Kategóriák: DorogHírekSport

Örök Mérlegen: Budafok – Dorog

A hétvégén immár az 5. fordulóval folytatódik az NB II-es labdarúgó bajnokság, ahol a dorogiak Budafokon lépnek pályára az elmúlt évadban még az NB I-ben szereplő dél-budai házigazdák ellen. A mezőny tagjai közül az egyik legrégebbi párharc ellenük tart. Izgalmas, egyben érdekes meccsre lesz kilátás, hiszen a hazaiak nem titkolt vágya, hogy egyből visszajussanak a legjobbak közé, a mieink pedig meglepően jól rajtolva, jelenleg éppen második, egyben feljutó helyet foglalják el. Az összecsapás augusztus 22-én, vasárnap 17.30-kor veszi kezdetét a Promontor úti sporttelepen – Szabó Gyula cikke.

Közel egy teljes évszázados múltra tekint vissza az egymás elleni mérkőzéseink sora. Legelsőként másodosztályú bajnokin, 1923. november 4-én Budafokon találkoztak, ahol 2:0 arányú hazai győzelem született, majd a tavaszi dorogi visszavágón ugyanilyen arányban a mieinknek sikerült győzniük. Ezt követően további két egymást követő évadban voltak ellenfelek ugyanebben az osztályban. Mindkét csapat mindkét további alkalommal a hazai meccseit hozta a másik ellen.

Az 1976-os meccsük beharangozója (forrás: Dolgozók Lapja)

Az 1926 tavaszán játszott meccsük után közel két teljes évtizeden át elkerülték egymást, amikor aztán  a 7. alkalommal már az NB I-ben feszültek egymásnak. Az 1945–46-os évad a dorogiak számára jelent örömtelibb emléket, ugyanis a hazai pályán, 1945. október 21-én lejátszott mérkőzésen Lampert Mátyás (2) és Horváth István góljaival 3–2-re győztek a budafokiak ellen, amely egyben a dorogiak legelső NB I-es győzelme is volt a felsőházban. A tavaszi visszavágón a 2–2-re végződött meccsen Rozgonyi Miklós és Csizmadia István góljaival pontot szereztek ellenfelük otthonában.

Egy ritka olyan meccs, amelyen a dorogiak nehézség nélkül nyertek a budafokiak ellen (forrás: 24 Óra, Komárom-Esztergom megyei lap)

Innentől kezdve immár közel háromnegyed évszázad óta gyakrabban kerültek össze és a mai napig az említett két első osztályú meccsükön kívül legtöbbször  a másodosztályban, 24-szer pedig a harmadosztályban küzdöttek meg. A két csapat egymás elleni mérlege meglehetősen kiegyenlített viszonyokat mutat, noha bizonyos periódusokban hol az egyik, hol a másik félnek ment jobban. A hetvenes-nyolcvanas években a Budafok dominált inkább úgy, hogy azokban az időkben egyenesen mumusunknak voltak kikiáltva, aztán újra fordult a kocka és sorozatos dorogi sikerek jellemezték a felek versengését.

A két csapat két évadban – 1948–49 és 1975–76 – is egymás legnagyobb vetélytársai voltak az NB I-be való jutásért, ahol a Dorog jött ki jobban és jutott mindkétszer a legmagasabb osztályba. A nézőcsúcs is  ekkor született az egymás elleni találkozóik során, miután Dorogon 7 ezer néző előtt játszottak a csapatok 1976 tavaszán. A budafokiak viszont 1982-ben törtek borsot a dorogiak orra alá, amikor a zárófordulóban 2–1-re legyőzték Budafokon a 2. helyen álló Dorogot, míg a dorogiakat üldöző 22. sz. Volán 5–4-re verte a 4. helyezett Kecskemétet, amellyel az utolsó fordulót követően helyet cseréltek a tabellán. Ezáltal a dorogiak biztos ezüstérme elúszott.

A Dorog négyszer tudott oda-vissza nyerni ugyan abban az évadban: 1974–75 (3-1, 2-0), 1999–2000 (3–2, 3–0), 2002–03 (1–0. 1–0) és 2011–12 (3–0, 3–0), míg ez a Budafoknak háromszor sikerült – 1977–78 (1–0, 2–0), 1980–81 (5–1, 2–0), valamint 2010–11 (2–0, 3–0). Legnagyobb arányú győzelmünk felettük az 5 : 0 volt még 1926-ban, míg a Budafokiak legnagyobb sikere az 1980-ban aratott 5 : 1. Egy alkalommal igazi gólszüret történt, mégpedig 1998-ban a Budafokon játszott meccsen, ahol egy remek iramú, változatos játékkal 4:4 arányú döntetlennel végeztek. Igaz, egy további dorogi gól nem került megadásra.


A

2017 decemberében a 0:0-ra végződött mérkőzésükön Budafokon

Legutóbb tavaly februárban Budafokon találkoztak, ahol nem kis bravúrral gól nélküli döntetlent játszottunk a feljutó helyen álló hazaiak ellen, akik fel is jutottak a két fordulóval később félbeszakadt bajnokságot követően.

A bajnoki találkozókon felül, háromszor a Magyar Kupában is összekerültek, amely mindannyiszor a dorogiak sikerét hozta. 1976-ban a legjobb 16-közé jutásért oda-visszavágóval kiírt továbbjutás alkalmán mind a két találkozót sikerült megnyerni. Otthon 3–1-re, Budafokon pedig 2–1-es dorogi győzelemmel, egyben biztos továbbjutással zárult a két meccs. 1986-ban a legjobb 32-közé Dorogon nyertünk 2 : 0 arányban.

Ez lesz a két csapat 62. egymás elleni tétmérkőzése.

Az eddig 61 mérkőzésen 26 dorogi győzelem, 12 döntetlen, 23 vereség; 85 : 85-ös gólaránnyal született.

Csak a bajnoki mérkőzéseket figyelembe véve: 58 meccsből 23 győzelem, 12 döntetlen, 23 vereség; 78 : 83-as  gólaránnyal.

Idegenben: 30 meccsből 5 győzelem, 10 döntetlen, 15 vereség, 37 : 56-os gólarány.

Néhány játékos a korábbiakban mindkét csapatban megfordult. Még a 70-es években Kapitány György érkezett  Budafokról Dorogra, ahol hosszú éveket játszott, egészen visszavonulásáig. Közvetlenül Dorogról igazolt Budafokra Garas Zoltán 1993-ban, míg Bozai Gyula 1998-ban. Mindketten játszottak is a Dorog ellen a későbbiekben. Szintén korábban a dorogiaknál játszó Süveges Zoltán később Budafokon is megfordult, aki  2003-ban nem csak játszott, de gólt is lőtt a Dorog ellen. A Fradi kölcsönjátékosaiként Budafokon játszott labdarúgók közül Vanicsek Zoltán és a Sitku Illés némi kitérőt követően a későbbiekben a Dorogba igazoltak. Sitku jelenleg  a Dorogi FC szakmai stábjának tagja, Az egykori budafoki, Fürjes Ádám hosszú éveken át erősítette a dorogi csapatot. A múlt évben pedig kettős igazolással az MTK-ból Dorogon szerepelt Zuigéber Ákos most Budafokon van kölcsönben.

Sajnos a góllövők névjegyzéke hiányos, tekintve, hogy a múlt század húszas éveiben játszott hat mérkőzés góllövői is hiányoznak. Így az ismert a 69 dorogi gól szerzőinek időrendben szedett listája zárja a visszaemlékezést, amely 49 játékos nevéhez fűződik. Közülük nyolcan dupláztak is, hárman háromszor, míg a már méltatott Bene Ferenc négyszer volt eredményes ellenük. Lampert (2), Horváth I, Rozgonyi, Csizmadia, Kinczel (3), Keszeli, Horváth P. (2), Ecker (2), Tóth Gy., Gubán, Szilasi, Szabó J., Peszeki J., Kiss L., Varga J., Laczkó, Arany M., Böröczki, Polgárdi, Marosvölgyi, Füle, Magos, Csizmazia, Schuttovics (3), Harmat, Guba, Szalai N., Bene (4), Csapó K. (2), Ignácz, Vigh Sz. (3), Takács G., Czifferi, Papp A. (2), Faragó Sz., Czipper, Pandur, Horváth, Havrán, Demeter (2), Janetka, André, Nász (2), Héray, Sebestyén (2), Kopányi, Szedlár, Lénárth, Dlusztus és Paudits (2).

Szabó Gyula