50 éve történt: Ilku István búcsúmérkőzése olasz csapat elleni nemzetközi találkozón

A korábban közzétett stadionavató után néhány nap elteltével megint egy nevezetes mérkőzésre került sor. Egyesületünk egyik legnagyobb ikonjának, Ilku István tiszteletére rendeztek búcsúmérkőzést, aki hivatalosan ekkor fejezte be aktív labdarúgó pályafutását. Ugyan tétmérkőzésen legutoljára 1968-ban állt a kapuban, viszont a klub kérésére még néhány évad erejéig a csapat aktív keretéhez tartozott. Plusz tartalék kapus igazolása helyett, úgy igyekeztek áthidalni a megoldandó feladatot, hogy a legendás hálóőr amolyan vésztartalékként maradna a kispadon. Közben akkoriban pedig aktívan kapusedzőként munkálkodott, de magát is edzésben tartotta, hogy szükség esetén kész legyen a beugrásra. A még nála idősebb generáció tagjai is tiszteletük jeléül Kapitánynak szólították a kapusfenomént, s nem csak a képességei, de a pályán kívüli mutatott kiemelkedő sportemberi tulajdonságai végett is teljes mértékben rászolgált erre a titulusra.

Miután a csapat 1971 nyarán bajnoki címet nyert az NB II-ben és egyben feljutott az NB I/B-be, született megállapodás arról, hogy az akkor már 39. életévében járó Ilku végleg visszavonul, s onnantól kezdve kizárólag az edzősködésre fókuszál. A klub igyekezett búcsúját hivatalos és fennkölt keretek között megszervezni, amely igazán méltó egy ekkora tekintélynek örvendő labdarúgóhoz. Az egyesület meg is találta az erre az alkalomra legnagyszerűbb partnert, az olasz Reggiana csapatában.

S, hogy miként került sor e neves talján klubbal való mérkőzés tető alá hozásához, az igazán prózai. A Reggiana kiegészülve a térség kiválóságaival, mint tartományi válogatott, 1971 nyarán Magyarországon edzőtáborozott. Így szinte kézenfekvőnek bizonyult, hogy őket lenne érdemes a tervezett gálamérkőzésre meghívni. Az olaszok örömmel vállalták a vendégszereplést, így a dorogi közönség igazán különleges csemegének nézhetett elében, s nemkülönben Ilku búcsújához egy nagynevű vetélytársat sikerült megnyerni az alkalomhoz. A dorogi csapat küszöbön álló bajnoki rajtja előtt szintén kiváló lehetőség volt felmérni, mire is képes a magasabb szinten való helytálláshoz.

A Reggiana az észak-olaszországi Reggio Emilia városának csapata. Reggio Emilia Milánó és Bologna között fekszik, ez utóbbi városhoz közelebb. Már az ókorban is jelentős település volt, s a Krisztus előtt 187-ben épült neves római-kori főút, a Via Emilia szeli át, amely a mai napig fennmaradt. A város lakossága meghaladja a 170 ezres lélekszámot. Reggio Emila az ugyan erre a névre keresztelt régió központja is egyben, gazdag történelmi- és kulturális múlttal. Rengeteg híresség – köztük művészek, számos operaénekes – szülővárosa. Temérdek büszke ismérvei közül is a legnevezetesebb az ott készült sajt, bor és a balzsamecet. Jelentős a mezőgazdasági gépek, valamint a kerámia gyártása. Olaszország legmódosabb tartományai közé tartozik a mai napig is. Dorogtól a távolság mintegy 950 km.

A város neves labdarúgó csapata, az 1919-es alapítású AC Reggiana, amelynek az olasz labdarúgásban betöltött szerepe vitathatatlan. Különösen a két világháború közötti hősidőkben számtalan alkalommal volt tagja az első osztálynak, de a későbbiek során is többször a legfelsőbb osztályban szerepelt, utoljára 1997-ben. Az 1971-ben történő találkozás alkalmán a Serie B (olasz másodosztály) tagjai voltak, ahol az 5. helyen végeztek. Számtalan neves játékos fordult meg a klubban. Csak néhányat említve a legjelesebbek közül, mint Carlo Ancelotti, aki ráadásul ott is született, továbbá Angelo Di Livio, Fernando De Napoli, Francesco Antonioli, Luigi De Augustini, vagy éppen a világbajnok brazil, Cládio Taffarel. Némi magyar vonatkozása is van az egyesületnek, ugyanis a két világháború közötti korszakban két magyar vezető edzője is volt, mégpedig előbb Zsigmond Vilmos, majd Vanicsek János személyében.

A mérkőzésre augusztus 3-án került sor, ahol mintegy 2 ezer néző foglalt helyet a lelátón. Közvetlenül a kezdés előtt ünnepélyesen vettek búcsút Ilku Istvántól. A dorogi csapat a következő összeállításban állt fel a kezdéshez: ILKU ISTVÁN – Aspirány Ferenc, Tóth Gyula, Csóri László, Kiss Rudolf, Takács Tibor, Rátvai István, Peszeki Jenő, Virág Pál, Horváth Péter, Bartalos József. Vezető edző: Hári László. A játékvezető Vincze doktor ünneprontó módon, mindjárt az első percekben egy véleményes büntetőt ítélt a vendégek javára, akik éltek a lehetőséggel, miután az olasz Polo belőtte a 11-est. A dorogiakat ez csak jobban feltüzelte és nagy lendülettel támadtak. Szűk negyedórányi játékot követően Peszeki lőtt látványos gólt a jobb felső sarokba, egalizálva az eredményt. Pár percre rá cserélt a dorogi csapat: Az ünnepelt veterán kapust, Horváth István váltotta. A játékostársak Ilkut a vállukra kapták és úgy vitték le a pályáról a dorogi legendát, a szurkolók vastapsa kíséretében.

A folytatásban is támadásban maradt a hazai gárda és csak a káprázatosan védő kapusuknak köszönhetően maradt még sokáig döntetlen állás. A 33. percben szintén egy kapusbravúrt követően kipattant labdát Rátvai vágott a hálóba, ezzel megfordítva az eredményt 2–1-re. A játék hevében Csóri kapott nagyot a talján ellenfelétől, amelynek következtében nem tudta folytatni a mérkőzést. A komolyabban megsérült játékosunkat Lahó István váltotta. Szünet után sem lanyhult az iram és a dorogi fiúk igazán megtettek mindent, hogy emlékezetes maradjon a találkozó. Előbb Peszeki duplázott, ezúttal fejessel, majd a 63. percben Horváth Péter lőtt hatalmas gólt.

Közben cserékkel frissítettek a mieink: Kiss helyett Békési László, míg Aspirány helyére Papp érkezett. A dorogiak még fokozták is tempót, s nagyon elkapták a fonalat. A változatosság kedvéért ezúttal egy fejesgóllal növelték előnyüket, mégpedig Takács lévén, bő 20 perccel a befejezés előtt. Még ki sem lelkendezték magukat a harsány drukkerek, amikor két percre Takács találatát követően Bartalos is gólt fejelt. A kegyelemdöfést Virág adta meg az utolsó percben szerzett jobb felső sarkos bombájával. Ennél szebb és méltóbb módon aligha lehetett volna tisztelegni Ilku István rendkívüli pályafutása és alakja előtt. Minden játékosunk átérezte a mérkőzés jelentőségét és fantasztikus győzelmet aratott az egyébként kifejezetten jól játszó, nagynevű vetélytársa felett.