Hónap: 2021 július
Július 23-án, pénteken délután ünnepélyes keretek között adták át Nagysáp új játszóterét és a felújított kultúrházat. Elsőként Balogh Miklós, Nagysáp polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta,…
A napokban fejeződött be a horgászok összesen hat fordulóból álló országos utánpótlás bajnoksága és a női országos bajnokság. A kifejezetten nehéz horgászvíznek számító Nagykunsági-főcsatornán több megyei…
Július 23-án, pénteken délután negyed négy körül három gépjármű ütközött össze Esztergomban a 111-es úton, a Hatoskőnél. A katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a helyszínre az esztergomi…
A Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (FHSZ) az elmúlt napokban egymillió darab előnevelt kispontyot, valamint több tízezer jászkeszeget és balint telepített a Dunába a Pilismaróti-öbölnél. Július 20-án és…
A dunai árhullám miatt, a résztvevők biztonságát szem előtt tartva, a Palatinus-tó lesz az új helyszíne annak a szemétszedési akciónak, amelyet a Klímapolitikai Intézet kezdeményezésére a…
Folytatódott a „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű, a megyei önkormányzat által létrehívott megyei identitásfejlesztő eseménysorozat. A szlovák nemzetiségi településen, a hagyományait híven ápoló Kesztölcön vendégeskedett Kocs…
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az eltűnt esztergomi férfi tartózkodási helyének megállapítása érdekében. Az Esztergomi Rendőrkapitányság 11060/157/52/2021. számon körözési eljárást folytat Balogh Imre eltűnése ügyében.…
A RYEQO® nevű készítmény egy, az aktív korú nők negyedét érintő elváltozásra kínál megoldást. A Richter Gedeon Nyrt. július 20-án jelentette be, hogy az Európai Bizottság…
Július 22-én, csütörtökön 18 óra körül utoléréses baleset történt a 11-es út 55. kilométerszelvényénél Pilismarót térségében. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a 11-es számú főúton…
A Csolnoki Szabadidő Sportegyesület július 31-én, szombaton tartja fennállásának 100. évfordulóját, melyre egy impozáns eseménnyel készülnek. 15.30-kor ünnepséggel kezdődik a rendezvény, ahol megemlékeznek az elmúlt 100…
Térségünkben földi kémiai eljárással gyérítik a szúnyogokat július 29-én és 30-án, a napnyugta utáni órákban. Az alábbi időpontokban és helyeken végeznek szúnyogirtást: 2021. július 29-én, csütörtökön:…
Július 24-én, szombaton két lemezbemutató koncert is lesz a párkányi Duna-parton, a régi kompkikötőnél. Előzenekarként 20 órakor a TooFar mutatja be lemezét, majd 21.30-tól a Jóvilágvan…
A magyar köztudatba a rendőrség egy olyan, nemzetközi porondon feltűnt segítségkérő jelzést vezet be, amellyel a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek akár némán is jelezni tudják, hogy…
500 millió forint európai uniós támogatással valósult meg a MAHART-PassNave Kft. „IKOP-2.1.0-15-2016-00034” azonosítószámú projektje, melynek célja a személyszállításra alkalmas hajóállások kiépítése volt Visegrád, Dömös átkelés, Zebegény,…
Politikai állásfoglalás miatt senkit nem hallgat le a kabinet. A Pegasus-ügy egy hisztérikus kampány – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. „Brüsszel egyértelműen…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki társaival esztergomi garázsokat tört fel és onnan különböző tárgyakat lopott. Az indítvány szerint a férfi és két társa 2021.…
Július 24-én, szombaton 20 órakor az esztergomi Mindszenty iskola udvarán, a Babits Mihály Színház, Babeach – Babits nyár programsorozatának kertében látható a Hogyan legyünk boldogtalanok? című…
Július 21-én, szerdán délelőtt tizenegy óra körül két autó ütközött össze Bajnán, a 1119-es és a 1125-ös út kereszteződésénél, a Nyergesi utcánál. Gányai Balázs rendőr főhadnagy…
Az elmúlt 24 órában már sehol nem mértek számottevő csapadékmennyiséget és az előrejelzések szerint a következő 6 napban nem is valószínű további jelentős csapadék. A ma…
Július 21-én, szerdán délelőtt árokba hajtott egy nyerges vontató a 10-es főút 15-ös kilométere közelében, Solymár és Pilisvörösvár határán. A jármű rakománya 24 tonna zúzott kő.…