Hónap: 2021 július
Július 27-én, kedden délután menet közben gyulladt ki egy földmunkagép a nagysápi elágazás és Bajót közötti úton. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy a tűz…
Július 27-én, kedden délután a dorogi járőrök a 1119-es és a 1121-es számú út kereszteződésénél történt anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A rendőrség szóvivője…
Múlt hét pénteken tettek esküt a frissen felszerelő tűzoltók. Komárom-Esztergom megyében öten kezdték meg a szolgálatot, közülük ketten Esztergomban. Hétfőn, az újoncok fogadásán vettek részt a…
Tevékeny megbánás miatt megszüntették az eljárást azzal a férfival szemben, aki maradandó fogyatékosságot eredményező közúti balesetet okozott. A férfi közvetítői eljárásban egymillió forint megfizetésével tette jóvá…
Orbán Balázs miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a közösségi oldalán számolt be arról, hogy Magyarországra látogat Tucker Carlson, a Fox News sztárújságírója. Az Egyesült…
Esztergomban kerékpáros sodort el egy gyalogost, egy motoros két jármű vontatókötelében akadt el, egy személyautóval közlekedő férfi pedig elsőbbség meg nem adása miatt okozott balesetet –…
Szolgálaton kívüli esztergomi rendőr segített a kollégáinak elfogni azt a járművezetőt, aki a vezetéstől el volt tiltva, kábítószert, valamint szeszes italt is fogyasztott. A rendőrök gyanúsítottként…
Az esztergomi Erzsébet parkban, a dzsámi alatt készíti el Monostori Ferenc homokszobrász Mátyás királyt ábrázoló alkotását. Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere a közösségi oldalán adott hírt arról,…
Pontosan tíz éve annak, hogy a dorogi labdarúgás hosszabb vajúdás és vegetálás után újra elindul felfelé. 2011 nyarán a megyei osztály küszöbéről indulva az elmúlt évtized…
A legfontosabb, hogy a család minden tagja jól érezze magát, és megélje az otthon adta nyugalmat, kreativitást harmóniát és biztonságot – szeressen haza(t)érni. Ehhez jól kell…
Kertünk egy fontos része az életterünknek, éppen ezért érdemes tartós és mutatós anyagot választanunk a kialakításához. A WPC egy olyan kompozit anyag, amely egyaránt használható a…
A pilismarótiak régi vágya, hogy községükben térfigyelő kamerarendszer működjön. Ehhez nyújt segítséget a Returpack Kft. „Minden Doboz Segít” elnevezésű projektje, melyen keresztül augusztus 8-ig a CBA-nál…
Több mint 400 hallgató vehette át diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának ünnepélyes keretek között megrendezett diplomaátadó eseményén az esztergomi Szent Adalbert…
Győzelemmel kezdte és azzal is zárta a felkészülési időszakot a Dorogi FC. Az NB II 2021/22-es szezonja augusztus 1-jén kezdődik. Ezen a napon a dorogiak a…
Szombaton este közvilágítási oszlopnak ütközött egy autó Dorogon, vasárnap hajnalban pedig két jelzőlámpának is nekicsapódott egy ittas járművezető Esztergom-Kertvárosban. Gányai Balázs rendőr főhadnagy elmondta, hogy július…
Idén már negyedik alkalommal írtak ki pályázatot az önkéntes tűzoltók támogatására. A mostani pályázat keretein belül térségünkből Nyergesújfalu, Süttő és Piliscsaba önkéntes tűzoltó egyesületeit támogatják. A…
Hőség miatt az ország nagy részére – köztük Komárom-Esztergom és Pest megyére is – adott ki figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat július 26-ára. Az MTI-hez eljuttatott…
1981. július 26-án a Dorogi AC hazai pályán fogadta a romániai Unirea Dej csapatát, amelynek keretén belül, a közel egy évtizede a Dorogban futballozó Engelbrecht Józsefet…
Idén az esztergomi Boldog Ceferino Személyi Plébánia adott otthont a katolikus börtönlelkészek éves lelkigyakorlatának július közepén. A találkozó részben szakmai fórum, részben pedig az összetartást, az…
Hozzávetőleg száz fő részvételével zajlott le július 24-én a szemétszedési akció az esztergom-kertvárosi Palatinus-tónál. Az esemény főszervezője a Klímapolitikai Intézet volt, közreműködtek a Szemétirtók, a Dorogi…