Nem hétköznapi balesetek történtek Esztergomban

Esztergomban kerékpáros sodort el egy gyalogost, egy motoros két jármű vontatókötelében akadt el, egy személyautóval közlekedő férfi pedig elsőbbség meg nem adása miatt okozott balesetet – tudtuk meg Gányai Balázs rendőr főhadnagytól.

Július 26-án, hétfőn 17 óra után Esztergom-Kertvárosban a Gárdonyi Géza utcában egy Volkswagen típusú gépjárművel közlekedett egy 75 éves férfi utasával, amikor a Kolozsvári utca kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a neki balról érkező személygépkocsinak, amit egy nő vezetett, ezért összeütköztek. A balesetben a vétlen sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.

Szintén hétfőn, 20 óra előtt Esztergomban, a Budai Nagy Antal utcában egy 23 éves férfi kerékpárral közlekedett a gyalogosok részére kijelölt járdán, majd balra kívánt kanyarodni és az előtte elhaladó 68 éves nőt kerékpárjával elsodorta. A nő a baleset közben elesett és a tarkóját beütötte.

Kedden délelőtt negyed 10 körül Esztergomban a Táti úton egy 48 éves férfi személygépkocsival vontatott egy másik járművet, azonban a neki balról érkező motorosnak nem biztosított elsőbbséget, ezáltal a vétlen motoros a gépjárműveket összekötő kötélben elakadt, majd elesett és könnyű sérüléseket szenvedett.