Kesztölcön jártak a kocsiak

Folytatódott a „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű, a megyei önkormányzat által létrehívott megyei identitásfejlesztő eseménysorozat. A szlovák nemzetiségi településen, a hagyományait híven ápoló Kesztölcön vendégeskedett Kocs küldöttsége a páros találkozó keretében. A viszontlátogatásra a pandémia miatt közel két év után került sor.

A vendéglátók egész napos tartalmas és sportos, túrázós programmal készültek, hiszen a „Pilisi szép hegyek” között az emelkedők leküzdése a mindennapi élet része.

Kesztölc négy megyei értékkel is büszkélkedhet, s valamennyivel találkozhattak a vendégek: fellépett a Kesztölci Pávakör, láthatták a templom nevezetes mozaik oltárképét és az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos kolostor romjait, valamint megkóstolhatták az ugyancsak megyei értékként számon tartott Szivek Pince borait.

A kocsiak jártak még a nevezetes Velmo tanyán is, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a környékre. A szívélyes fogadtatás, gazdag vendéglátás mindenkit elvarázsolt.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat