Késsel fenyegetőzve rabolta ki áldozatát a piliscsévi nő

Az esztergomi rendőröknek mindössze néhány órára volt szükségük ahhoz, hogy azonosítsák és elfogják azt az elkövetőt, aki egy késsel fenyegetőzve szerezte meg egy nő értékeit és egy másikat is megpróbált kirabolni.

Egy órán belül egy rablást és annak kísérletét is elkövette az az 55 éves piliscsévi nő, akit az esztergomi rendőrök vettek őrizetbe 2021. július 13-án. A rendőrségre előző nap este érkezett bejelentés, miszerint ismeretlen elkövető a Mária Valéria híd lábánál egy tapétavágó késsel megfenyegetett egy nőt, elvette a táskáját, kivette a benne lévő pénzt, majd elfutott. A helyi egyenruhások azonnal kivonultak a helyszínre, és még zajlott a sértett meghallgatása, amikor egy másik nő odament hozzájuk. Elmondta, hogy nem sokkal korábban őt is megtámadta ugyanaz az elkövető, de mivel ő elszaladt, nem tudta kirabolni. Így a rendőröknek már két bűncselekményt kellett felderíteniük. Azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és még aznap azonosították az elkövetőt, akit másnap reggel elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.

Forrás: police.hu

Megosztás