45 éve történt: A dorogi csapat utolsó NB I-be való jutása

Egyre távolodik az idő az abszolút élvonalbeli szerepléstől, ugyanakkor semmit sem halványodik, sőt bizonyos szempontól csak felértékelődik a jelentősége. A Dorog labdarúgó csapata 1945, 1949 és 1973 után 1976-ban negyedszer, egyben utolsó alkalommal vívta ki a szereplés jogát a legjobbak között. Az esemény harminc éves évfordulója alkalmából nosztalgia összejövetelt tartottak annak idején, amely pedig 15 éve történt, így kettős megemlékezéssel lesz teljes ez a visszatekintés – Szabó Gyula cikke.

A dorogi labdarúgás dicső múltjának kiemelkedő mérföldköve volt az 1945-ben történt NB I-be jutás. Az akkori csapat három egymást követő évadot küzdhetett a legmagasabb osztályban, majd két évnyi másodosztályban való szereplést követően még nagyobb pompával tért vissza 1949-ben, mint az 1945-ös premier alkalmán. Az említett jelző nem az utókor általi holmi túláradó ömlengés, vagy a szerzőtől származó nagyotmondás, hanem valóban nagyot szólt a Dorog visszakerülése. Nemcsak saját csoportjában végzett az élen, s vele együtt automatikusan kiharcolta a feljutást, hanem a négy NB II-es csoport bajnokának körmérkőzése során valamennyit fölényesen legyőzte a bajnokok döntőjében.

Ami viszont ennél is szenzációsabb, hogy innen kezdve közel két teljes évtizeden át megszakítás nélkül volt tagja az NB I mezőnyének – összesen zsinórban 19 élvonalbeli évaddal -, egyben az ország egyik legmeghatározóbb egyesületévé vált. A közelmúltban megjelent sporttörténeti cikkben szó esett arról, hogy miként kényszerült búcsút inteni a legjobbak körétől és hogy két osztálynyit zuhant vissza, azonban hét évvel később újra visszaküzdötte magát az NB I-be, ahol sajnos egy évad után – amely immár a 23. volt a sorban – újra kiesett. Két évnyi másodosztályú tagsága után viszont megint feljutott, de akkor még sokan nem sejthették, hogy az a 24. évada lesz történetének máig utolsó NB I-es szereplése.

Ezzel a főcímmel számos mérkőzés beharangozója kezdődött annak idején. Ez történetes az év egyik legnagyobbnak ígérkező találkozójára íródott

Az 1974-ben történő NB I-ből való kiesést követően a másodosztályban csak a középmezőnyben végeztek a piros-feketék, mégpedig a húsz csapatból álló egycsoportos NB II. kilencedik helyét szerezték meg. Az új évadra készülő dorogi csapatból több régi meghatározó játékost kellett nélkülözni. 1975 nyarán ugyanis befejezte aktív pályafutását Horváth Péter, Takács Tibor és Berecz József, valamint távozott Kácsor Attila, Lódi László és Gubán László is. Ezen felül szerződést bontottak Hári Lászlóval, akinek a helyére Ivanics Tibor vezetőedző érkezett. Az azt megelőző években Kubában dolgozott trénernek a Dorog lett az első felnőtt csapata, míg segítője a dorogiak egykori kiválósága, Csóri László lett. A klub csapatépítési koncepciója a fiatalítás volt, mégpedig a helyi saját nevelésű labdarúgóikkal kívánták feltölteni a megüresedett helyeket.

A csapatban ekkor amúgy is jószerével dorogiak, illetve környékbeliek játszottak, így mondhatni, a Dorog igazi helybéli gárda volt. Ritka kivételként, a tehetséges Kiss Károly érkezett egyedül a fővárosból, míg a korábbiakban már itt szereplő két óvári, Schnitzer Imre és Major Ferenc. Schnitzer viszont addigra már elkötelezve magát, doroginak tételeződött. Negyedik évadjára készült a mieink soraiban és Dorogon is telepedett le, míg földije, Major mindössze 19 esztendős volt és a helyi legényszállón élt. A csapat legnagyobb erősítésének ekkor az az örömteli hír bizonyult, hogy korábbi nagyszerű csatára, Peszeki Jenő visszatért a Honvédból. Igazi fiatalos gárda állt össze így 1975-re, amelyben a régi nagy idők korszakából hírmondóként Bartalos József és Tóth Gyula maradtak csak mutatóban. Rajtuk kívül pedig a szintén dorogi, Gabala Ferenc és Kiss Rudolf számítottak rutinosabb labdarúgónak, akiknek volt némi NB I-es múltjuk is.

Az új vezetőedző: Ivanics Tibor, egy későbbi felvételen

A második vonal az új évadban is hasonlóan húsz csapatból álló, az ország teljes területét felölelő, egycsoportos bajnoki rendszerű volt. Közülük elsősorban az NB I-et korábban többször is megjárt csapatok léptek elő a feljutás várományosainak, élén az éppen frissében kiesett Péccsel. A baranyaiak mellett a Dunaújváros számított a másik fő favoritnak, de az első osztályba jutással kacérkodott a Szolnok, a Komló, a Debrecen és a Budafok is. Mellettük pedig további kiváló erőkbőll álló csapatokkal is számolni lehetett, akik okozhattak meglepetést a végelszámolásnál. A dorogiak számára hatlamas presztízscsatáknak ígérkezett, hogy két megyei rivális is a csoport tagja volt. Az 1975-76-os NB II-es mezőnye így festett: Bábolna, Budafok, Bp. Spartacus, Bp. Vasas Izzó, Bp. Volán SC, BVSC, Debreceni VSC, Dorogi AC, Dunaújvárosi Kohász, FŐSPED Szállítók SE, MÁV DAC, Nagybátonyi Bányász, Nagykanizsai Olajbányász, Komlói Bányász, Kossuth KFSE, Oroszlányi Bányász, Pécsi MSC, Szekszárdi Dózsa, Szolnoki MTE, Várpalotai Bányász.

Dorogon nem volt rendkívüli elvárás sem a klub, sem a szurkolók részéről. Tudták, az ifjú csapathoz idő és türelem kell, így csak annyit szerettek volna, hogy minden fiatal beilleszkedjen és valamennyi labdarúgó szívvel-lélekkel küzdjön. Az elmúlt évi eredménnyel maximálisan elégedettek lettek volna. A bajnokság 1975. augusztus 3-án rajtolt, ahol a dorogiak a BVSC vendégeként kezdték meg a bajnoki küzdelmeket. Jobban aligha indulhatott volna a nyitány, miután Szilasi góljával csapatunk 1:0 arányban győzött. Még mielőtt elragadtatásba kerültek volna a szurkolók, két egymásutáni vereség következett: Előbb hazai pályán a nagy mumus, Szekszárd ellen 1-0-ra, majd Komlón 2-0-ra kaptak ki. A két vereség ellenére a soronkövetkező hazai megyei rangadóra a Bábolna ellen így is kijött 3 ezer néző. Nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mérkőzés, ugyanis a védelem tengelyét jelentő, egyben csapatkapitány Tóth Gyulát rögtön az elején kiállították. Gyakorlatilag így a teljes meccset emberhátrányban játszották. Kaptak is két gólt a mieink, azonban lőttek mellé hármat, ezáltal tíz emberrel is megérdemelten nyertek.

Schnitzer húzza le a labdát az Oroszlány–Dorog rangadón

Mindjárt a folytatás is megyei összecsapást hozott, ahol a hazai oroszlányi csapatot tartották esélyesebbnek, s nem véletlenül. A megyei riválisunk nagyszerűen rajtolt és a 3. helyről várta a dorogiakat, akik Tóth Gyulát nélkülözve léptek pályára, aki két mérkőzésről szóló eltiltás kapott a múlt heti kiállításának vonzataként. Gyakorlatilag teltház, mintegy 3 ezer néző fogadta a feleket és az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelően, 3-1-es hazai vezetéssel zárult az első játékrész. A második félidőben egy ellenállhatatlan Dorog jött ki, amely szinte végig nagy fölényben játszva kiegyenlített és a végén akár meg is nyerhette volna a rangadót. Végül 3-3-as döntetlennel zártak. A csapatot egyre inkább a stabilitás jellemezte és egy nagyszerű, tíz egymás utáni meccsből álló veretlenségi sorozattal – amelyben főleg a győzelmek kerültek túlsúlyba -, az élbolyhoz zárkóztak fel.  Ebben a periódusban több feljutásra esélyes gárda skalpját gyűjtötték be: Legyőzték a Szolnokot és a Pécset is, továbbá a Várpalotát, meg a Vasas Izzót, Budafokról pedig pontot hoztak a 2-2-es döntetlennel, s odahaza játszottak ugyancsak döntetlent a Dunaújváros elleni gól nélküli találkozón. Nem csak az eredményességnek, de a mutatott játéknak is köszönhetően, szinte kivétel nélkül a 3 ezres nézőszám garantált volt minden fordulóban, Debrecenben pedig 5 ezer néző volt kíváncsi a Negyerdei stadionban a vendégszereplésükre, ahonnan szintén ponttal távoztak.

A Vasas Izzó elleni mérkőzésre felsorakozott dorogiak 1975. szeptember 28-án. Balról: Szabó, Peszeki G., Engelbrecht, Bartalos, Izsó, Gabala, Peszeki J., Major, Kiss R., Schnitzer és Tóth. (forrás: Major Ferenc albumából) 

A remek szériát a Volán elleni 2-1-es idegenbeli vereség törte meg, azonban a szezon hajrájában már csak egyetlen további kudarcként, a Nagykanizsán elszenvedett 1-0-ás vereséget kellett elkönyvelni, ugyanakkor a fényes 4-1-es győzelem a FŐSPED otthonában gyors vigaszt jelentett. Az idény végén dobogós helyen zártak, amely messze túltett minden előzetes várakozáson. A nem várt sikeres szereplés ellenére is megmaradt a visszafogottabb hangvétel, bár joggal ünnepeltek a szimpatizánsok. Az MLSZ határozata alapján egy mérkőzést előrehoztak tavaszról, így december 14-én léptek utoljára pályára, a BVSC elleni hazai találkozón. A meccs 1-1-es döntetlennel zárult, viszont a télies idő ellenére is kint volt 2 ezer szurkoló a lelátókon.

Így indult az 1976-os szezon

A tavaszi folytatás előtt még mindig visszafogottabban nyilatkoztak a terveket illetően és többen is azt mondták, hogy az év első találkozóján sok fog múlni. Február utolsó napján a kiváló Komló érkezett Dorogra, amely titkon még reménykedtek az esetleges feljutásban, ezáltal a dorogiak úgy vélekedtek, hogy a további bajnoki esélyeket és realitásokat a meccs kimenetelének tükrében lehet majd igazán kinyilatkoztatni. A mérkőzésen máris nézőcsúcs született, ahol 5, egyes források szerint viszont 7 ezren látogattak ki a stadionba. A látottak még a legvehemensebb Dorog-drukkereket is letaglózták, mégpedig pozitív értelemben. A csapat mindvégig ellenállhatatlan játékkal sziporkázott és valósággal kiütötte nagynevű ellenlábasát. Az elsőtől az utolsó percig a hazaiak kezében volt a meccs, akik fikarcnyi esélyt sem adva vendégeiknek, hét gólt rámoltak be a kiváló, egyben komoly NB I-es rutinnal rendelkező Buús György kapujába. Az eredmény így is a komlóiakra nézve volt hízelgő. Buús kapus még 7-0 után is két holtbiztos góltól mentette meg bravúrjaival a csapatát. Minden játékos kiemelkedően teljesített, Peszeki Jenő pedig a mezőny legjobbjaként négy gólt szerzett.

Továbbra is tartott a lendület, s mindjárt a következő fordulóban – a változatosság kedvéért -,  ezúttal Szabó József lőtt négy gólt a megyei rangadón Bábolnán. Kiváló teljesítményében némi szépséghiba, hogy az egyik gólt történetesen a saját kapunkba sikerült öngólként szereznie. Viszont a biztos győzelmet ez sem veszélyeztette, ahol a mieink 4:2 arányban nyertek. Négy meccset követő 100%-os teljesítménnyel – közben az Oroszlányt és a Szolnokot is verték kapott gól nélkül – masírozó dorogiak ekkor kezdtek nyíltabban beszélni az esetleges feljutásról és úgy tűnt, a korai bizakodás máris megbosszulta magát. Ugyanis a Budafok elleni rangadót már a legtöbben az NB I-ért játszott előrehozott mérkőzésként emlegették, azonban ezúttal kellemetlen vereségbe szaladt bele a csapat hazai pályán. Igaz, az előző fordulóban aratott fényes győzelemnek nagy ára volt, mert a szolnoki csata több sérüléssel járt a hazaiak olykor kifejezetten durva harcmodora miatt. Ennek ellenére Engelbrechtet állította ki a játékvezető, akit automatikusan két meccsről el is tiltottak. Ezért néhány játékosunk ki is dőlt a sorból a rangadó előtt, s köztük Peszeki Jenő szereplése is erősen kérdéses volt. A csatár viszont lábfejét fájlalva, mégis vállalta a játékot. Ezúttal is kint volt 7 ezer néző, s bár szoros meccset játszottak, azonban a vendégek mindkét pontot elvitték Dorogról a 3-2-es eredménnyel zárult rangadón.

A korabeli újságcikk a Budafok elleni hazai találkozóról

A vereség mégsem zökkentette ki a csapatot, amely három egymást követő meccsen ismét remekelt, közte a Debrecen elleni rangadón. Önmagában is remek csemegének ígérkezett az összecsapás, viszont a Loki fantasztikus szériában volt, amely Budafokon is nyerni tudott és reális esélye volt akár a feljutásra is. Dorogon közel 6 ezer néző biztatása mellett nagyszerű mérkőzést játszott a két fél, ahol a mieink megérdemelten nyertek 1-0-ra. Ekkor viszont az évad mélypontja következett. A menetközben a középmezőnybe visszacsúszott Várpalota vendégeként hatalmas zakót kapott a Dorog. A hazaiak előtt még a kiesés lehetőségének réme is kezdett feltűnni a mérsékelt szereplésük folytán, ezért mindent beleadva rohamozni kezdtek a teljesen megtelt palotai sporttelepen. Mintegy 4 ezer szurkoló jött össze, köztük igen nagy számban érkeztek Dorogról is buzdítani a csapatot. Pedig nem úgy indult, hogy súlyos vereség lesz a vége, mégha kellemetlen előjelekkel is lépett pályára a csaptunk. A Debrecen ellen számos durva belemenés következtében többen is megsérültek, de néhányan a maródiak közül mégis vállalták a játékot. Noha erősen nyomott a vendéglátó, az igazi gólveszély inkább a dorogi kontrákban volt.  Már-már úgy tűnt, hogy gól nélküli állással fordulnak a felek, amikor egy védelmi figyelmetlenséget kihasználva, vezetéshez jutott a Palota. A második játékrész első fele dorogi fölénnyel telt, azonban játékosaink kissé körülményesen szőtték támadásaikat és sajnos meglátszott a sérüléssel bajlódóak játékán is a visszafogottabb teljesítmény. A helyzetek ráadásul kimaradtak, amelyek közül Szabó remek gólbatartó fejese volt a legígéretesebb, azonban a hazai kapus bravúrral hárított. Szinte ezen akció ellentámadásából növelte előnyét az ellenfél, majd nem sokkal később egy visszarántás miatt Majort kiállította a játékvezető. Ez végkép megpecsételte a sorsukat és a hátsó alakzatban elkövetett hibákat remekül kihasználva további két góllal terhelték meg Schnitzer kapuját, s végül csúfos, 4-0-ás vereséggel hagyták el a pályát.

Csapatunk a Felszabadulás kupa negyeddöntőjét megelőzően. Állnak balról: Ivanics edző, Horváth I., Tóth, Engelbrecht, Peszeki J., Kovács*, Szabó, Gabala, Schnitzer. Elől: Szilasi, Bartalos, Rozgonyi, Izsó, Fürstenczeller, Major. *Kovács Ferenc a tartalék csapatunk tagjaként lett nevezve a kupamérkőzésre. (forrás: Major Ferenc albumából) 

Sokan kijózanítónak vélték a fiaskót, s a csapat is igyekezett tanulni belőle. Rendezve soraikat, ismét egyenletes jó teljesítményt sikerült hozniuk úgy, hogy közben Majort két meccsről eltiltották. Ennek ellenére ezúttal a mieink osztottak ki egy 4-0-ás zakót az élmenyőzhöz tartozó Volánnak, majd egy komoly rangadót nyertek az NB I-re pályázó Pécs ellen. Helyenként ragyogó játékkal és Szabó József mesterhármasával magabiztosan verték 3-1-re a mecsekieket, majd sikeresen visszavágtak az őszi vereségért a Nagykanizsának is, valamint pontot szereztek a listavezető Dunaújváros otthonában is, egy igazi rangadón. A Dorog ott állt újra a nagy lehetőség kapujában, mégpedig immár a bajnokság finisében. Mégsem volt felhőtlen az öröm, hiszen a sorsolás szeszélye folytán a hajrá négy fordulójából három idegenbeli meccs volt. Továbbá egy örömteli tény ezúttal inkább nyomasztó teherré kezdett válni. Nevezetesen, a mieink a Felszabadulás kupában is meneteltek, ahol már a nyolcaddöntőig verekedték magukat, ahol a Ferencvárost kapták a következő fordulóban. Hogy teljes legyen a fejfájás, Bartalosra a súlyos sérülése miatt már nem lehetett számítani. Joggal aggódtak a szurkolók is, hogy ezt a fiatal csapat aligha bírja el, s megremeg a lábuk a nagy lehetőség és bizonyítási kényszer hatására.

Bravúr a javából. A bajnoki menetelés közepette egy komoly kupa-siker is

A gárda azonban nem illetődött meg és gyors ütemben kétszer is három gólt szerezve behúzta a Spartacus (3-1) és a FŐSPED (3-0) elleni mérkőzéseit és közben jött a Fradi, amely már bajnokként érkezett Dorogra és gyakorlatilag letudta a hátralévő meccseit is (az NB I pár fordulóval előrébb járt). Érdekesség, egyben a dorogiak számára nehézség, hogy rendhagyó módon nem szerdára, hanem péntekre írta ki a Szövetség a kupameccset, így egyetlen nap volt csak a két tétmérkőzés között. Az összecsapás viszont felettébb kellemes meglepetést hozott. A dorogiak nem kímélve erejüket és kondíciójukat, nekimentek a nagynevű ellenfelüknek és a találkozó java részében nem csak irányították a játékot, de fölényben is játszottak. Az első játékrész hajrájában Rozgonyi nagyszerű fejes góljával előnnyel térhettek pihenőre, majd nem sokkal a fordulást követően Szabó előbb növelte az előnyt, majd duplájával gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. A hátralévő időben is jobbára a dorogiak előtt adódtak további helyzetek, de ezek már kimaradtak, azonban a 3:0-ás győzelmük, s vele együtt a biztos továbbjutásuk egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A FŐSPED elleni meccs előtti cikk főcíme

 A csapat a Ferencváros ellen mutatott magabiztos játékát folytatva, biztosan verte a FŐSPED csapatát, s még a Fradi elleni eredményt számszerűen is megismételte. A következő hét is zsúfolt volt, hiszen a kupa-sorozat is folytatódott és ugyanúgy pénteki napon a szintén NB I-es Rába ETO ellen léptek pályára a negyeddöntőben. Ezúttal is nagyszerűen helytállt a csapat és csak nüansznyi különbségen múlt az újabb bravúr, de végül az ETO jutott az elődöntőbe 1-0-ás győzelmét követően. Két nappal később Nagybátonyban sorsdöntő meccs előtt álltak, ugyanis 3 pont előnnyel vezettek a 3. helyen álló Budafok ellőtt. Győzelem esetén már biztos feljutók lehettek. Különösen a második félidei magabiztos játékuknak köszönhetően sikeresen vették az akadályt, ahol 2-0-ra győztek, így a záróforduló eredményétől függetlenül a csapatot már nem lehetett beérni.

Az óhaj teljesült

Június 27-én került sor az évad utolsó találkozójára Szekszárdon. Ez már csak afféle bónusznak bizonyult, hiszen a bajnokság kimenetelét döntően nem befolyásolta. A szekszárdiak remekül játszottak, ráadásul a Dorog ellen amúgy is legtöbbször remekül kijött a lépés a számukra. Ezúttal is kísérteni látszott a múlt, mert a hazaiak kétszer is vezetéshez jutottak, azonban mindkétszer felállt a csapat és egyenlített, majd a második félidő második felében már  döntő fölényben is játszott. Ennek megfelelően pedig a vezetést is átvette és úgy tűnt győzelemmel zárja a ragyogó évadot. Ivanics mester adott is lehetőséget a tartalék hálóőrnek, Horváth Istvánnak, aki Schnitzert váltotta, s bár a korábbiakban a sérülése miatt a keretből biztos kiesőnek számított Bartalos is csereként mégis pályára léphetett, aki Eckert helyett érkezett a hajrá perceire. Sajnos, mintha a mieinket megzavarta volna a változtatás, valamint túl hamar elkönyvelték a győzelmet, az agilis szekszárdiak találtak egy gólt a végén, amellyel végül 3-3-as döntetlent hozott a találkozó.

A bajnokság utáni pillanatkép

Azonban ez zavarta akkor a legkevésbé a dorogiakat, akik két év után újra az NB I-be jutottak. A bajnok Dunaújváros 4 ponttal szerezve többet végzett az élen, míg a Dorog 3 ponttal utasította maga mögé a Budafokot. A negyedik helyen végzett Debrecen további két ponttal leszakadva a mienktől, majd az ötödik BVSC és a hatodik helyezett Volán alkotta a közvetlen élmezőnyt. A sokáig elszántan küzdő és bizakodó Pécs végül a 7. helyre szorult. Csapatunk a bajnok ellen egyszer sem szenvedett vereséget, miután oda-vissza döntetlen játszottak és teljesen egyforma játékerőt képviseltek. Nagy fegyvertény volt a Pécs és a Szolnok oda-vissza legyőzése, valamint a Debrecen ellen megszerzett három pont, mégpedig kapott gól nélkül. Egyetlen igazán fekete pont a Várpalota elleni fiaskó, azonban az egész évad minden téren nagyon sikeresnek bizonyult, s ha hozzá tesszük, hogy tervben sem volt nem hogy a feljutás, de még az élmezőnyben való helyezés sem, úgy főleg érzékelhető, hogy mekkora meglepetéssel teli öröm volt Dorogon.

A feljutás mellé még egy kiemelkedő dorogi teljesítmény

Plusz sikerként, az NB II gólkirálya Peszeki Jenő lett 26 góljával, míg Szabó József 22 találatával szintén a mezőny egyik legeredményesebb játékosának bizonyult. Az évadot Schnitzer  végigvédte, Horváth kapus pedig csak a Bábolna elleni hazai meccsen állt mindvégig a kapunkban, valamint két alkalommal csereként jutott szóhoz. Előbb a fölényes Komló elleni győztes meccsen, majd a zárófordulóban Szekszárdon cserélték be Schnitzer helyett. Érdekesség, hogy egy testvérpár szerepelt a csapatban, Peszeki Géza és Jenő. Ezen felül volt két Kiss családnevű is, ők azonban csak névrokonok voltak. Ivanics Tibor külön sporttörténelmet írt, hogy legelső hazai csapatát, a legelső bajnoki évet követően az első osztályba vezette.

Szabó József mindössze 19 esztendős volt a bajnoki évad kezdetén, de már ekkor is ontotta a gólokat

Az NB II 1975-76-os évadjának ezüstérmes, egyben az NB I-be jutott dorogi csapata: 

Bartalos József, Ecker Róbert, Engelbrecht József, Fürstenczeller János, Gabala Ferenc, Gerschner Ferenc, Hernádi Gyula, Horváth I. István, Izsó Sándor, Kiss Károly, Kiss Rudolf, Major Ferenc, Merényi Lipót, Peszeki Géza, Peszeki Jenő, Rozgonyi Miklós, Schnitzer Imre, Szabó József, Szentgyörgyi Ferenc, Szilasi József, Tóth Gyula.

A szakmai stáb tagjai:

Vezető edző: Ivanics Tibor, Pályaedző: Csóri László, Kapusedző: Ilku István, Technikai vezető: Buzánszky Jenő, Intéző: Fischer Ákos, Csapatorvos: Dr. Császár Gábor, Gyúró: Molnár Ernő, Szakosztályvezető: Göb Sándor. A remek évad pedig Kovács Antal klubelnöksége alatt történt.

A bajnoki mérleg: 38 mérkőzésen 22 győzelem, 10 döntetlen, 6 vereség; 75:40-es gólaránnyal. A hat vereségből tavaszra csak kettő jutott.

A legszebb főcím, ami az elmúlt 45 év során a dorogi csapattal kapcsolatban napvilágot látott

Az utolsó NB I-be jutás 30 éves évfordulója alkalmából nosztalgia találkozót szervezett a klub, amelyhez a Dorogi Önkormányzat is csatlakozott. Az 1975-76-os évadban szerepelt valamennyi elérhető játékos meghívást kapott és az egykori csapat színe-java képviselte is magát az összejövetelen, amelyre 2006. június 30-án, Dorogon a Lógatón került sor. A résztvevők egy csoportja a stadion főbejárata előtt gyülekezett, többen pedig egyenesen érkeztek a rendezvény helyszínére. Stílszerűen az évfordulónak megfelelően napra pontosan, azaz június 27-én szerették volna megejteni a találkozót, azonban lévén, hogy hétköznapra esett, így hozzá a legközelebb esedékes péntek délutánra lett kitűzve az időpont. A díszes társaság a Lógató éttermében egy közös nagy asztalnál foglalt helyet. Az egybegyűlteket Dr. Tittmann János polgármester köszöntötte, majd az idősebb, egyben a dorogi labdarúgás aranykorát képviselő generáció nevében egykori kiválóságunk, Lakat Jenő tartott egy csodálatos és bensőséges beszédet, amely nem csak hatalmas sikert aratott, de bizony sokan meg is könnyezték. A klub nevében, az akkori elnök, Kiss László is köszöntőt mondott, majd jómagam – mint az egyesület krónikása és sporttörténetének s hagyományainak őrzője, kutatója – előadása hangzott el, amelyben az adott bajnoki év eseményeit elevenítettem fel meccsről-meccsre, számos kiegészítéssel. Ezt követően az egykori vezető edző, Ivanics Tibor kért szót, aki ugyanúgy köszöntette volt labdarúgóit, mint annak idején az öltőzőben és fantasztikus stílusban minden játékoshoz volt néhány gondolata és edzői szempontból is felidézte a bajnoki évet. A hivatalos, nagyon jó kedélyű, s kötetlen program tovább folytatódott a játékosok visszaemlékezéseivel, anekdótázásokkal és sok-sok derűs pillanattal. Az egykori csapat nevében előbb Bartalos József szólalt fel, majd Engelbrecht József mondott köszönetet az összejövetel ötletéért és megvalósításáért, egyben ünnepélyesen átadta az ajándékát, amely a legelső futballcsukája volt és felajánlotta a Dorogi Sportmúzeum részére. Többen szintén ajándékkal érkeztek: Kiss Károly az egyik korabeli viselt Dorog-mezét adományozta, míg Monostori Tivadar a chilei világbajnokságon használt stoplisát, Ivanics Tibor pedig több Dorogról szóló korabeli újságcikkel kedveskedett. Megemlékezés történt az azóta elhunyt csapattársakról illetve a szakmai stáb tagjairól. Addigra már hiányzott közülünk a legendás csapatkapitány, Tóth Gyula, valamint a nagyszerű kapus, Horváth István. A stáb tagjai küzül pedig Ilku István kapusedző, Fisher Ákos intéző, Császár Gábor csapatorvos és Molnár Ernő gyúró.

A Nosztalgia találkozó a Lógatón 2006-ban. Felső sor balról: Kiss Rudolf, Bakonyi István, Göb Sándor, Für István, Ivanics Tibor, Ecker Róbert, Tittmann János, Peszeki Jenő (a polgármester előtt előrehajolva), Kovács Antal, Csóri László, Schnitzer Imre, Monostori Tivadar, Szabó Gyula, Gabala Ferenc. Elől: Engelbrecht József, Peszeki Géza, Fürstenczeller János, Hernádi Gyula, Kiss Károly, Szabó József, Holdampf Sándor, Bartalos József. 

A meghitt pillanatok után a lakomáé lett a főszerepet, amelyet a város önkormányzata finanszírozott. A Lógató étterem kiváló konyhája készítette a nagyszerű és kiadós vacsorát, amelyet a hatalmas asztal mellett közösen fogyasztottunk el, némi nedű kíséretében. Kötetlen és igen vidám beszélgetéssel telt az idő, majd közös meccsnézés következett, amelyet az étterem hatalmas képernyőjén keresztül fantasztikus minőséget és élményt adott az élő közvetítés. Ugyanis éppen ezen a napon volt a Németország-Argentína világbajnoki negyeddöntő. Buzánszky Jenő éppen a vb apropója miatt nem tudott személyesen jelen lenni az összejövetelen, mert Grosics Gyulával együtt hivatalos meghívott vendégként a vb színhelyén, Németországban tartózkodtak. Az igazoltan távol maradt két legenda mellett és a fentiekben említett elhunytakon kívül további öt egykori labdarúgót nem sikerült utolérnünk a szervezés során. Közülük az egyik legfájóbb pont Major Ferenc, aki nagyon szívesen jött is volna, viszont a szervezőknek nem volt meg az elérhetősége.  Ugyanakkor aki értesíthette volna, az meg elfelejtett szólni neki. Azóta szerencsére meg van a közvetlen kapcsolat vele is, így a jövőben biztosan nem marad le hasonló rendezvényről. Sovány vigasz, de sokat volt emlegetve az egykor Gizi becenévre keresztelt kiváló játékos. A remek hangulat és meccsnézés annyira lekötött mindenkit, hogy már a kora estébe tartva jutott eszünkbe, hogy kellene fotózkodni is. Sajnos addigra néhányan, köztük Lakat Jenő, Prohászka János és Varga János már elköszöntek. Jenő bácsi évtizedek óta a Dorogi Nyugdíjas Egyesület elnökeként tevékenykedett és ekkor is a kötelesség szólította. Ha jól emlékszem másnap kora reggelre kirándulást szerveztek és volt még néhány elintéznivalója, valamint időben nyugovóra is kellett térnie, s magával vitte a két Jani bácsit is. A társaság döntő része még kitartott és mielőtt besötétedett volna, néhány kültéri fotót készítettünk. A jelenlévők közül így is eggyel kevesebben vagyunk rajta, tekintve az mellékel példányt éppen Kiss László fényképezte. Kissé késve kapcsolva, de a fotó mellett ekkor gyűjtöttem össze a résztvevők kézjegyét is az egyik dorogi sportkiadvány hátsó belső borítóján. Mostanra elmondható, hogy évforduló az évfordulóban, hiszen a összejövetel pedig történetesen 15 éve történt.

Az aláírások

45 évvel az események után sajnos tovább apadt a kör, mert időközben többen is már odafent rúgják a labdát. Legyen ez a cikk valamennyiük szép emlékezete is egyben, s ezúton gondoljunk tisztelettel és elismeréssel mindannyiukra. Az egykori csapat játékosai közül: Ecker Róbertre, Horváth I. Istvánra, Kiss Károlyra, Peszeki Gézára, Rozgonyi Miklósra, Schnizter Imrére és Tóth Gyulára, valamint – Csóri László kivételével – a szakmai stáb valamennyi tagjára.

A dorogi csapat sikereit felértékeli, hogy abban az időszakban tartoztak az ország elitjéhez, amikor az egyetemes magyar labdarúgás világszínvonalú volt. Az 1966-os kiesést követően  a harmadosztályig csúszott a Dorog, s ezekben az időkben a magyar foci is leszállóágba került, s midőn a hetvenes években a dorogiak új erőre kapva ismét a legjobbak közé kerültek, a honi futball ugyancsak feltörekvőben volt. Nem feltétlen a leghelyénvalóbb megállapítás, de számomra óhatatlan egy tanulságos példázatot juttatott az eszembe. Pázmány Péter, egykori katolikus egyházfőnk nevezetes megállapítására asszociálok gyakorta, aki a pálosrend és hazánk helyzete között vélt komoly összefüggést. Neves idézete szerint: „Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll a szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van. Te is Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani.” Pázmány Péter megállapítása tökéletesen igaz, s távol álljon tőlem, hogy egy szakrális, üdvtörténeti témakört a sporttal vessem össze, azonban a való hasonlatosság a dorogi klub és a magyar labdarúgás – kiemelten a válogatott – minősége és ereje, a vonzati konklúzió mezsgyéjén tagadhatatlan.

Külön köszönet Major Ferenc részére, a neve alatt szereplő fotók megosztásáért.

Borítókép:

Valamennyi újságcikk a Dolgozók Lapjának 1975-1976. évi számaiból származik

Szabó Gyula