Éppen fél évszázada annak, hogy a Dorog 1923, 1939 és 1944 után, immár negyedik bajnoki elsőségét szerezte a harmadik vonalban. Az 1971-ben kiharcolt címmel a helyi labdarúgás ismét elindult felfelé – Szabó Gyula cikke.
A hatvanas évek második felében nehéz idők sújtották az egykori futballfellegvárat, amely egy év leforgása alatt az NB I mezőnyéből két osztálynyit zuhant vissza. A kellemetlen változás hátterében néhány esemény szerencsétlen összeérése húzódott. Nevezetesen, a hatvanas évek közepére számos meghatározó játékos életkoránál fogva, egyszerre érte el pályája végét és fejezte be az aktív labdarúgást, míg másokat más jeles klubok csábították soraikba. Ekkor vitték el Dorogról többek között Szűcs Lajost, Karába Jánost és Szuromi Antalt a Ferencvárosba, illetve az MTK-hoz. Több, mint egy csapatra valót tett ki a távozottak száma. Ekkora érvágást a világ összes komoly egyesülete is alaposan megsínylette volna. A megmaradt maghoz az utánpótlás soraiból és egyéb igazolásokkal hoztak labdarúgókat, de minőségben ilyen nagy vérveszteséget nem tudtak érdemben és minőségileg pótolni.
Ennek megfelelően a dorogiak célja nem lehetett más, mint az első osztályú tagságuk megőrzése és vele együtt időt nyerni a későbbi megerősödésre. A csapat végül nem tudott bennmaradni, s ha osztályozóval és ott is hihetetlen balszerencsés körülmények közepette, de végül 1966-ban kiesett. A Komló ellen 5 percet kellett volna kibírniuk, azonban ekkor gólt kaptak és 1-0-ra elvesztették a Csepelen játszott mindent eldöntő mérkőzést. Egy évvel később pedig egyetlen ponttal kevesebbet szereztek a még bennmaradó helyen végzett három csapatnál, az Ózdtól, Nyíregyházától és a Budafoktól. Valamennyi gárda 31 pontot gyűjtött, míg a dorogiak csak 30 pontot. A húsz csapatos mezőnyben még a 10. helyezett Pécsi Ércbányász is csak két ponttal szerzett többet náluk. A dorogiakkal együtt a Fővárosi Autóbusz SK és az abszolút sereghajtó Debreceni VSC esett ki az NB I/B-ből.
Az 1970-71-es évad leggyakoribb főcíme
Az új évadot immár a harmadik vonalnak számító NB II-ben kezdték. Vezetőedzőként Varga János – aki 5 évvel korábban még a kiváló NB I-es csapat meghatározó játékosa volt – igyekezett megszilárdítani a sorokat és egy ütőképes csapatot összehozni. A korábban az NB I-ben is bizonyított egykori labdarúgók közül Ilku István, Virág Pál, Bartalos József, Csóri László, Tóth Gyula és Takács Tibor adták az új gárda gerincét. A szurkolók döntő többsége az azonnali visszajutásban bízott, de akadtak olyan kishitű fennhangok is, miszerint kár Dorogon erőltetti, sőt el kell felejteni az élvonalbeli szereplést egyszer és mindenkorra, mert a tőkeerős és kategóriákkal nagyobb tömegbázissal rendelkező városok csapataival képtelenség már lépést tartani egy ilyen apró településnek. A csapat és klub vezetősége szerencsére nem ezen az állásponton volt, noha a felemelkedésig azért nem egyszerű út vezetett és rengeteget kellett érte küzdeni és dolgozni.
Április második hétvégéjét követően a legfontosabb hír
Varga János fiai bizonyították, hogy az NB II-ben elég erősek ahhoz, hogy idővel sikeresen visszatérjenek a magasabb szintű küzdőtérre. Elsőként egymás utáni két évadban, 1968-ban, majd 1969-ben is dobogón végeztek, mégpedig mindkétszer a harmadik helyet megszerezve. Innen már csak egy ugrásnak tűnt a végcél, amely sajnálatos módon úgy tűnt, hogy akadályozva lesz. A csapat két kiemelkedő tagját ugyanis NB I-es klubok vitték el. Szabó Istvánt a Videoton, míg Mucha Józsefet a Ferencváros. Mindketten nagyszerű pályát futottak be a későbbiek során. Piszka közel egy évtizeden át volt biztos pont a Vidi kapujában, Mucha pedig ugyancsak meghatározó tagjává vált a Fradinak, s hamarosan válogatott is lett. A dorogi vezetők viszont nagyon bölcsen döntve, kihasználva a következő évad sajátosságát – miszerint az eredeti bajnoki rendszer, az őszi-tavaszi szezon formára történő visszaállás miatt egyfordulós évad következett -, a teljes időszakot a kísérletezésnek és csapatépítésnek szentelte. Előrelátásuk beigazolódott, hiszen az 1970-71-es teljes évadnak már egy komplett gárda vághatott neki.
A főcím önmagáért beszél
A bajnoki küzdelmek 1970. augusztus 16-án kezdődtek. Hári Lászlót nevezték ki vezetőedzőnek, míg segítője Varga János volt. Hazai környezetben a Pápát fogadták a mieink és magabiztos 3:0 arányú győzelemmel rajtoltak. A csapat különösen otthon ellenállhatatlan volt és minden ellenfele üres kézzel hagyta el a dorogi katlant. Egészen novemberig tartott a szenzációs hazai menetelés, amikor viszont éppen a szezon legutolsó Dorogon játszott meccsén a Pécsi Ércbányász ellen botlottak, miután 1-0-ra kikaptak. A csorbát máris a következő fordulóban kiköszörülték, miután Zalaegerszegen 5-2-re verték a vendéglátókat. Az őszi szezon folyamán hét egymást követő mérkőzést is kapott gól nélkül hozták.
Az akkoriban kitűnő füzitői csapat sem jelenthetett akadályt
A tavaszi folytatás is hasonlóan reményteljesen alakult és hatalmas versenyfutás volt a vetélytársakkal. A bajnoki címre a dorogiak mellett a Szekszárd, a Pécsi Ércbányász és a Győri Dózsa hajtott. A mezőnyben egyébként még egy pécsi csapat, a Pécsi Bányász is szerepelt és ugyancsak két kaposvári alakulat, a Táncsics SE és a Rákóczi. A mezőny további tagjai a már fentebb említetteken kívül a Savaria, a Fűzfő, a Tapolcai Bauxitbányász, a Veszprémi Bakonyvegyész, az Ajkai Bányász, a Máza-Szászvár és az Almásfüzitői Timföldgyár voltak.
A Tapolca elleni meccs utáni beharangozó
A tavaszi idény április-május időszaka volt a legkiemelkedőbb, amikor zsinórban nyolc győzelmet arattak a dorogiak. A kiváló sorozat a Tapolca elleni hazai 4-1-es sikerrel indult, majd a következő találkozón ezúttal idegenben nyertek 4-1-re. Pedig a tapolcaiak elleni mérkőzés előtti beharangozó a Bauxitbányászt a veszedelmes jelzővel aposztrofálta. A bakonyi gárda nem minden alap nélkül lett így felértékelve, hiszen soraiban nem akármilyen egykori NB I-es klasszis labdarúgók sorakoztak. Éppen a Dorog elleni forduló előtt verték az akkori éllovas Pécsi Ércbányászt. A mieink ellen csupán éppen az egyik kiemelt sztárjátékosuk, Hegedűs szépítő góljára futotta az erejükből amelyet amúgy is egy erősen vitatható 11-esből érték el. A csúcs a menetelés kellős közepén aratott 5-0-ás kiütéses győzelem a Pécsi Bányász felett, ráadásul Pécsen. Öt fordulóval a vége előtt szinte mindenki a legnagyobb esélyesként immár a Dorogot tartotta a végső győzelemre, akkor azonban hazai pályán 3:2 arányban alulmaradtak a Szekszárddal szemben. Ezzel a véghajrá nagyon izgalmasnak ígérkezett, azonban a folytatásban három egymást követő meccsét biztosan hozta a csapat, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül, a Savaria elleni 2-0-ás győzelem már a biztos bajnoki címet, s vele együtt a feljutást jelentette. Sajnos ennek megfelelően az 1971. június 27-én sorra került zárómérkőzésen már nem összpontosítottak eléggé, s a biztos elsőség tudatában 2-1-re vesztettek Pápán.
Korabeli cikk a mindent eldöntő meccsről
Azonban az utolsó fordulóban elszenvedett vereség ellenére is 3 pontos előnnyel nyerték a bajnokságot a Szekszárd előtt. A bronzérmes a Pécsi Ércbányász lett, míg a Győri Dózsa a 4. helyre szorult. Érdekesség, hogy a másik pécsi csapat viszont kiesett, s ugyancsak a kiesés sorsára jutott nem kis meglepetésre a Kaposvári Rákóczi is. A dorogiak teljesítménye önmagéért beszélt: a 30 bajnoki során 20 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 61:21-es gólarányú mérleggel jeleskedtek.
A megyei újság 1971. június 22. számának egyik főcíme
Dorogon volt nagy öröm, s 3 és fél évnyi harmadik vonalban töltött böjti évet követően újfent az elitebb mezőnybe folytathatták. Bár Ilku István mindvégig biztosításként bevethető lehetett volna, azonban még a tartalék kapus, Pilcz István sem jutott szóhoz bajnokin, miután a teljes évadot Horváth István védte végig, ráadásul ragyogóan. Noha egy ízben, a Győri Dózsa elleni idegenbeli találkozó öngólt vétett, s így lett 1-1 a végeredmény, ugyanakkor összesen 13 találkozón maradt érintetlen a kapuja. Érdekesség, hogy mindhárom hálóőr azonos keresztnévre hallgatott. A házi gólkirály Peszeki Jenő lett 19 találatával, akit Virág Pál követett a sorban 11 góljával, egyben osztozva a második helyen végző ugyancsak 11 gólig jutott Rátvai Istvánnal.
A Dorogi bajnokcsapat: Aspirány Ferenc, Bartalos József, Berecz József, Bredán Viktor, Csóri László, Gabala Ferenc, Halmágyi Péter, Horváth István, Horváth Péter, Ilku István, Kiss Rudolf, Peszeki Jenő, Pilcz István, Pusztai Ede, Rátvai István, Soós László, Takács Tibor, Tóth Gyula, Virág Pál. Vezetőedző: Hári László.
Nagy lelkesedéssel és reményteljesen várta minden Dorog-szinpatizáns a magasabb osztályban történő megmérettetést, azonban ekkor még kevesen sejtették, hogy a másodosztály csak ugródeszka lesz a csapatnak, amely két év múlva már ismét a legjobbak között fog szerepelni.
Borítókép: A bajnok dorogi csapat tablója
Megjegyzés: Ugyan a korabeli sajtóban gyakran előfordult, hogy egy-egy sportoló nevét sokszor eltérően írták, azonban itt a cikkben, az általam írt szövegrészben szereplő nevek hivatalos és helyes formában vannak megadva. Az újság mellékletben is olvasható edzőnk nem Háry, hanem Hári, továbbá Virágh helyett a Virág a mérvadó.
Szabó Gyula
