Kereken négy évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre, a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai rockzene akkori képviselőinek színe-java színpadra lépett a több tízezernyi rajongó előtt. Azon a bizonyos júniusi hétvégén a település lakosságának többszöröse gyűlt össze Dorogon. Az évfordulóra készült megemlékezésre szánt emlékcikk folytatódik a harmadik résszel – Szabó Gyula cikke.
A színpad az Alugrafika üzemének Eperjesi út felőli épületszárnya és a mai Dr. Magyar Károly Városi Bölcsöde közötti vonalban volt felállítva. Noha tekintélyparancsoló méretei messziről uralták a terepet, s masszív óriásként tetszelgett, azért menetközben jócskán akadtak vele gondok, de szerencsésen kibírta a teljes napi megpróbáltatásokat, köszönhetően a folyamatos javítgatásoknak is. A hangosítás elemeiként a színpad két oldalán bazi nagy hangfalak tornyosultak, amelyek elhelyezkedési pozíciójukból eredően az iszonyatos hangerőt az Esztergomi út felé nyomták ki magukból. Ettől függetlenül a színpad mögötti városrész is kapott jócskán a hanghatásból. Már reggelre nyárias idő volt zavartalan napsütéssel, viszont a hőérzetet emelte az előző napi nagy zuhé miatti párolgás. A nyomasztó és fülledt levegő délutánra már sokat javult.
A fesztivál plakátja
Noha a plakát és több írott forrásban a helyi főszervezők közül csak Szádóczki Zoltánt nevesítették, feltétlen említést érdemel Lampert Ödön is, aki mind a fesztivállal kapcsolatos teendők terén, mind egyéb dorogi zenei rendezvények alkalmán oroszlántrészt vállalt a megvalósításban. A Lampert család a fesztivál színhelyének szomszédságában, közvetlenül a Schmidt-villa mellett csordogáló Kenyérmezői-patak túlpartján húzódó Diófa utcában lakott. Ödi édesapja a Dorogi AC egykori kiváló labdarúgója, Lampert Mátyás volt, aki már a negyvenes évek elején a csapat egyik erősségeként ontotta a gólokat és ugyancsak meghatározó alakja volt az 1945-ben NB I-be jutott gárdának. Egyben az Ő nevéhez fűződik a Dorog legelső NB I-es gólja, amelyet a Szombathelyi Haladás ellen szerzett. Játékostársai között pedig olyan kiemelkedő labdarúgók sorakoztak, mint Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Pfluger Dezső, Turai József, Csermák János, vagy éppen Klausz József. Az egykori nagyszerű labdarúgó csapat oszlopos tagja és kapitánya, Pfluger Dezső éppen a fesztivál előtti hetekben hunyt el (az említett témáról bővebben ide kattintva olvasható)
Ha a színpadról egy drón segítségével felvétel készült volna, balra tekintve ez a látvány tárulna elénk. Látszanak a Gyógyszergyár teniszpályái, mellettük balra a gyógyszergyári óvoda, tovább haladva a kép bal széle felé pedig a Bocskai-sor és az Eperjesi út házai. Jól kivehető a patakpart is, valamint a mögötte elterülő részen a Diófa és az Akácfa utca kereszteződése, valamint a Tölgyfa utca Borbála-telep felőli bevezető szakasza és a Fáy András lakótelep első négy háztömbje.
Az egyes fellépők produkciói előtt ismert műsorvezetők, műsorszervezők, mint B. Tóth László, Hajnal Gábor és Zoltán János felváltva konferálták fel a csapatokat, egyben némi ismertetőt is mondtak az adott formációról, mindezt humorral is fűszerezve. A fesztivált az Elektron zenekara nyitotta és szó szerint idézem egy korabeli tudósító, Cs. Nagy Lajos, a megyei lapban megjelent sorait ezzel kapcsolatban: „Mellettem az éjszakai esőből ittmaradt pocsolyában félmeztelen, arany fülbevalós fiú torkaszakadtából ragadtatta el magát: „Tamás, te vagy a király!” — fejtette ki nézetét és trikóját a színpadra dobta azzal az utóirattal, hogy írják azt alá. Ezzel kezdetét vette a szombaton délelőtt 9 órakor Dorogon a Schmidt-villa sporttelepén a Kőbányai Gyógyszerárugyár KISZ-bizottsága rendezte Közép-Európa legnagyobb rock-fesztiválja”.
A délelőtt folyamán sorra játszottak a kisebb neveknek tartott zenekarok, noha köztük olyan gárdák is színpadra álltak a nap ezen szakában, akik később komolyabb hírnévre tettek szert. Gondolok itt elsősorban a Stress együttesre, amely stílusában már egyértelműen a Heavy Metal bandák elemeit képviselte. Szintén ebben a periódusban örvendeztette meg a közönséget az akkor még jobbára csak saját szűkebb régiójában, Szombathely és vonzáskörzetében ismertebb Lord zenekar, amely azóta az ország egyik legnagyobb, legnépszerűbb csapatai közé emelkedett, s elfogultság nélkül tehetjük hozzá, hogy joggal.
A Lord produkciója közben (forrás: Lord együttes archívuma)
Ebben az évben került Pohl Mihály énekes a Lord soraiba, azonban a szombathelyi együttes a dorogi bulin a még az eredeti összetételben – Sipőcz Ernő (ének), Vida Ferenc (basszusgitár), Erős Attila (gitár), Török József (billentyű) és Nádas Károly (dob) – állt színpadra. A Privát rocktörténet zenei dokumentumfilm-sorozat 21. részében Erős Attila emlékezett meg a fesztiválról, s itt említette, hogy Dorogon látott először a közönség soraiban Lord-feliratú molinókat. A Lord egyszerre országos ismeretséget szerzett, s a nap első részében fellépők közül a legnagyobb sikert aratta.
Sebők János, a Rock Évkönyv 1981 kiadvány lapjain Dorock főcímben megjelent soraiból sok akkori helyzetkép köszön vissza: „Egymás után jönnek a szuper-hapsik, a nagy-csoda-manusok; lódenben, bőrben, durábel-bakancsban, félmeztelenül. Vonszolják a kiscsajokat, a kiscsajok vonszolják őket, s ebben az egészben az a frankó, hogy egymást vonszolják együtt itt Dorogon, a 800 éves városban, a bányászvárosban, amely még nem élt át ilyen napot.” Nem szőrszálhasogatás a részemről, csak a teljesség igényére törekedve jegyezném meg, hogy noha már az 1920-as évektől kezdve folyamatosan városnak, kisvárosnak, városkának titulálták még az újságcikkekben is Dorogot, azonban 1981-ben még mindig csak nagyközségi rangban volt. Igaz, a hivatalos várossá való nyilvánítás már küszöbön állt, amely végül 1984. január elsején meg is történt.
Zeffer András a közönség gyűrűjében (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
A programok közepette a tömeg vizet igyekezett vételezni. A helyszínen lévő két csap roppant kevésnek bizonyult, ami nyári hőségben csak fokozta a kellemetlenséget. A fesztivál közvetlen helyszínén felállított italos standok szintén képtelenek voltak elegendő fokban kiszolgálni a tömeget, ugyanakkor szeszes italt a rendezvény belterületén nem mértek, üdítőket pedig némi feláron. Minden bizonnyal a jelenlévők is jobban díjazták volna, hogy a szintén kitelepült pár vásári bazáros helyett is inkább vizespult lett volna még több. Maguk, a bennfentesnek számító műsorvezetők is igyekeztek vizet felhajtani. B. Tóth László be is mondta a mikrofonban, hogy bár korábban tudott, ezúttal viszont nem sikerült vizet szereznie, amelyet megoszthatna a szomjas emberekkel. „De sebaj, kibírjuk!” – felkiáltással éppen konferálta a következő zenei formációt: „Máris következik a Fórum-rum-rum-rum-rum! „
Schuster Lóránt különszáma (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
A vízhez való jutás kardinális kérdés volt egész nap. A lakosság igyekezett segíteni és nemigen fordult elő, hogy a kitikkadt ifjúktól megtagadták volna, hogy legalább egy pohár vizet adjanak. Egyesek élelmet is mellékeltek, a villa ölelésében és a közvetlen környéken élők pedig a kertjükből slagokon át szinte folyamatosan látták el vízzel a fesztiválozókat. Sokak a Diófa utcából próbáltak bejutni a villa kertjébe, azonban hiába is keltek volna át a patakon, a part tetején magas drótkerítés húzódott végig. Egyesek kérlelték a lakókat, hogy engedjék át őket a kertjükön, hogy a patakon keresztül bejuthassanak. A helybeliek bizonygatták, hogy onnan nem fognak tudni behatolni a parkba, s volt olyan aki, behívott magához a várakozó brancsból egy-egy tagok, hogy győződjenek meg maguk személyesen, hogy nem fog sikerülni. A szemlevételből visszatértek igazolták, hogy a lakók nem csapták be őket, s tényleg nem lehet arról közelíteni. Belátva a helyzetet békében továbbálltak és más megoldást után néztek.
Tunyogi Péter hölgykoszorúban (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
Miután a boltok is kiürültek az étkezés azért bizonyos fokig áthidalható volt. Kenyeret még a helyi kenyérgyárból is tudtak többen is vételezni közvetlenül, majd irány a hentes, ahol a tömbzsírokból mértek ki a fiataloknak. Egy kis csíkot levágva, máris megvolt a kalóriaadagra való. Közben a zene folyamatosan hasított, a hangulat pedig egyre fokozódott, s érezhetően mindenki jól érezte magát, pedig még csak az elején járt a rockmaraton. Szintén korabeli visszaemlékezések egyikében írták, hogy: „A buli megannyi hibája ellenére is süt!” Bár a fesztivál felhozatala önmagában is pazarnak bizonyult, mégis néhány nagy csapat hiányzott a fellépők közül. Élén a Piramissal, amely éppen szintén júniusban az NDK-ban turnézott, ráadásul Révész Sándor a turné során jelentette be, hogy kilép a zenekarból. Ugyancsak nélkülözni kellett a hatalmas népszerűségnek örvendő, a rendszer szemében viszont az egyik legnagyobb közellenségnek titulált Beatrice-t. A zenekar 1981-re a legtöbb megyéből ki volt tiltva, így szinte egyetlen koncerten sem léphetett fel.
Szintén érdemes megemlíteni a Korált is, amelyet ebben az időben már nagy becsben tartottak rockberkekben. Nem tudni pontosan, hogy vajon miért nem került a fesztivál listájára, viszont az tény, hogy éppen akkoriban szerepeltek a televízió által is közvetített Táncdalfesztivál döntőjében, ahol a Homok a szélben című dalukkal a harmadik helyet szerezték meg. Egyébként ezen a fesztiválon tűnt fel a KFT együttes és aratott komolyabb közönségsikert, egyben nyerte a legjobban koreografált dal díjat, a Bábu vagy szerzeményükkel. A negyedik nagy hiányzó pedig a Dinamit volt. Meglehet, hogy éppen a P. Mobillal való súrlódás okán nem akarták egy helyen szerepeltetni őket. Tény, hogy Vikidál Gyula kiválása a P. Mobilból nem aratott osztatlant sikert sem a P. Mobil tagjai, sem a rajongói körökben. De ez az én feltételezésem, elképzelhető, hogy egészen más okokból nem került a Dinamit a dorogi nagy buli meghívottai közé.
A kissé megreccsentnek tűnő színpad, de végig állta a sarat (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
Ugyan a Beatrice nem léphetett fel, azonban a tagjai, legalábbis közülük Nagy Feró ott volt Dorogon. Mint azt később nyilatkozta, nem akart lemaradni ekkora buliról, ezt látnia kellett. Azonban nem sokáig tudott elvegyülni a tömegben, hiszen hamar felismerték és az „Itt van Nagy Feró!” óriási csatakiáltással rohamozták meg. A nemzet csótányának kinevezett frontember maga is megrettent a tömegtől és mielőtt agyonszerethették volna a rajongók, inkább menekülőre fogta és a színpad közelében parkírozó mikrobuszba húzódott. Azonban hamar kitudódott a búvóhely és a vehemens tábor ostromolni kezdte a járgányt és „Feró, gyere ki!” rigmust kántálva kopogtatták a karosszériát és a szélvédőket. Feró viszont igyekezett bent meglapulni, s mire nem mozdult onnan, a tömeg „Rice-Rice-Beatrice, hórukk!” szlogent üvöltözve ritmusosan rángatni kezdte a járművet, amely a végén már majdnem felborult. Ekkor már Feró sem mert tovább maradni és rejtekhelyét feladva, egy Zrínyi-féle kirohanással elszelelt a veszélyessé váló helyről, a tömeg pedig utána. Valahogy sikerült bejutnia a villa épületébe és ott vészelte át az időt, amíg a kedélyek lecsillapotak.
Zeffer András a rajongókkal. Mögöttük jól látszik a kerítésomlás eredménye. Egy részen már eltűnt a fal, jobb kéz felé viszont még áll. (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
Bár a Beatrice nem játszhatott, viszont Jerikó, jelen esetben Dorog, illetve a Schmidt-villa falai mégis leomlottak. Pontosabban a villát szegélyező, Eperjesi út felőli kerítés jó darabon ledőlt. Az Esztergomi út mentén az eredeti díszes terméskő alapú kerítéssel ellentétben, az Eperjesi úton végig három elemes panelkerítés magasodott, amely a tömeg nyomását helyenként nem bírva, leborult. Valószínű nem szándékos rongálásról volt szó, hanem a tömegáradatnak nem tudott ellenállni. A rajongók már csak azért sem dönthették le készakarva, mert a kerítés tetejéről remek kilátás bizonyult, s többen ott foglaltak helyet.
Mielőtt bármit is mondhattam volna otthon, jó apám automatikusan a lelkemre kötötte, sőt fogalmazhatnék úgy is, hogy egyenesen megtiltotta, hogy a fesztiválra elmenjek, s nyomatékkal nem egyszer elmondta, hogy eszembe ne jusson még a Schmidt-villa környékére sem menni. Nem a kultúrsokktól féltettek, annál is inkább nem, mivel apu maga is igencsak kedvelte a rockzenét, sőt ifjúként maga is „huligánnak” számított, s még gyerekkorom során is viselt hosszabb hajat. Értelemszerűen, a hatalmas tömeg miatt aggódott, hiszen egy gyerek számára végzetes is lehet. Bár a fellépő zenekarok Őt is érdekelték volna, de nem szándékozott személyesen jelen lenni az előadásokon. Emlékeim szerint ennek részben az is volt az egyik oka, mert valami elfoglaltságuk volt szüleimnek, ezért nem is találkoztunk aznap. Amúgy is a nagyszüleimnél töltöttem a fesztivál hetét, de valamikor péntek délután találkoztunk utoljára. Amúgy tartok tőle, hogy engem akkor sem vitt volna magával, ha történetesen maga ki is ment volta. Viszont így nagy volt a kísértés bennem, mert tiltás ide, meg oda, de nehéz lett volna megülni odahaza. Szerencsére a ház melletti telepre való kimenetel nem volt tiltva és éltem is vele, s idővel csak a villa felé vettem az irányt.
A kitartó, minden nehézséggel dacoló közönség soraiból (forrás: P. Mobil együttes archívuma. Fotó: Kovásznai József / Eredet: Tőrösné Kolozsy Erika)
Az idősebb barátok, haverok már mind ott voltak, én az otthon maradott kisebbekkel töltöttem az időt. A fesztivál hangjai egyre erősödtek és vonzottak, s egy óvatlan pillanatban kereket is oldottam. Kismilliószor tettem meg az utat otthonunk és a Smidi között az ott töltött négy éves tanulmányaim során, így ha valaki, akkor én igencsak jól ismertem a létező összes odavezető utat. A leggyorsabb, legrövidebb lehetőséget választva, negyedóra alatt már ott is voltam. A kertünk mögötti Dobó István utcával párhuzamosan már a Pataksor húzódik. Azon nyargaltam végig, majd át a Trenka-hídon, utána kanyarodtam rá a Bocskai-sorra. Ezen csak végig és már ott is volt az Eperjesi úti elágazás, s vele együtt a Smidi keleti oldala. Útközben néhány kisebb csoportosulással találkoztam, de főleg a Bocskai-sor túlsó felénél kezdtek szaporodni a rajongók, az Eperjesi úton pedig már valóságos tömeg fogadott.
Tömeg és rajongás a Schmidt-villában (forrás: Fortepan/Urbán Tamás)
A látvány egyszerre volt félelmetes és felemelő. Ekkora emberáradat láttán a Smidi szinte szürreális volt, egyben fantasztikus. A tömeghatás nem volt teljesen idegen a számomra, hiszen pici korom óta rendszeresen jártam meccsre. Dorogon sok ezrek voltak kint a stadionban, s két NB I-es évadot is volt szerencsém átélni, amely során többször volt 15 ezer néző is. Az is meghatározó és lenyűgöző élményként hatott rám, de ez a rockfesztiválra összegyűlt áradat valósággal mellbe vágott. Olyan álomszerű is volt egyben, amit fokozott, hogy egyetlen ismerőssel sem találkoztam. Mégis, nem éreztem senkit idegennek, ami csak erősített bennem, hogy szinte mindenki köszönt. A KÖGYÓ ovihoz közeledve már szinte mozdulni sem lehetett. Eszembe sem volt bejutni a koncert területére már csak azért sem, mivel összvagyonom 15 forint volt. Kicsit elidőztem a forgatagban, aztán irány vissza.
Az igazi nagy bandákat szerettem volna látni, így hazamentem megmutatni magam. Nagyszüleim rögtök étkezni invitáltak, s mint a nyári időszakban rendesen, az udvarunkon ebédeltünk. Másfél kilométernyire volt a házunk, s tökéletesen lehetett a zenét és a közönség moraját is hallani. Mamámék szinte minden nap kertészkedtek, azonban amíg a Nap még magasan járt odafenn és tikkasztó meleg tombolt, hűsölve várták ki a késő délutáni időszakot a kerti munkára. Addig a kinti padon ülve hallgatták a fesztiválról odavetődött zenét. Kérdezték is, hogy nem hallgatom-e velük? De, csak kint a telepen a többi gyerekkel – feleltem, majd vételeztem néhány apróságot harapnivaló gyanánt, amit magammal vittem, s elosztogattam a 15 forintommal együtt.
A Prognózis előadása (forrás: Prognózis együttes archívuma)
A nap derekán igényes, kiváló muzsikával jutalmazták a kitartó tömeget. Ebben a blokkban játszott a Prognózis, az East és a csehszlovák Fermáta is. Északi szomszédjainktól érkezett csapat magyarhonban is szerzett addigra magának némi hírnevet, s ezúttal is nagy sikert arattak. Később pedig sorra jöttek a legjobban várt bandák. A Skorpió nevéből immár elhagyva az Új előtagot lépett fel. Az Új Skorpió elnevezést a kivált régi alapemberek – Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula és Németh Gábor – miatt használták. Az említett három tag addigra már nagyban a Dinamitot erősítette. A zenekar lelke, Frenreisz Károly így is ütős bandát vitt tovább, soraiban az ország egyik legnagyobb gitárosának tartott, egyben igen közkedvelt egyéniségével, Tátrai Tiborral. Ahogy jöttek a Skorpió dalok sorban, úgy lendült bele a csapat és a közönség is. A végére fantasztikus produkció sült ki a fellépésükből. A lendület már nem is vett vissza a folytatásban sem. A Karthágó is kitett magáért, s egy emlékezetes, egyben örömteli esemény megosztása lévén még fokozni is tudta a hangulatot. Nevezetesen, két dal közötti konferálása során Takáts Tamás énekes lelkesen kürtölte országgá-világgá, miszerint a csapat új fővel gyarapodott, ugyanis néhány napja megszületett Gidófalvy Attila kislánya, Boglárka.
A Skorpió előadása során Frenreisz Károly nyűvi a gitárt (forrás: D.L. megyei lap – 1981. július 9. szám / Tatai Tibor fotója)
Közben a küzdőtéren, a színpad előtti régió dagonyává vált. Noha az előző napi esőzés nyomai már rég eltűntek, azonban a színpadhoz közeli vízcsap eltört és a víz fékezhetetlenül zubogott, amely idővel elárasztotta a környéket. A rajongók viszont nem csak alulról áztak át, de idővel a kiérkező tűzoltóautóból is locsolták a felhevült tömeget, amely megváltó frissességet hozott. Sokak élvezettel vetették bele magukat a méretes tócsákba, amelyek idővel összefüggő vízfelületté egyesültek, majd vegyült földdel, porral és jókora sártenger keletkezett.
Nyomul a P. Mobil (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
Az Edda produkciója tömegkatarzist idézett elő. A népszerűsége csúcsán lévő miskolci alakulat mindent beleadva döngölt, amely ezúttal – mint ebben az időszakban többször is – kénytelen volt nélkülözni Bartha Alfonz billentyűst, aki éppen sorkatonai szolgálatát töltötte. Talfi bevonulása miatt a zenésztársai szolidalitásukat kifejezve, maguk is megnyiratkoztak, s a dorogi fellépésük idejére bár némit nőtt azóta a hajuk, azonban még igen csurik voltak. Az Edda nagyon dögösen szólt és hatalmas sikert aratott. Ugyanígy kitörő ováció fogadta a buli záró formációit, a P. Mobilt és a Hobo Blues Bandet is. A komfortérzetet pedig tovább javította a lenyugvóban lévő Nap. A Mobil attrakciója akár egy lemezbemutatónak is beillett volna. A csapat regóta várva-várt első nagylemeze ebben az évben készült, amely novembertől került a boltokba. Ennek megfelelően a Mobilizmo album dalai adták a műsoruk gerincét, amelyet a korábbi nagy kedvencek – mint a nyitódaluk, a Forma I., a Rocktóber, a Vonat, vagy éppen a Miskolc – tettek teljessé. A zenekar a játékidőben is bőkezűnek bizonyult és összesen 16 szerzeménnyel örvendeztette meg a közönséget, amelyet a kultikus Utolsó cigarettával zárt.
Rocktóber júniusban (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
A Hobo az előző évben kiadott debütáló lemezére építette a repertoárt, amelyet kiegészített néhány olyan darab, amely a következő évben megjelenő második albumra készítettek. A csapat is nagy esemény közepette volt, hiszen Szomjas György kultuszfilmjében, a Kopasz Kutyában nem csak a betétdalok jelentős részét a zenekar dalai tették ki, de maga, a teljes Hobo Blues Band legénysége főszerepet is játszik. Mellettük pedig a P. Mobil is érintett volt a filmben. Nevezetesen, Schuster Lóránt a mű egyik abszolút főszereplője, továbbá a film záródala egyben a Mobil már említett legendás eposza, az Utolsó cigaretta. A Kopasz kutya bemutatója 1981. szeptember 10-én volt, amelynek népszerűsége azóta is töretlen.
„Ott álltam az úton, nem tudtam hová, merre menjek…” Tunyogi Péter és Sárvári Vilmos (forrás: P. Mobil együttes archívuma)
Az éjszakába nyúló fesztivál este 10-kor zárult és garantáltan minden résztvevő elégedetten távozhatott. Hiányérzet csak azokban volt, akik valamilyen oknál fogva nem lehettek jelen ezen – a túlzás nélkül állítható – korszakalkotó eseményen. A fesztivál napja szakrális szempontból is jelentős, bár nem gondolom, hogy a szervezésnél ez bármilyen formában egyáltalán felmerült-e? Mindenesetre tény, hogy László napja volt, s itt nem csak egy jeles névnapra gondolok. Természetesen a fontossága vitathatalan ebből a megközelítésből is, s ott akkor Dorogon nem kevesen egyben nevük napját is ünnepelték – többek között Földes László a Hobo frontembere és embelmatikus alakja, továbbá Kékesi „Bajnok” László a P. Mobil basszusgitárosa, Zselencz László az Edda basszusgitárosa, valamint az egyik főkonferanszié, B. Tóth László -, de egyben a hiedelmekkel és félremagyarázókkal ellentétben, bizony egyik ősi magyar nevünket tisztelhetjük benne. Ugyanakkor Szent László napja is, amely nem maga a név miatt alakult így, hanem mert történetesen Szent László királyunk 1040-ben e napon született, majd szentté avatásának napja is június 27. lett, mégpedig 1192-ben. A történelem számos fontos momentuma is e napra datálható, köztük is két jelzésértékű esemény. Kereken 40 évvel a fesztivált megelőzően, 1941. június 27-én üzentünk hadat a Szovjetuniónak és léptünk be a II. világháborúba, s szintén ezen a napon 1989-ben vágták át vasfüggönyt. Két évvel később, 1983-ban megintcsak e nap került forgalomba az 1000 forintos bankjegy. Szent László szelleme van-e ilyen kisugárzással, ki tudja, azonban tény, hogy ezen a napon feltünően sok híresség – különösen tudós és művész – született.
Zárórész következik…..
Borítókép: A Schmidt-villa színpadán a P. Mobil (forrás: P. Mobil együttes archívumából)
Külön köszönet: Schuster Lóránt és a P. Mobil együttes, Szabó Attila, Erős Attila és a Lord együttes, Vörös István és a Prognózis együttes, Vass Norbert, Korbely György, Lampert Viktor, Tőrösné Kolozsy Erika és Csuha András részére, a cikkben szereplő fotók engedélyezéséért, valamint a fesztivállal kapcsolatos kiegészítő információkért.
Szabó Gyula
