40 éve történt: A Dorogi Rockfesztivál (2. rész)

Kereken négy évtizeddel ezelőtt, 1981. június 27-én került megrendezésre, a maga nemében azóta is kuriózumnak számító esemény, ahol néhány külföldi fellépő mellett a hazai rockzene akkori képviselőinek színe-java színpadra lépett a több tízezernyi rajongó előtt. Azon a bizonyos júniusi hétvégén a település lakosságának többszöröse gyűlt össze Dorogon. Az évfordulóra készült megemlékezésre szánt emlékcikk folytatódik a második résszel – Szabó Gyula cikke

A fesztivál hetében napról-napra nőtt a várakozás, s Dorogon ez volt a fő beszédtéma. A településen élők közül nem csak sokan voltak rockrajongók, de jellemzően, mint oly sok más helyen, így Dorog is kitermelte a maga „fenegyerekeit”, akik még a távolabbi régiókban is szereztek némi hírhedtséget. A hatvanas évektől kezdődően minden generációból nőttek ki az olyan hihetetlen egyéniségek soraiból a településen, akik – a P. Mobil után szabadon – az út másik felén mentek.  A 81-es fesztivál idején a Fusz, Kacsa, Kocka, Zsanó, Saláta, Popej (hogy csak néhányat említsek) nevek fogalomnak számítottak, vagy az egyes galerik. Közülük is Dorog legrégebbi lakótelepéhez köthető ZCSB (azaz a zalkai csöves banda) is kész legendának tételeződött. Mellettük persze a régi nagyok még mindig jelen voltak és valahol példaként szolgáltak sok kiskamasznak is.

A dorogi „csibészek” egy csoportja 1972-ben. Közülük többen is ott voltak a ’81-es fesztiválon (forrás: Hédai Ferenc)

Kissrácokként – magam alig töltöttem be akkor  12. életévemet – barátaimmal jókat viccelődtünk azon a nyáron, mondván Kacsáék mekkora házibulit rendeznek már, hogy a „Smidiben” tartják. Ugyancsak találgatás folyt közöttünk, hogy vajon játszik-e majd Dorogon az Edda az új album dalaiból? A zenekar második nagylemeze éppen a tavasz folyamán jelent meg, s vele együtt egy kislemezt is piacra dobtak, amely részben az új lemez egyfajta beharangozójának számított, viszont a rögzítését elsősorban az előző évben forgatott Ballagás című filmnek köszönhette. A nevezett film zenéje az Edda dalaira épült. A kislemezen a film főcím- és záródala, a Kölyköd voltam, valamint a Néma völgy szerzemények voltak hallhatók.

Az 1980-ban megjelent kislemez borítója

Éppen az előző hónapban voltunk osztálykiránduláson, amely során a Balaton-felvidéket látogattuk meg a kétnapos túra során. Ha jól emlékszem, a második nap ebédjét Keszthelyen ejtettük meg egy elegáns étteremben, ahol volt zenegép, benne pedig az említett Edda kislemez. Desszertként közös zenehallgatás folyt, miután osztálytársaimmal és a velünk együtt utazott két másik párhuzamos osztály hatodikos iskolatársainkkal az összes fellelhető bélást begyűjtöttük és dobáltuk a gépbe. Egy órán keresztül megállás nélkül a Kölyköd voltam szólt. Még a tanáraink is kívülről fújták már, mikor elindult a buszunk az étteremtől.

Ez pedig én vagyok 1981-ben, 12 évesen

Csütörtökön elkezdtek szállingózni a messzebbről érkező első fesztiválozók. Akiknek voltak dorogi ismeretségei, barátai, azok időben lelevelezték jöttüket és megszervezték az ellátásukat. Többek sátrakkal felvértezve jöttek az előre lebeszélteknek megfelelően és kisebb-nagyobb „kempingeket” alakítottak ki az egyes lakótelepeken lévő zöldterületeken. A szerencsésebbek egyenesen a helyiek lakásaiban kaptak szállást. Pénteken valóságos népvándorlás vette kezdetét. Az ország legkülönbözőbb és legtávolabbi régióiból, valamint külhonból – főleg a Felvidékről – érkezők időben akartak jelen lenni, s így a nagy bulit megelőző napon már sokezren gyűltek össze Dorogon.

A X-es úti lakótelepen (a mai Köztársaság úti telep) a képen látható III-as számú háztömb mögött is jópár sátor állt. Az itt kempingezők a lakók jóváhagyásával töltöttek néhány éjszakát. Nagyszüleim háza éppen e telep közvetlen szomszédságában állt és magam is a nagyszülői házban – és vele együtt a képen látható telepen – cseperedtem 6 éves koromig. Miután szüleimmel megkaptuk a saját lakásunkat a közeli lakótelepen, azután sem telt nap, hogy itt ne fordultam volna meg.  A nyári szünidő döntő részét szintén itt töltöttem.

Bármerre ment az ember, lépten-nyomon fiatalok csoportjaival futott össze az utcán, tereken, no és a boltokban. Eleinte az egyre növekvő tömeg ellenére sem volt különösebb fennakadás, sem konfliktus. A látogatók zöme jókedvűen és barátságosan  viseltetett. Szemtanúja voltam, amikor az Otthon téri közértben a pénztárak előtt kígyózó sorokat alkotó fiatalok nem csak türelmesen kivárták sorukat, de egy idős nénit előzékenyen előre engedtek. Napközben is folyamatosan lehetett hallani a fiatalok harsány nevetgéléseit, gyakori dalra fakadásukat, amely során a kedvencek dalait kántálták. Nyilván a helybeliek közül voltak, akik kevésbé nézték jó szemmel, vagy egyenesen megbotránkozva szemlélték az egyre növekvő tömeget, azonban a lakosság döntő többsége abszolút jó szívvel viszonyult hozzájuk, vagy legalábbis toleránsan.

A nevezetes üzlet az Otthon téri park felőli oldalról

Ekkorra ért meg anyai nagyszüleim kertjében a hatalmas szemű, ropogós cseresznye. A terebélyes fa a kert hátsó felében lévő kerítés mellett állt közvetlenül. Ott vonult egy kisebb csoport és csodálták az utca felől a szép termést. Nagypapám kiszólt nekik, hogy ennének-e belőle, majd az igenlő választ követően a gereblye nyelével elkezte verni az ágakról a cseresznyét. A srácok kapdosták a lehulló szemeket és csak úgy nyelték. A papa előzékenyen felajánlotta, hogy aki elég ügyes, az felpattanhat a fára a kerítésről. Három-négy ifjú megis mászta gyorsan és dobálta a többieknek. Pár percnyi szüret után lemásztak a fáról. Egy magasra nőtt és az összes között a leghosszabb hajú fiatalember annyit mondott, hogy „köszönjük szépen bátyám, nagyon finom a cseresznyéje!”

A fesztivál során az egyik leglátogatottabb bolt, az Otthon téri üzlet volt, amely egyébként egyben az ország legelső ABC-je is. 

A komolyabb méretűnek számító üzlet 1964-ben nyílt, az itt mellékelt felvétel pedig a korhűséget igyekezve tartani, a nyolcvanas évek legelejéről származik. Egyes adatok szerint azonban mégsem ez a leges-legelső, hanem a picit még ennél is korábban átadott, Vác városrészeként számontarott deákvári üzlet bizonyult az abszolút úttörőnek. Ha így is van, ez sem von le sokat a dorogi értékéből, hiszen a lényeg, hogy itt valóban mindent lehetett kapni és a kiszolgáló eladószemélyzet hosszú évekig szinte változatlan összetételű, egyben nagyon kedves, közvetlen csapat volt. Tekintve, hogy karnyújtásnyira laktunk innen, természetesen nekünk ez volt a fő bevásárlóhelyünk.

Igazi nyári meleg volt aznap, verőfényes napsütés, azonban estére hatalmas zivatar érkezett. Mennydörgés és némi villámlás általi bevező után iszonyatos zápor zúdult egész Dorogra. Sokan a köztereken – élén az Otthon téri és Jubileum téri parkkal – képzelték esti szállásukat megejteni a szabad ég alatt, azonban a jelentős és igen hosszan kitartó esőzés elől menekülőre fogták. Rengetegen húzódtak a lakótelepek lépcsőházaiba, pincéibe, s tömegesen töltötték meg az aluljárót is.

A nevezetes aluljáró, amely a település északi és déli része között teremt közvetlen összeköttetést. A felvétel a déli oldal felől készült, s a távolban az északi oldal kijárója látszik.

A tekintélyes hosszúságú és egy gépkocsinak is kényelmesen elegendő szélességű aluljárót – amelyet a helybeliek csak alagútnak neveznek – teljesen ellepték a fiatalok. Szerencsétlenségükre azonban a hihetetlen nagy mennyiségű és hirtelen lezúduló eső idővel befolyt az aluljáróba is. Az alkalmi lakók hering módjára összezsúfolódtak és úgy töltötték az egész éjszakát. Szombaton a kora reggeli órákban a dolgukra induló, vagy az éjszakás műszakból érkező helyieket jókora meglepetés fogadta, hiszen szinte lehetetlen volt átkelni az aluljárón a benne lévő tömegtől. Néhányan átküzdötték ugyan magukat, de hamar híre ment Dorog-szerte, hogy inkább mindenki kerülje el az alagutat és a Mária utcai átkelőt használja.

Az 1920-as években készült aluljáró, avagy alagút a másik oldalról,  a vasútállomásra vezető feljáró lépcsőzetével

Ugyancsak sokan éjszakáztak a Pala partján, ahol sátrakat vertek a fiatalok, továbbá a koncert helyszínén, a Schmidt-villa parkjában is, zömében halózsákokban. Közülük többen is a park keleti határát képző óvoda épületének előterében kerestek menedéket a nagy zuhé elől. Az óvoda a fesztivál szervező egységének, a gyógyszergyárnak volt az ovija. Részben az óvodások, részben nekünk, a Smidibe járó alsósok közlekedésének könnyítésére 1976-ban készítettek közvetlen átjárót a település sűrűn lakott részei és a villapark között. A villa déli hosszán futó patak, valamint a patakon túli, párhuzamosan futó Diófa utcából lehetett a villa területére bejutni, így jókora kerülőtől lettek mentesítve az érintettek, nem beszélve arról, hogy ezáltal jóval biztonságosabb volt a közlekedés, mintsem az Esztergomi úton, a közúti hídon való átkeléssel.

A Schmidt-villába és az óvodához vezető gyalogos átjáró a patakot átszelő hídról napjainkban. A teniszpályák kerítésén túl a koncert közvetlen helyszíne terül el

A fesztivál már reggel 9-kor kezdetét vette, így a település belterülete 8 óra körül egyre kezdett ürülni, hiszen mindenki igyekezett készülni a produkciókra. A tömeg egy része a Schmidt-villa felé vette az irányt. Igaz, a délelőtt folyamán a feltörekvő zenekarok léptek színpadra, azonban sokan szerették volna ezeket a csapatokat is meghallgatni. Sokan pedig az előző nap megpróbáltatásait követően igyekeztek magukat úgy-ahogy rendbehozni, egyéb szükségleteiket elvégezni. A település élelmiszer ellátásában nem kis feszültséget okozott, hogy a hajnali órákban a boltok elé ládaszámra lepakolt friss tejtermékek és pékáruk a fesztiválozók könnyű zsákmánya lett. A szállítók minden nap hajnalban töltötték fel az üzletek készletét, hogy a kora reggeli nyitásra a friss alapvető élelmiszeripari termékek várják a lakosságot. A lepakolt áru nagy halmaza a bolt előtt őrizetlenül sorakozott, amelyet a nyitás előtt érkező bolti alkalmazottak hordtak be az üzletbe. Azon a szombat reggel nem sok mindent kellett becipelniük, mert jószerével az összes üzlet elől eltűntek a portékák, amelyet a kiéhezett fesztiválozók magukévá tettek. Mondjuk a kereskedelemben érintettek és a fő illetékesek azért lehettek volna előrelátóbbak és egy kis rugalmassággal elejét vehették volna mindennek.

A villa épülete madártávlatból

Reggel viszont jött az utánpótlás, hiszen az igazi nagy tömeg ekkor érkezett meg Dorogra. A fővárosból fél óránként indultak buszok Dorogra, a vonatok kicsit ritkábban, de minden járat dugig volt. A közlekedési vállalatot szinte megoldhatatlan feladat elé állította a fesztiválra való utaztatás. Ugyan rengeteg pótjáratot iktattak be és csak a szombati nap folyamán több, mint 700 járat végezte a fuvarozást, de ez is csak enyhíteni tudta a tumultust.

A fesztivál egyik beharangozója – Komárom megyei lap, 1981. június 25. szám

A buszon érkezők elkerülték a Dorog területén való átbarangolást, ugyanis a Volán-járatoknak eredetileg is hivatalos megállója volt éppen a Schmidt-villánál, mégpedig az Esztergomi úton, a villa parkjának északnyugati sarkánál. Így szinte közvetlenül a fesztivál beléptető pontjánál érték el a helyszínt. A vonattal érkezők is elkerülhették a település átgyaloglását, amennyiben nem a dorogi állomáson, hanem a közvetlenül azt követő Kenyérmező (Esztergom-kertváros) megállóhelyen szálltak le. Innen nyílegyenesen a Wesselényi Miklós út pontosan a Schmidt-villához vezet. A mintegy 800 méternyi gyaloglással éppen az imént említett buszmegállónál lyukadtak ki az emberek.

A Dorog északi településrészén lévő fesztivál pontos helyszíne (keretezve jölve) jól látható az egykori légifelvétel alapján 

A belépőjegy 80 forintot kóstált, ami alapjában véve, s főleg a fellépők felhozatalát tekintve nem nevezhető elrugaszkodott árnak. Annál inkább sem, mert akkoriban egy átlag koncert (főbanda plusz egy vendég-, illetve előzenekar) 30-40 forintba került. Persze egy ifjúnak akkoriban 80 forint korántsem holmi aprópénznek számított. Egy adag fagyit 1 forintért mértek, egy kiló kenyér 3.60 volt, a mozijegy 2-10 forint között váltakozott és félárú jeggyel 28 forintért utazhattunk Pestre vonattal. A magyar előadók nagylemezei 90 forintba, műsoros magnókazettái pedig 150 forintba került. A hanghordozóknál tartva említem meg azt a számunkra büszke tényt, hogy az ország egyetlen hanglemezgyára, a Hungaroton Dorogon működött, ráadásul a Schmidt-villához közel, alig 10 percnyi kényelmes sétálásnyira. Egy évvel korábban több helyszínen lépett fel együtt az Omega-LGT-Beatrice összetételű produkció, amelyre ugyancsak 80 forint volt a beugró. A korabeli sajtó nehezményezte is az árat, mondván, a fiatalok számára ez komoly összeg. Ennek tükrében összemérhető, hogy a ’81-es dorogi buli belépője valóban nem volt túlszámlázva.

A villapark az egykori színpad felől fotózva, a küzdőtér egy részletét örökíti meg, a távolban az Esztergomi út házaival

A fesztiválon részt vett tömeg pontos számát lehetetlen megadni, azonban tény, hogy az eladott belépők meghaladták a 30 ezret. Az is igaz, hogy ezen felül pedig igen sokan lógtak be, amely nem volt túl nehéz. A beléptetéskor ugyanis egy 0-jelet nyomtak az emberek kézfejére, amelyet többen is könnyedén átadták társaiknak, amíg meg nem száradt az eredeti lenyomat. Mondjuk amennyiben egy R, vagy P-betűt nyomtak volna, hamar kiderült volna, hogy mely az igazi bélyegzőtől származó jelzés. Egyes helyeken 50 ezer főt is emlegettek, de úgy gondolom a realitás valahol 35-40 ezer fő közöttire tehető. Dorog akkori 12 ezres lélekszámához mérten elképesztő szám ez.

Cikkrészlet – Komárom megyei Dolgozók Lapa, 1981. június 25. szám

Ekkora tömegdemonstrációra nem volt példa Dorog történetében, bár hasonlóan hatalmas forgatag már azért előfordult egy ízben korábban is. Igaz, jellegét tekintve teljesen más töltetű eseményre gyűltek össze akkor a településünkön. 1938-ban Magyarország lehetett a házigazdája a 34. Eucharisztikus világkongresszusnak. Noha a központi ünnepi események a fővárosban zajlottak, azonban volt vidéki programja is. Köztük az egyik kiemelkedő rendezvény éppen Dorogon történt 1938. május 30-án, melynek keretében többek között egy szabadtéri misére került sor a Szénoltár téren (éppen 1981-ben kapta az új  nevét, mint Jubileum tér), ahol 30 ezres tömeg gyűlt össze.

Folytatás következik…..

Borítókép: A rajongók tömege a Schmidt-villában a színpad felől fotózva – MTVA Archívum

Külön köszönet: Hédai Ferenc (Bubu) részére, a cikkben szereplő fotóért

Szabó Gyula