A Heti novella című új kulturális sorozatunkban hétről hétre egy-egy író novelláját publikáljuk. Tizedik alkalommal Viola Szandra testverselő egyik alkotásával ismerkedhetnek meg. Viola Szandra: 2287.04.15. 2226-ban,…
Hónap: 2021 május
Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében egy vulkáni eredetű szigettel ismerkedhetünk meg. A Dél-Olaszországba…
A rendőrségre 2021. május 7-én, pénteken késő este érkezett bejelentés egy, az utcán a földön fekvő férfiról. Az esztergomi járőrök a megadott címen megtalálták a bejelentésben…
Csapatunk immár biztos bennmaradóként léphet pályára ideiglenes otthonában, Győrben, mégpedig ebben az idényben utoljára. Az az érdekes eset áll fenn, hogy a vendég csapatnak kevesebbet kell…
Nappalink stílusos középpontja lehet egy design dohányzóasztal, amely remekül passzol a kanapénkhoz vagy az ülőgarnitúránkhoz. Ez a bútor valójában sokkal többre hivatott, mint amire a neve…
A gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásának megjelenésével jelentősen megnőtt az igény napjainkban a korszerűsítésre – érdemes tehát utána járni, hogy jogosultak vagyunk-e rá. Kezdő- és újrakezdők…
Az Esztergomi Járásbíróság nem jogerősen 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki telefonja visszaszerzése érdekében bántalmazott két másik férfit, egyiküket…
Ami még magyar múzeumnak nem sikerült: másodszor kapott elismerést az Év Európai Múzeuma versenyen a Duna Múzeum – írja a magyarmuzeumok.hu 2021. május 6-án, csütörtökön este…
Az MNM Esztergomi Vármúzeuma 2021. május 7-én, pénteken 10 órakor ismét megnyitotta kapuit. Májusban csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket. Pünkösd hétfő…
A Nemzeti Művelődési Intézet tizennégy magyarországi agóra részvételével, valamint az akcióhoz kapcsolódó közel ezer közművelődési intézménnyel 2021. május 15-én, szombaton 10 órától országos közművelődési megnyitó eseménysorozatot…
A helyi járőrök május 6-án, csütörtökön 10 óra 5 perckor Esztergomban, az Árok utcában ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. Az iratokból kiderült, hogy a 25…
Börtönbüntetésre ítélhetik azokat a visszaeső férfiakat, akik gépkocsikból loptak el szerszámokat Táton, Nyergesújfaluban és Lábatlanon. A vádirat szerint a két férfi olyan járműveket nézett ki, amelyeket…
Már elérhető a legnagyobb app áruházakban a Vodafone Magyarország Alapítvány legújabb fejlesztése, a kapcsolati erőszak áldozatait segítő, Bright Sky HU mobilalkalmazás. Az applikáció nemcsak a bántalmazó…
Sikerült a harmadik hullámot megtörni, 4,153 millió fölött van az első oltásban részesültek száma Magyarországon, ennek köszönhető, hogy az újraindítás folytatódhatott – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget…
Május 4-én megnyitotta kapuit a dorogi könyvtár a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára. Az intézmény örömmel értesíti az olvasókat, hogy a 194/2021. (IV.26.) kormányrendelet értelmében a könyvtár…
Már beadhatók a pályázatok a Magyar Falu vállalkozás-újraindítási programjában. Most összesen ötmilliárd forintra lehet pályázni, egy cég több millió forintot is kaphat vissza nem térítendő támogatásként,…
Az Esztergomi Járásbíróság 400.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 4 hó járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki figyelmetlenségből a zebrán ütötte el a kiskorú sértettet…
Dorog Város Önkormányzata pályázatot hirdet az önkormányzati tulajdonban lévő lakások bérbeadására. Döntés június végén várható – írja a település a hivatalos honlapján. A lakások festését, igény…
Csaknem egy kilométer hosszúságban elkészült a Nyergesújfalu-Dunaalmás öblözet és a nyergesújfalui ipari park árvízvédelmi biztonságát megteremtő gátrendszer. Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője május 4-én,…
Már ehetünk étteremben, mehetünk fodrászhoz és edzőterembe is. A nyergesújfalui Lucart a kézhigiéniás világnapon arra figyelmeztet minket, hogy nem elég a helyes kézmosás elsajátítása, az sem…