Hónap: 2021 május
Elkezdődik a kesztölci művelődési ház melletti mélyút felújítása – erről tájékoztat Farkas Krisztina polgármester asszony a település hivatalos oldalán. A felújítási munkálatok május 25-én, kedden, vagy…
Május 24-én, hétfőn 13 óra 40 perckor érkezett a bejelentés, miszerint gyerekek egy „bombát” találtak Piliscsabán, a Fényesliget lakóparkban – írja a Piliscsabai Polgárőr Egyesület a…
Néhány nappal ezelőtt megjelent cikkben emlékeztünk meg a Dorogi Bányász 1991 májusában, Németországban rendezett nemzetközi kupagyőzelmének évfordulójáról. Ezzel még korántsem értek véget a mozgalmas események, ugyanis…
Több beruházás is folyamatban van a Richter Gedeon Nyrt. Dorogi Fióktelepén. Többek között napelemparkkal és új mikrobiológiai ellenőrző laboratóriummal bővül a vállalat. A 120 éves jubileum…
Új evangélikus templom épül a Pest megyei Piliscsabán. Az épület alapkövét Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke áldotta meg és helyezte el a közösség…
A helyi járőrök Esztergomban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2021. május 23-án kora este. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, ekkor derült ki, hogy…
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Piliscsaba és Pilisvörösvár között a 10-es számú főút 23-as kilométerszelvényénél 2021. május 23-án, vasárnap 21 óra 52 perckor. Eddig tisztázatlan…
Egy chatbot olyan, mintha minden egyes látogatódhoz (a weboldaladon) egy egyéni partnert társítanál, aki segít neki végigmenni az oldal folyamatain. Valaki, aki 0-24-ben az év minden…
Az idei pünkösd számunkra hálaadás, hogy megélhettük ezt a napot. Köszönjük, hogy újra kiszolgáltathatjuk a bérmálás szentségét. Kérjük a Szentlélek ajándékát a bérmálkozókra és mindannyiunkra, hogy…
Az Esztergomi Járási Ügyészség tartási kötelezettség elmulasztása vétsége nyújtott be vádiratot azzal az apával szemben, aki három gyermeke után 625.000 forint hátralékot halmozott fel. A vádirat…
A kormány döntésének értelmében 2021. május 25-től megszűnik az ingyenes parkolás. A 2020-as évben április 6-a után két alkalommal, összesen közel fél évig a parkolás ingyenes…
Az Esztergomi Járásbíróság a jogerős büntetővégzésben 100 óra közérdekű munka büntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki azalatt kutatta át a tehergépkocsit, és lopott el…
A magyar emberek több mint 50%-a már védett, az átoltottság egész Európában nálunk a második legmagasabb. Magyarország ma járványügyi szempontból védettebb és biztonságosabb ország, mint a…
Meghosszabbították annak a férfinak a letartóztatását, aki 2021. április 16-án egy vascsővel bántalmazta volt élettársa jelenlegi barátját egy dorogi lakótelep parkolójában. A férfi 2021. április 16-án…
Két alagúttal épülhet meg az M0-ás északi szektora. A jelenleg a Megyeri-híd nyugati végéig érő budapesti körgyűrű a jelentős forgalmat lebonyolító 10-es főútig hosszabbodik meg ebben…
Szakács álláslehetőség a dorogi Don Rico Pizzéria és Étteremben! Akár azonnali kezdéssel, a szakma iránt elkötelezett, lelkes, dinamikus, tapasztalt à la carte és kézzel nyújtott pizzához…
Dorogon elkezdődik az utcanévtáblák cseréje – írja Dorog város a hivatalos honlapján. Az első ilyen szép kivitelezésű táblát a nemrégiben felavatott Wendlingen am Neckar út mellett…
Idén a Víz Világnapja alkalmából Balázsné Lampert Zsuzsanna, illetve Trifusz Péter kapott miniszteri elismerést példaértékű munkájáért. A Duna Nap kapcsán pedig Szilbekné Molnár Katalin tárgyjutalmat vehetett…
Két bemutatóval és repertoár előadásaival várja a nézőket a Babits Mihály Színház új, szabadtéri helyszínén, az esztergomi Mindszenty József Általános Iskola udvarán, a nyáron összesen öt…
A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő…