A Heti novella című kulturális sorozatunkban most Bodoni Csenge egyik alkotásával ismerkedhetnek meg.
Bodoni Csenge: Lopott játszma
Ránt rajtam egyet, így még erősebben szorul a bilincs a kezemre. Először hideg volt a fém, ahogy a bőrömhöz ért, de hamar átvette a testhőmérsékletemet. Nem csodálom, hevesen vert a szívem, és úgy folyt rólam a víz, mintha egy szaunából rángattak volna ki. Talán a bámészkodók tekintete melegített fel ennyire. Bár arcomat maszk fedte, mégis úgy éreztem magam, akár egy óriásplakát. Minden szeplőmet alaposan szemügyre vették. Nem a figyelem volt az elsődleges célom, mégsem volt ellenemre. Élveztem.
Kicsit, ha lehet, még inkább kihúztam magam, mert tudtam, hogy nem tart majd sokáig. Amint a rendőrautóba tuszkolnak, és elindulunk, csak egy arc leszek a több száz ablakon kibámuló közül. Valószínűleg még a szirénát sem kapcsolják majd fel. Nem érek én annyit.
*
Elégedetten bámulok az előttem fekvő sakktáblára, a bábuk tökéletes tánca körbe fogta ellenfelem királyát. A lány már legalább egy perce meredt az állásra, még csak nem is pislogott. Nem akarta elhinni, hogy nyertem. Először fordult elő, így elfogadtam, hogy időbe telik majd.
Végül nem szólt semmit, csak a borosüveg után nyúlt, és mindkettőnknek töltött még egy pohárral. Kapzsin emeltem a szám elé, a játék közben tudtam, hogy meg kell tartanom a tökéletes részegségi szintet, ha nyerni akarok, de most, hogy vége, zavartalanul ihatok. Egy húzásra ürítettem ki a poharam teljes tartalmát, a lány nem kérdezett semmit, egyből újratöltötte azt, majd pajzánul rám mosolygott. Tudtam, ha jól alakul, a nap kétféleképpen végződhet. Vagy lefekszem vele, vagy olyan részegek leszünk, hogy a szex eszünkbe sem jut majd.
Szerettem előre látni a lépéseket, irányítani mindent. Épp ezt élveztem a sakkban is, és ezért váltam a játék megszállottjává, amikor az életben semmi mást nem tudtam már irányítani.
A második pohár bort már lassabban kortyoltam, de még így is előbb elfogyott, mint a lányé. Hideg kék szemével többször végigmért. Hivalkodónak hatott. Kihúztam magam, majd kissé hátra döntöttem a fejem. A poharat az asztalra helyeztem, lassú, gépies mozdulatokkal kigomboltam az ingem, a földre dobtam. A szám résnyire nyitottam, végig őt néztem. Egyszer sem pislogtam.
Otthon voltam, így nem viseltem melltartót, kebleim egyenesen rá meredtek, de nem mozdult. Felálltam, az ablakhoz léptem, tekintete vágyakozóan követett. Rideg volt az idő, a fák dérben álltak, egy árva lélek sem volt az utcán. Megfordultam, a párkányra támaszkodtam, így még jobban kigömbölyödtek a melleim. Láthatólag tetszett neki, mégsem mozdult. Végül szelíden megrázta magát, nadrágzsebéből füvet vett elő. Felém mutatta. Bólintottam, és az öreg hangszóróra csatlakoztattam a telefonom. Új slágerek; jazz-feldolgozását tettem be, amikre végigtáncoltam a szobát. Szoknyám úgy forgott körülöttem, mintha külön életet élne, mindenfelé a bűn glitterét szórva maga után. Büszke voltam rá, nemrég szereztem hirtelen felindultságból. A kirakatban láttam meg először, onnan kezdve másra sem bírtam gondolni. Éjszínű volt, elején egy apró masni díszelgett. Mindenáron meg akartam szerezni, pénzem nem volt rá.
Túl egyszerűen ment.
Az elején még hevesen vert a szívem, ahogy azzal a tudattal léptem a boltba, hogy ellopom, ám amint a kezeim közé vettem, egyből elmúlt mindenféle szorongásom. Boldog lettem, amint megtapintottam a ruha érdes anyagát. A biztonság kedvéért még egy darabig sétáltam az üzletben, úgy tettem, mint aki keres valamit, nézelődik. Nem több egy átlagos vásárlónál. Végül a próbafülkébe is több ruhával tértem be. Így is túl sok időt töltöttem bent, legalábbis úgy tűnt, kifelé menet pedig olyan hevesen vert a szívem, mint előtte még soha. Gyorsan, túl gyorsan sétáltam kifelé, minél előbb el akartam hagyni a helyszínt, mindenki tekintetét a nyakamon éreztem, és amint kiléptem az üzlet ajtaján, olyan volt, mintha mindenki nekem gratulálna. Hevesebb még egy orgazmusnál is; buszkén fordultam a kirakat felé, ahol önelégült mosolyom megállíthatatlanul terült szét tükörképem arcán.
Egyre többször ismételtem meg, már nem csak ócska ruhákat loptam, de az érzés sosem volt ugyanaz, bármennyire is hajszoltam. Nem féltem már, hamar profivá váltam. Alig pár hét alatt legalább egymillió forintnyi értékben loptam, de még csak fel sem tűnt senkinek. A lakásomban bár áram nem volt már, szebbnél szebb holmik kaptak helyet.
Egyre elegánsabb ruhákban tértem be az üzletekbe, kacéran mosolyogtam minden ott dolgozóra, néha még szóba is elegyedtem velük, így kevésbé lettem számukra gyanús.
Néha, csak hogy az izgalom fokozódjon, kockáztattam is: a próbafülkében cseréltem ruhát. Ott hagytam, ami már nem kellett, és az újban jöttem ki onnan. Még így sem állítottak meg. Lassan unalmassá vált, mégsem bírtam leállni.
Egy weboldalt indítottam, ahol a megszerzett zsákmányokat árusítottam. Alig egy hónap múlva újra volt áram a lakásban. Már sajtot is vehettem.
A glitter az egész szobát befedi, minden ahová nézek, csillog. Még a lány is, pedig az ő közelében nem jártam. Fogait mutatva mosolyog rám. Viszonzom, majd az ölébe huppanok.
Megcsókol, a szájából kiszívom a joint füstjét. Kerekre formált ajkunkkal apró karikákat eregetünk, versenyzünk, kié jut messzebbre. Ő nyer. Újra táncra perdülök, borosüveggel a kezemben, hosszú szőke hajam úgy leng körbe, mintha a tenger hullámai csapnának fel.
Könnyeden mozgok. Tudom, hogy a szoknya miatt. Újra büszkeség önt el, de egyből követi azt az éhínség is. Szereznem kell valamit, még ma.
A lány próbál lebeszélni, nem jó ötlet, hajtogatja, de mégis mit tudhat ő? Sose csinálta még, én pedig már megszámlálhatatlan lopáson vagyok túl. Vele ellentétben én mindig tudom a következő lépést. Egy notesznyi kidolgozott taktikám van, minden eshetőségre felkészültem, minden boltot ezerszer bejártam. Nem érhet meglepetés.
Újra felém nyújtja a füvet, továbbra is kérlel, hogy ne menjek. Nem bírom ki, ha egyszer megszületik az érzés, nincs visszaút, engednem kell a vonzalomnak. Érezni akarom, ami az első alkalommal kerített hatalmába. Ám csak üldözni tudom.
Csak egy kicsit maradjak még, mondja. Szabad kezét az egyik meztelen mellemre helyezi, finoman, körkörösen simogatja, másik kezével a jointot először a saját, aztán az én számhoz tartja, a végével enyhén megcirógat, majd kissé agresszívan betolja az ajkaim között. Csók közben a füst szájat cserél, mindkettőnk ajkát érinti, majd egymásét lélegezzük be. Mélyen, mintha egymást szívnánk be.
Alig várom, hogy kieresszem, marja a tüdőmet, mégis bent tartom még.
A lány a szemembe fújja a füstöt, majd magához húz, és újra megcsókol. Hosszasan, egymáshoz simulva. Nem érzek semmit, menni akarok, és a tudat, hogy csak a marasztalásért csókol, olyan erősen üt belém, hogy ellököm magamtól, és félmeztelenül lépek az utcára.
Futva haladok a pláza felé, csak egy sál fedi a testem, amit menet közben kaptam fel. Úgyis szerzek majd ruhát.
A kezem kissé lefagyhatott, nehezen mozogtak az ujjaim. Cseppet sem fáztam. A sál elég nagy volt ahhoz, hogy elfedje felsőtestem, alig páran bámultak meg. Kihúztam magam, a maszk alatt biztató mosolyt villantottam feléjük, jeleztem, hogy hamarosan minden rendben lesz. Bár csupán magamat akartam biztatni. Az űr egyre nagyobb helyet foglalt el bennem. Már nem láttam tisztán, több embernek nekimentem. Minél gyorsabban el akartam érni, ők pedig akadályoztak ebben.
Néhányan utánam is kiabáltak vagy durván visszalöktek.
Próbáltam egyenesen haladni. Előre tekinteni. Magabiztosan léptem, erősen szorítottam a kezemben tartott üveget. A maszk alá dugva kortyoltam egyet, és egyből enyhült a világ körhintája. Azt is megsúgta hová tartsak.
*
Reszkettem. A sofőr direkt kikapcsolta a fűtést, rajtam röhögött. Egyre inkább múlt az alkohol hatása, és tudtam, ha nem iszom pár kortyot, az ölembe hányok.
A borosüveg viszont már a rendőr kezében volt, ő kortyolt bele hosszasan, miközben a tükörből engem nézett.
Apró cella vár rám, szólt. Egész testem remegésbe kezdett, minden porcikám rettegett. A bor pedig alig fél méterre volt tőlem, így is képtelenség elérnem.
Ezer meg ezer variációt lefuttattam a fejemben, mindnek ugyanaz lett a vége.
El kell fektetnem a királyt, de nem volt a kezemben.
Bodoni Csenge 1997-ben született Esztergomban. 2020 tavaszán végezte el a Nemzeti Művelődési Intézet Szinháziskola kurzusát, jelenleg pedig az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen Közösségszervezés szakán, Kulturális szakirányon tanul. Már gyerekként közel állt hozzá az irodalom. Nagyjából tizenkét évesen kezdett el ismerkedni az írással, azóta pedig főként novellákat, tárcákat, vagy újabban reflexiókat és szemléket ír. Első publikációja egy mese volt a Szitakötő Folyóiratban, viszont ezt követően inkább már prózákat írt az Esztergom és Vidéke Társadalmi és Kulturális Folyóiratnak, vagy az Előretolt Helyőrség Online Folyóiratának. 2020-ban csatlakozott a Nincs Online Folyóirat Tanulmány rovatához, idén pedig a szintén online megjelenő Újbekezdéshez. Mindkét újságban rendszeresen jelenik meg publikációja, amelyekben korszerű, változatos témákat boncolgat.