Kategóriák: EsztergomHírek

Idén is online rendezték meg a Kazinczy versenyt

A PPKE Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kara 2021. május 14-én immáron 7. alkalommal rendezte meg esztergomi képzési helyén a felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét.

A versenyen a hazai és a határon túli pedagógusképző, hittudományi és jogtudományi főiskolák és egyetemek azon közel negyven hallgatója vett részt, akik a helyi fordulókon a legjobbaknak bizonyultak

A versenyzőket elsőként a rendezvény fő szervezője és házigazdája, Juhász Márta tanszékvezető asszony köszöntötte a Microsoft Teams felületén élőben. Nemesi Attila László tanulmányi dékánhelyettes kiemelte, hogy a versenyzőknek szükségük van a verseny során a tanultakra, a gyakorlatra és a pillanat megragadására is, hiszen nincs két egyforma ember, aki egyformán olvasná fel ugyanazt az esszét.

A szakemberekből álló rangos zsűri a szabadon választott és a kötelező szövegek értő előadása nyomán 11 hallgatónak adományozott Kazinczy-érmet. Bóna Judit a zsűri elnöke megköszönte, hogy a pandémiás helyezet ellenére ilyen sokan jelentkeztek a megmérettetésre.

A verseny győztese Gál Erzsébet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar hallgatója lett, akinek felkészítő tanára dr. Békésiné dr. Fejes Katalin.

A zsűri elnöke: Dr. Bóna Judit egyetemi docens (ELTE Bölcsészettudományi Kar).

A zsűri tagjai: Dr. Havas Judit (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest), Dr. Nemesi Attila László (PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar), Murányi Sarolta (magyar tanár, doktorandusz), Némethné Dr. Varga Andrea (PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar), Sturcz Attila (logopédus, magántanár), Dr. Szabó Elődné Dr. Molnár Ildikó (Kazinczy-díjas beszédtanár).

Kazinczy-érmet nyertek:

  • Gál Erzsébet, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar. Felkészítő tanára: Dr. Békésiné dr. Fejes Katalin.
  • Ambrus Gyöngy, Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Felkészítő tanára: Dr. Pölcz Ádám, egyetemi adjunktus, tanszékvezető-helyettes.
  • Magyar Boglárka, ELTE Bölcsészettudományi Kar. Felkészítő tanára: Jankovics Julianna, oktató.
  • Kaltenecker Evelin, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK. Felkészítő tanára: Hegedűs Attila, Magyar Nyelvészeti Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docens.
  • Szeles Réka, Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar. Felkészítő tanára: Katona Edit, egyetemi tanár.
  • Cap Júlia, Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Felkészítő tanára: Dr. Gasparicsné dr. Kovács Erzsébet – főiskolai tanár.
  • Boros Martina, Eszterházy Károly Egyetem GTK. Felkészítő tanára: Dr. Daróczi Gabriella adjunktus.
  • Jenei Máté, Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara. Felkészítő tanára: Mgr. Anikó Tóth, PhD.
  • Szűcs Dominik, ELTE Bölcsészettudományi Kar.
  • Nagy Beatrix- Réka, Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Kar. Felkészítő tanára: dr. Varga Zsuzsa, egyetemi tanársegéd.
  • Tóth Viktória, Debreceni Református Hittudományi Egyetem. Felkészítő tanára: Dr. Vitéz Ferenc – Főiskolai docens.

Kissné Csorba Erika
kapcsolat- és rendezvényszervező referens
PPKE BTK