Kategóriák: EsztergomHírekTát

Nyomravezetői díjat ajánlanak a horgászok

Helyi horgászok találtak rá a felvételen látható, illegálisan lerakott hulladékkupacra Tát mellett, az egykori köteles komp közelében, azon a helyen, ahol korábban egy szemétszedő akció keretében kitakarították a vízpartot – tájékoztatott a Komárom-Esztergom megyei Horgászegyesületek Szövetségének elnöke.

Zoltai Dániel elmondta, a KEMHESZ ötvenezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval szolgáltat a természetkárosítás elkövetőjéről. A bejelentéseket a 30/422-4875-ös telefonszámon várják.

A horgászszövetség az engedély nélkül kihelyezett szemétről minden esetben értesíti a hatóságokat, valamint segítséget nyújt a feltételezett elkövető kilétének megállapításában.

A KEMHESZ nagy hangsúlyt fektet a környezet- és természetvédelemre, tagjaik közül egyre többen mutatják meg a közösségi oldalakon, hogy a pecabot melletti várakozás alatt összeszedik a hulladékot maguk körül, a fiatalokat pedig igyekeznek környezettudatosságra nevelni.

Az esetről videófelvétel is készült:

Fotó, forrás: KEMHESZ