Kategóriák Hírek

Szombaton nyithatnak a teraszok

Várhatóan pénteken elérik a 3,5 millió első oltottat. Ezek alapján szombaton a vendéglátóhelyek teraszai kinyithatnak. A kijárási tilalom kezdete pedig 11 órára tolódik ki – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője az április 22-ei Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a következő egy hétben egymillió kínai vakcina, valamint 200 ezer első orosz oltás is érkezik, és a Pfizer-vakcinákból is több mint 300 ezer érkezhet. „Jó esélyünk van arra, hogy a jövő héten a 4 milliós határt átlépjük. Aki most regisztrál, az egy-két héten belül be lehet oltva” – tette hozzá a miniszter. Mindemellett arra bíztatott mindenkit, hogy regisztráljon, hiszen hatmilliós oltotti szám kell a nyájimmunitás eléréséhez.

Gulyás Gergely arról is szólt, hogy már 4,6 millió azok száma, akik megkapták az oltást, vagy a jövőben megkapják. Közölte, hogy tesztjelleggel működik az online oltási regisztráció. Az óvodások 60, míg az iskolások 75 százaléka élt a jelenléti oktatással.

A miniszter közölte azt is, hogy a 2021-es költségvetés módosítása és a 2022-es költségvetés is az újraindítás költségvetése lesz. 6000 milliárd forintot különített el a kormány a gazdaság újraindítására. Kiemelte, hogy vannak biztató jelek is: 66 ezerrel dolgoztak többen márciusban, mint februárban. „Közel van a cél, hogy ugyanannyi munkahely legyen, mint a járvány előtt” – tette hozzá.

Gulyás kérdésre azt mondta, hogyha a vírus számai olyan jók lesznek, akkor a kormány nyáron is megszüntetheti a veszélyhelyzetet. Viszont a nyári táborokról még korai beszélni. Erről május második felében lehet döntést hozni.

Forrás: origo.hu
Fotó: mediaklikk.hu (egy korábbi felvétel)

Facebook hozzászólások

Bejegyzés módosítva 2021-04-22 12:07

dorogimedence.hu

Leave a Comment
Share
Publikálta
dorogimedence.hu

Recent Posts

Ajka a Dorogot is legyőzte

A labdarúgó NB II 37. fordulójában a Dorogi FC az Ajka FC-t látta vendégül Gyirmóton,…

2021-05-10

Hulladéktároló ég Esztergom-Kertvárosban

2021. május 9-én, vasárnap kora délután kigyulladt az esztergom-kertvárosi hulladéktároló. A katasztrófavédelem szóvivője megkeresésünkre elmondta,…

2021-05-09

Mindszenty József bíborosra emlékeztek Esztergomban

Szentmisével és országos zarándoklattal emlékeztek meg Mindszenty József bíboros-hercegprímás haláláról és harminc évvel ezelőtti újratemetéséről…

2021-05-09

Láncfűrészt és horgászbotot is lopott a tokodi besurranó tolvaj

Hat rendbeli bűncselekmény elkövetése miatt vettek őrizetbe a dorogi nyomozók egy 24 éves férfit. Egy…

2021-05-09

Lakossági fórummal kezdődik a diósvölgyi híd felújítása

Az esztergomi önkormányzat megkezdi a Diósvölgyben található Barokk híd felújítását. Ezt megelőzően, május 13-án, csütörtökön…

2021-05-08

Negyvenhat templom újul meg Komárom-Esztergom megyében

A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak ahhoz, de azoknak is, akik most…

2021-05-08

(C) 2017-2020 dorogimedence.hu

Hírportálunk sütiket használ, kérjük olvassa el az oldal végén található adatvédelmi tájékoztatónkat!