Kategóriák: Heti NovellaHírek

Heti novella – Cselenyák Imre: Selyemné

A Heti novella című új kulturális sorozatunkban hétről hétre egy-egy író novelláját publikáljuk. Ötödik alkalommal Cselenyák Imre Selyemné című alkotásával ismerkedhetnek meg.

Cselenyák Imre: Selyemné

Vasárnap este Selyemné kisírta a lelkét férjének. Csukladozva bugyogott föl belőle a panasz.

– Teljesen el vagyok hanyagolva! Egy köröm feketényit sem törődsz velem! Figyelmetlen vagy és önző! Eszedbe nem jutna, hogy hozzál néha egy szál virágot!

Selyem úr, szelíd ember lévén, hajlott a jó szóra. Másnap munkából jövet vett egy csokor gerberát, azzal állított haza. Az asszony némiképp meglepődött, látszólag vidáman tette férje elé a pástétomot.

– Folyton egyedül vagyok! – panaszolta lefekvéskor, magát sajnáltatva.  – Teljesen be fogok savanyodni! Neked sokkal könnyebb. Munkába jársz, emberek között vagy, keddenként pedig elmész a haverjaiddal biliárdozni! Holnap megint későn jössz haza! Meddig mehet ez így?! Hidd el, olyan kevéssel beérem.

Másnap Selyem úr nem ment biliárdozni. Időben ért haza, egy csokor gerberával a kezében. Párja, úgy tűnt, örömmel fogadja és kedvesen kínálta neki a paprikás krumplit. Azonban este ismét csak kifakadt az asszony.

– Érdekellek én téged egyáltalán?! Mondd, ki tenné meg neked mindazt, amit én? Takarítok, mosok, főzök, vasalok! Nézz ide, teljesen tökre megy a kezem! Istenem, csak egyszer érném meg, hogy elmosogatsz helyettem! Csak egyetlen egyszer!

A férfi ezt is megszívlelte. Szerdán már kora délután hazatoppant az immár szokásos gerberával. Miután sietve bekapta a rántott levest, serényen munkához látott. Elmosogatott, fölporszívózta az egész lakást. Este fáradtan dőlt be az ágyba, hogy aludjék, ám felesége nem hagyta.

– Alig foglalkozol velem! Egész nap hallgatsz, nincs egy kedves szavad hozzám! Rossz a modorod, hiányzik belőled a könnyedség, a kellem, a humor. Ez így nem mehet tovább! Adj egy picivel többet magadból!

A következő nap a férfi mindent beleadott. Vitte a gerberáját, s egy remekbe szabott kis versike kíséretében nyújtotta át hitvesének. Mosott, ablakot pucolt, padlót súrolt, miközben önfeledten fecsegett, viccelődött. Selyemné talányos képpel dobta eléje vacsoráját, egy negyed karéj zsíros kenyeret. Lefekvéskor a férfi körbeudvarolta az asszonyt, elbűvölő volt, könnyed volt és szellemes. Selyemné ezúttal nem szólt semmit.

Másnap, pénteken Selyem úr az előszobában útra készen, bőrönddel a kezében találta feleségét. Kérdőn tekintett rá

– Elhagylak! – Kiáltotta dühösen Selyemné. – Hiába rimánkodtam neked, hogy változtass a magatartásodon!

– De én igyekeztem – dadogta a férfi.

– Nem úgy vettem észre! Pedig én kevéssel is beértem volna! Soha nem tudtad egyetlenegy gondolatomat se kitalálni!

Selyemné elment és nem jött vissza többé.

(1997.)

Cselenyák Imre 1957. január 1-én született Nyírkátán. Író, zenész, dalszövegíró. 1989-ben újságíró stúdiót végzett, azóta ír novellákat, regényeket, recenziót. Kisprózái a C. E. T., a Polisz, az Új Holnap, a Magyar Napló, a Debreceni Disputa, a Spanyolnátha, az Irodalmi Jelen, a Szépirodalmi figyelő, a 24 ÓRA, a Kelet Magyarország, az Előretolt Helyőrség irodalmi folyóiratok közlik. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, A történelmi regény-írók Társaságának. Korábban tagja volt a Vulkán, Hipnózis, Kontinens együtteseknek, mint zeneszerző-szövegíró-énekes. Jelenleg az Írottkő Műhely együttes örökös tagja. Megteremtője és vezetője az évenként megrendezett BORÍR irodalmi-zenés ankétnak, amely minden év novemberében, az újbor asztalra kerülésének apropójához kötődik. Az író regényeit az ország valamennyi jelentős könyvesboltjában lehet kapni és ott vannak a könyvtárakban is.

Megvásárolható könyvei a Bookline-on>>

Megvásárolható könyvei a Lírán>>

A sorozathoz kapcsolódó további novellák ide kattintva érhetők el!

Megosztás