A Heti novella című új kulturális sorozatunkban hétről hétre egy-egy író novelláját publikáljuk. Második alkalommal a dorogi író, Cselenyák Imre egyik alkotásával ismerkedhetnek meg.
Cselenyák Imre – Eszményi szerelem
Gyárfás irigyelte mindazon kollégáit, akik lányokkal jártak. Ő sohasem járt senkivel, leszámítva azt a két randevút, amit még főiskolás korában a szomszéd Bettivel abszolvált. Egyszer egy UNITED koncertre vitte el a SYMA csarnokba, másik alkalommal retró-számítógépek kiállítására, talán a legelsőre, amit Magyarországon rendeztek. Ezt követően sikeresen meg is csókolta a lányt, és aznap este reményteljes tervekkel hajtotta álomra a fejét. A rákövetkező napokban elügyetlenkedte. Mindig is egy szerencsétlen alak voltam, kesergett.
Harminc elmúlt, a munkahelye hat éve változatlan, irodája ablakából rálát a János-hegyi kilátóra, ez amúgy elégedettséggel töltötte el. Gyárfás programozó-rendszergazda, puhány, ikszlábú, korán kopaszodó férfi, el tudott terülni helyén, mint a vízzel telt luftballon, ezt mégsem tehette mindig, gyakorta át kellett járnia más irodákba, hogy programozza, vírustalanítsa a munkatársak komputereit.
Augustus végén a szemközt lévő irodában észrevette Imolát, aki projektasszisztens munkakörben dolgozott. Molett, de nem duci, vélte, némely férfikollégájának tetszik, végül kicsit neki is. Ahogy ott ült mellette, testközelben, telepítve számítógépére a windows xp-t, különös illatot érzett Imola hajából, bőréből kipárologni, ami kedvére volt. Merész elképzelés fogant benne, mely egyre erősödött, s ettől a naptól fogva leginkább molett lányokat nézegetett a világháló pornó oldalain.
Ahogy teltek a napok, úgy lődözte ki rá Érosz a szerelem nyilacskáit, már csak a megfelelő alkalom hiányzott. És Gyárfás egy nyomott napon, amikor a hirtelen beköszöntő meleg megviseli a front érzékenyeket, mindenre elszántan megkérte kolléganője, Imola kezét, mire igenlő választ kapott.
Októberben tartották az esküvőt, boldog hozzátartozók és egy elégedett pár lépett ki az óbudai házasságkötő teremből. Gyárfás fülében még ott csengtek az anyakönyvvezető negédes frázisai: „Ezzel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Legyen ez a kötelék felbonthatatlan.”
Mint a régieknél, gondolta Gyárfás, amikor éjjel a hálószobába vetkőzni kezdett, a nászéjszakámra maradt az első érintés. Imoláról ez ügyben nem tudott nyilatkozni, bár furdalta a kíváncsiság. A szeretkezésnek nevezett „valami” két ügyetlen amatőr szuszmákolása volt. Olyan negatív élmény érte őket, hogy sem beszélni róla, sem megismételni nem merték többé.
Kilenc hónapra rá megszületett Marci. Július volt, csend a szobában, s Imola meg Gyárfás úgy érezte, ahogy a kiságy fölött egymásra sandítottak, mégis van értelme. A kisfiú olyan gyönyörű, amilyet még nem láttak, s méltán hihették, hogy ez mással még nem fordult elő. S a családtagok határtalan öröme bennük is elégedettséget indukált, ámbár megesküdtek volna rá, hogy Marci az első és utolsó.
Imola a gyes alatti depressziójában meghízott, már jóindulattal sem lehetett molettnek nevezni, a „kövér” kifejezés illett rá leginkább. Gyárfás a pornó oldalakon immár a karcsú nőket részeltette előnyben. A test azonban mégis kiköveteli a magáét, egy unalmas szombat estén újfent egymásra fanyalodtak. A várt meglepetés ezúttal is elmaradt, bár nemigen voltak elvárásaik.
A terminus lejártával megszületett Lili. Csodaszép kislány, éppen olyan jól sikerült, mint Marci. Gyárfás bemesélte magának, hogy ez így rendjén van, hisz Imola gondos anya, s a nagyszülők is fenemód elégedettek. A harmadik hogyan esett meg, alig értik. Talán az a négyéves olaszrizling okolható, amit még Marci születésekor kaptak a lelkes kollégáktól…
Amikor Danit, a harmadikat hazavitték, a két család diadalkapuval várta őket. Imola apja Marcival a hátán ugrándozott, a kisfiú nyakában virágkoszorú, Gyárfás anyja, karján a kis Lilit tartva köszöntőbeszédet rögtönzött: „Édeseim, hadd mondjam el, mennyire büszkék vagyunk rátok! Ebben a mai lelketlen, rohanó világban ti vagytok a csoda: Imola, Gyárfás. Ahogy ti szeretitek egymást, az párját ritkítja. Na és a tüneményes gyermekeitek! Éljetek sokáig, ezer évig ilyen boldogságban, nem is tudnék mondani ennél eszményibb szerelmet, tökéletesebb házasságot, nagyszerűbb családot!”
És az asszony csókok özönét cuppogtatta középső unokája pufók képére.
Dorog, 2016. szeptember
Cselenyák Imre 1957. január 1-én született Nyírkátán. Író, zenész, dalszövegíró. 1989-ben újságíró stúdiót végzett, azóta ír novellákat, regényeket, recenziót. Kisprózái a C. E. T., a Polisz, az Új Holnap, a Magyar Napló, a Debreceni Disputa, a Spanyolnátha, az Irodalmi Jelen, a Szépirodalmi figyelő, a 24 ÓRA, a Kelet Magyarország, az Előretolt Helyőrség irodalmi folyóiratok közlik. Tagja a Magyar Írószövetségnek, a Szépírók Társaságának, A történelmi regény-írók Társaságának. Korábban tagja volt a Vulkán, Hipnózis, Kontinens együtteseknek, mint zeneszerző-szövegíró-énekes. Jelenleg az Írottkő Műhely együttes örökös tagja. Megteremtője és vezetője az évenként megrendezett BORÍR irodalmi-zenés ankétnak, amely minden év novemberében, az újbor asztalra kerülésének apropójához kötődik. Az író regényeit az ország valamennyi jelentős könyvesboltjában lehet kapni és ott vannak a könyvtárakban is.
A sorozathoz kapcsolódó további novellák ide kattintva érhetők el!
