Vádiratot nyújtottak be azzal a férfival szemben, aki Dorog határában a közúti közlekedési szabályok többszörös megsértésével végrehajtott előzés közben egy másik gépkocsinak nekiütközött, a balesetben négyen…
Hónap: 2021 február
Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt.…
Az elmúlt napokban tapasztalható időjárás elsősorban a Pilisi Parkerdő 250 méter felett húzódó részein kritikus helyzetet idézett elő. Ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. kéri a természetjárókat,…
A február 11-ei Kormányinfón a védettséget igazoló okmányról és a nemzeti konzultációról is szó esett. Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, hogy a következetes védekezésnek köszönhetően sikerült…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben összesen tizenegy kábítószer-értékesítő elkövetővel szemben nyújtott be vádiratot, közülük hét férfi…
2021. február 10-én a tűzoltó szakképző tanfolyam végzős hallgatóinak fogadására került sor a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. Az öt tűzoltó munkatárs közül négyen a Tatabányai Hivatásos…
Február 6-án, szombaton rendezték meg az NB II női felnőtt bajnokság 11. fordulóját Solymáron. Rövid, téli felkészülés után ez volt az első bajnoki megmérettetése az ifjúsági…
Márciusban kezdődhet el a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion felújítása. Többek között megújul a pályatest és a világítás – írja Dorog város a hivatalos honlapján. A tervek…
A Magyar Kupa 8. fordulójában a másodosztályú Doroghoz látogatott az első osztály listavezetője, a Ferencváros. A rendkívül mély, játékra szinte alkalmatlan pályán a zöld-fehérek egy góllal…
Hernádi Ádám polgármestere a Facebook oldalán közölte, hogy 2021. február 11-étől könnyítenek a maszkviselés szabályain Esztergomban. „Az a célom, hogy az esztergomiak élete minél hamarabb visszatérhessen…
Február 9-én, kedden délután Esztergomnál, Dorognál, Pilisszentkeresztnél és Pilisjászfalunál is baleset történt a havas utakon. Racsné Galambos Gréta rendőr százados megkeresésünkre elmondta, hogy 17.09-kor anyagi kárral…
Az Esztergomi Járásbíróság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt nem jogerősen 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az esztergomi férfit,…
A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába 2021. február 9-én délelőtt érkezett a bejelentés, miszerint egy esztergomi áruházban lopás történt. A tetten ért személyt, aki szeszes italt lopott, a…
Százhúsz darab plexi arcvédő pajzsot és ugyanennyi különböző méretű mosható védőoverált adományozott a megyei önkormányzat, hogy segítse a koronavírus járvány elleni oltásban résztvevők munkáját. A több…
Év eleje lévén érdemes átfutni a tavalyi ingatlanárak alakulását térségünkben. Megnézzük 2020 utolsó hónapjában mennyiért lehetett házat venni a Dorogi-medence településein, illetve mi jellemezte a lakásárak…
Idén tizedik alkalommal indul el az ország legsikeresebb tehetségkutatója, és bár erre az alkalomra sok tekintetben megújulnak, az most is változatlan, hogy szeretnék megtalálni az ország…
Február 9-én, kedden reggel vadelütés miatt több gépkocsiban keletkezett kár az 1119-es úton, Esztergomban pedig két személyautó karambolozott. Buóczné Miklán Erzsébet rendőr alezredes megkeresésünkre elmondta, hogy…
Pénzmosás és közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt nyújtottak be vádiratot két szlovák állampolgárral szemben. Az egyikük hamis személyi igazolvánnyal nyitott bankszámlát, a másik…
35 év után kerül sor újra tétmérkőzre a két csapat között, s akárcsak akkor 1986-ban, ezúttal is a Magyar Kupa jegyében találkoznak, s ugyan úgy a…
Február 8-án, hétfőn 18 óra előtt kigyulladt egy negyedik emeleti lakás a Zsigmondy Vilmos-lakótelep 18. szám alatt. A katasztrófavédelem szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a tűz a…