Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében az Martell-völggyel ismerkedhetünk meg.
Az Alpok óriási kiterjedése számtalan túralehetőséget kínál a természetjárók, hegymászók számára, mégis mindössze néhány tucat tartozik a közkedvelt, úgymond felkapott helyek közé.
Ausztria, Franciaország, Svájc népszerű négyezresei tömegével vonzzák a magas hegyek szerelmeseit, míg Olaszország alpesi vidékei a via ferrátákkal teletűzdelt Dolomitok kivételével, méltánytalanul mellőzöttnek tűnnek.
2004 és 2009 között egy baráti ismeretségnek köszönhetően számos alkalom megfordultunk ebben a lenyűgöző régióban. Vinschgau (olaszul Venosta) a vízválasztó Reschen-hágónál (1507 méter) kezdődik, és a Meran (Merano) közeli Partschinnál végződik, hossza mintegy 75 kilométer. A völgy valójában az Etsch felső folyószakaszának felel meg. Vinschgau hosszanti kiterjedése nem túlzottan jelentős (bár ez is nyilván viszonyítás kérdése), ugyanakkor a két vége közötti szintkülönbség mintegy 1000 métert tesz ki. Sokan ezt a vidéket tartják a Keleti-Alpok legváltozatosabb tájának, amit már néhány mellékvölgy meglátogatása után magunk is elismerhetünk. A relatíve szűk, 10-15 kilométer széles völgyet 2000-3000 méteres csúcsok szegélyezik, amelyek némelyike még nyáron is hósipkát hord. E régió szülötte a híres hegymászó, Reinhold Messner. Ő volt az, aki elsőként mászta meg egyedül, ráadásul oxigénpalack nélkül a Mount Everestet, valamint elsőként tudta le a világ összes nyolcezresét. Messner önéletrajzában a szűk völgyek okozta bezártságra hivatkozott, amikor arról kérdezték, hogy mi vonzotta a világ legnagyobb hegyeire. Birtoka ma is itt található, a Schnals-völgy bejáratánál [Vele kapcsolatos érdekesség, hogy Tibetből származó jakokat honosított meg szülőföldjén].
Dé-tiroli szálláshelyünk, a márványbányászatáról híres Laas fölötti hegyoldalba, 1400 méteres magasságba települt Tanas faluban volt. Ennél ideálisabb kiindulópontot túráinkhoz aligha találhattunk volna.
Jelen cikkem témájául a közeli Martell-völgy egy részletét bemutató fotót választottam.
Ezt a területet már a középkortól lakják. 1228-ban 15 lakóépület, 1340 körül pedig már község (Martell) szerepel a leírásokban. Megemlékezhetünk az 1636-os pestisjárványról is, ami a térséget lakatlanná tette, majd ezt követte a napjainkig tartó betelepülés. Az I. világháború – ellentétben a Keleti-Alpok nagy részével – Martelltalt elkerülte (műemlékei nagyrészt sértetlenek maradtak), és itt épültek ki Vinschgauban az első autózható utak. Ezek egyikén, a völgy belsejébe tartó főútvonalon a turistaközpont, Albergo Paradiso felé hajtottunk.
Az út a völgy belsejébe a Zufritt-tavon (Zufrittsee) létesített duzzasztógáton vezet át, amelyet a Martell-völgy fő patakjának, a Plimának megzabolázására létesítettek, ugyanakkor elektromos áram termelésére is használják. Maga a tómedence ott jártunkkor, a teljes víz-befogadóképességének körülbelül 20-30 százalékával rendelkezett, ami felettébb kevés csapadékra utal. A vízutánpótlás, mint később magunk is meggyőződhettünk erről, a hegycsúcsokon kiolvadó gleccserekből származik. Pedig nem csekély károk fűződnek e jelentéktelennek tűnő patak nevéhez. A jég hirtelen olvadása 1127, 1789, 1855, 1888, 1889-ben hatalmas áradásokat eredményezett, amikor is mintegy 630 ezer köbméter víz zúdult a völgybe. A vízáradatok tucatnyi hidat és házat, valamint egy templomot romboltak le, és több négyzetkilométernyi mezőséget tettek tönkre. A legutolsó vízkitörés 1891 júniusában történt. Ezt követően létesült a már említett gát.
A szűken vett Martelltal egyes útikönyvek, illetve térképek szerint az Ortler-csoportig tart, vagyis már a fentebb említett Zufritt-tó is kívül esik annak határain. Ám mivel területe morfológiailag és vízrajzilag is szorosan összefügg a felette elterülő hegyekkel (ami egyébként a Stilfser Joch/Stelvio Nemzeti Park része), illetve a róluk leereszkedő völgyekkel (ide vezetnek a Martelltalból kiinduló utak) mi sem teszünk különbséget a megnevezésekben.
Autóinkat Albergo Paradisoban (2088 méter), a felső völgyekbe, csúcsokra vezető turistautak kiindulási helyén parkoltuk le, innentől a túrabakancsoké lett a főszerep.
A központból rengeteg túraútvonal indul, helyismeret hiányában találomra választottunk ki egyet, mégpedig azt, ami a patak forrása felé tart. Már messziről is jól látszottak a hatalmas zúgók, még ha a hangjukat nem is hallottuk (később ez is megtörtént). Ott jártunkkor három hónapja nem hullott csapadék, így a folyócska vízhozama kizárólag a magasban kiolvadó gleccserekből származott.
A szűk völgy egy idő után kiszélesedett, „U” alakot formált, ami a gleccser alkotta völgyek jellemzője (a folyók „V” alakú völgyeket képeznek). A fotó a 2005-re (akkor készült a felvétel) jelentősen visszahúzódott gleccser elvégződését mutatja.
Sajnos arról nincs információnk, hogy mondjuk 10-15 évvel ezelőtt meddig nyújtózhatott ez a jégár, illetve azt sem tudjuk, hogy jelenleg hol tart, de a másutt – például Norvégiában vagy Svájcban – tapasztaltakkal egybevetve minden bizonnyal itt is több méternyi lehet a csökkenés éves üteme.
A kép hátterében jobb oldalon a Königsspitze (3851 m) csúcspiramisa látható.
Lieber Tamás
A Martell-völgyről bővebben és dél-tiroli kötődésünkről ide kattintva olvashatnak.
A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!
