65 éve történt: Öt éven belül negyedszer is a Vidék Legjobbja, a Dorogi Bányász!
A dorogi labdarúgás egyik csúcsidőszakává vált az ötvenes évek első fele, amikor a Dorog 1950 és 1955 között szinte egyeduralkodónak számított az ország vidéki alakulatainak sorában, s az egyik legerősebb, legsikeresebb labdarúgó csapattal büszkélkedhetett – Szabó Gyula cikke.
Egy fantasztikus sikertörténet, amely már akkoriban is óriási szenzációnak számított, azonban hat és fél évtized után szinte hihetetlenül köszön vissza. Egy alig több, mint 10 ezer lélekszámú település, amely akkor még csak nagyközségi rangban volt, az ország egyik legjelentősebb futball–fellegváraként tündökölt, elkápráztatva a honi és a világ labdarúgást kedvelő közvéleményét. 1950, 1951 és 1954 után 1955-ben immár negyedszer is a legjobb vidéki csapat címet hódította el a piros–fekete legénység.
Az NB I 1955-ös évadjának mezőnye 14 csapatos volt, ahol a Dorog mellett a következő gárdák szerepeltek: Csepel, Diósgyőr, Győri ETO (akkori nevén Győri Vasas), Ferencváros (akkori nevén Budapesti Kinizsi), Haladás (akkori nevén Szombathelyi Törekvés), Honvéd, MTK (akkori nevén Vörös Lobogó), Pécs (Pécsi Dózsa néven), Salgótarján, Szolnok (Szolnoki Légierő néven), Újpest (Budapesti Dózsa néven), Vasas és a Vasas Izzó. A dorogiak aktuális neve Dorogi Bányász SK volt, amelyet 1951 óta viselt az egyesület.
A bajnoki küzdelem február 27-én vette kezdetét. A dorogiak Szolnokon rajtoltak és biztosan verték a vendéglátó Légierő csapatát. A folytatásban, március első vasárnapján otthon a Vasas ellen be kellett érni a 2–2-es döntetlennel. A zárófordulót december 11-én, a Diósgyőr elleni mérkőzés jelentette hazai pályán. Az igen jó napot kifogó és remekül játszó vendégeket Pozsonyi, Ilku II és Prohászka góljaival 3–2 verték a dorogiak. Az évad során négy alaklommal is pályára léptek a Népstadionban, összesen 160 ezer néző előtt. Az ország legnagyobb arénájában a Dózsa felett arattak 1–0-ás győzelmet, 60 ezer néző előtt. Az újpestieket ezúttal oda–vissza verték úgy, hogy a lilák egyetlen gólt sem tudtak szerezni, míg a kiváló Csepel ellen csak egy pontot vesztettek a két mérkőzésen, szintén kapott gól nélkül. A 4. helyen végző Vasas ellen valóságos vízilabda-eredmény született. A csatársor mindkét oldalon elemében volt, azonban a fővárosi gárda támadói eggyel többször találtak be, így alakult ki az 5–4-es eredmény a javukra. A Dorog egyenletes jó teljesítménnyel mindvégig az előkelő 5. helyet tartva a végelszámolásnál is sikeresen megőrizte, s csak a négy favorit fővárosi gárda tudott előtte végezni. A bajnok Honvéd ellen otthon 1–1-es döntetlent játszottak és a bajnokság során kevesebb gólt kaptak világklasszis ellenfelüknél. Az ezüstérmes MTK ellen viszont idegenben ért el 1–1-es döntetlent. A bronzérmes Ferencváros ellen is elcsíptek egy pontot, egy hazai gólnélküli találkozón. Az évad legnagyobb győzelmét a Szolnok ellen aratták hazai környezetben, 4 : 1 arányban és szintén kiemelkedő volt az otthonában igen veszélyes Haladás elleni 3–1-es siker Szombathelyen. Utoljára a szeptember eleje és október eleje közötti időszakban csúszott be az utolsó két vereség. A már említett Vasas elleni 5–4 a Népstadionban, s a bajnok Honvéd ellen, Kispesten maradtak alul 3 : 1 arányban. Az utolsó két teljes hónap során viszont veretlenek maradtak.
A Dorog 1955-ös évad Vidék Legjobbja csapata: BAKONYI ISTVÁN, BÖDÖR LÁSZLÓ, BUZÁNSZKY JENŐ, DACSEV MIKLÓS, DOMONKOS IMRE, HARGITAI NÁNDOR, ILKU ISTVÁN, ILKU PÉTER, KERTÉSZ LÁSZLÓ, KINCZEL LÁSZLÓ, KÓNYA ISTVÁN, MOLNÁR JÓZSEF, MONOSTORI TIVADAR, PÁLMAI SÁNDOR, POZSONYI IGNÁC, PROHÁSZKA JÁNOS, RÉVÉSZ ISTVÁN, RÉVÉSZ LÁSZLÓ, VARGA JÁNOS. Vezető edző: SZABÓ PÉTER.
Az örömteli helyezés mellett több kimagasló elismerést is elkönyvelhetett a dorogi legénység. Az évad során két poszton is dorogi játékos lett az ország legjobbja: Ilku István és Buzányszky Jenő a legkimagaslóbb teljesítménnyel utasította maga mögé a többi labdarúgót, míg Bakonyi István posztján a második helyen végzett országos viszonylatban. A csapat legeredményesebb támadója ezúttal Varga János lett, 9 góljával. Tovább emelkedett a dorogi válogatottak száma is, hiszen a korábbi cikkben már említettek mellett Ilku István is bemutatkozott a válogatottban és többen meghívást kaptak a válogatott kerethez, valamint utánpótlás válogatottak voltak, mint Prohászka János, Ilku Péter, Dacsev Miklós, Bödör László és Pálmai Sándor. Mint ismeretes, ebből a dorogi csapatból a későbbiekben Bödör László és Monostori Tivadar a nagy válogatottban is szerepelt, s mindketten részt vettek világbajnokságon is, akárcsak Ilku István.
A legleső cím kivívása óta ugyan alaposan megváltozott a keret, amelyben azonban nyolc játékos – Bakonyi, Buzánszky, Dacsev, Hargitai, Kinczel, Molnár, Pozsonyi és Varga – az öt évvel korábbi csapatban is együtt játszott. Valamennyi újabb csapattag valódi minőséget képviselt, ezzel is jelezve, hogy mekkora potencia van Dorogon az utánpótlásban. A legtöbben ugyanis helyi fiúk voltak és saját nevelésként küzdötték be magukat a felnőttek soraiba. Ilku István 1952-ben, Prohászka János 1953-ban, míg Monostori Tivadar 1954-ben mutatkozott be elsőként a nagycsapatban, ahonnan kirobbanthatatlan helyet szereztek maguknak és a későbbiek során posztjukon világklasszisokká váltak. Mindhárman már az ifjúsági csapatban játszva is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és hatalmas reménységnek tarották mindannyiukat, amelyet a felnőttek között is bebizonyítottak. Külön érdekessége volt ezen időszaknak, hogy két testvérpár is játszott a csapatban, mégpedig az Ilku és a Révész testvérek. A csapatkapitány Buzánszky Jenő volt.
Az 50-es évek első felében a vidéki csapatok közül a Győr volt a legnagyobb rivális és e két csapat között folyt a vetélkedés az abszolút címért. A második és harmadik cím elnyerése közöti két évadban is a győriek lettek a vidék legjobbjai, hogy aztán 1954-ben a Dorog visszahódítsa tőlük e jeles titulust, s egy évre rá meg is őrizze azt. 1955-ben a Magyar Kupában is a dorogiak domináltak a kisalföldi gárdával szemben, amikor a nyolcaddöntőben összekerültek, ahol a Dorog magabiztosan verte őket 3–1-re. Ezt követően érte a mieinket egy hidegzuhany is, ugyanis a negyeddöntőben az MTK túl nagy falatnak számított a semleges pályán, mégpedig a csepeli stadionban lejátszott mérkőzésen, amelyet a fővárosi alakulat nyert 5 : 0 arányban. Az évad végén a bajnoki ezüstérmes kék-fehérek Bödör Lászlóra vetettek szemet, akit le is igazoltak, hogy aztán kerek 10 éven át az MTK-t erősítse.
A legtöbb dorogi játékost erősen csábították a fővárosi nagy klubok. Szinte nem akadt olyan labdarúgónk, aki ne kapott volna folyamatosan jobbnál-jobb ajánlatokat, s közülük nem egy játékosért több egyesület is versenget. A bánya ugyan biztos anyagi hátteret jelentett a dorogi klub fenntartását és üzemeltetését illetően, azonban nem fürdödtek tejben-vajban a dorogiak. Az átlagfizetést alig meghaladó összeg volt a jövedelmük és a legtöbb vetélytárs klubbal összehasonlíthatatlanul szerényebb költségvetés állt rendelkezésre. Azonban nem csak a kiemelt fizetéssel igyekeztek jobban ösztönözni az átigazolásokra a dorogiakat, hanem a válogatottság ígéretével is próbálták őket meggyőzni. A helyi fiúkat, különösen a dorogi születésűeket mégsem bírták befolyásolni, akik a Doroghoz való ezer szálú kötődésüket nem kívánták feladni. Még a dorogiasított Buzánszky Jenő sem, aki bár szülővárosát sosem feledve, teljes mellszéllességgel dorogianak vallotta magát. Nem egyszer meg is jegyezte, hogy miért is menne máshová, amikor Dorog a világ közepe, Budapest pedig Dorog külvárosa. Mint ismeretes, Ő is és a fent említett csapattársai közül a legtöbben, életük végéig Dorogon maradtak.
A kitűnő csapat élén egy fantasztikus edző is állt. Szabó Péter személye mellett sem mehetünk el. A kiváló tréner egykor maga is rendkívüli labdarúgó volt, akinek a pályafutása az MTK-ban kezdődött még az első nagy háború idején. Többször szerepelt a válogatottban is, majd a két világháború közötti időszakban számos nemzetközi klasszis egyesületnél is játszott, kiemelten Németországban. Többek között sikeresen szerepelt a Nürnberg, a Frankfurt és a München élvonalbeli csapataiban, de megfordult az osztrák Wiener és a lengyel Chorzów gárdáiban is. Aktív játékos pályafutását követően mesteredző lett. Vezetőedzője volt egy sor nemzetközi és honi csapatnak is. Dorogon két periódusban is munkálkodott. Első ízben 1946–47 között az NB I-es csapatunkat dirigálta, majd számos kitérőt követően 1954-ben tért vissza és két egymást követő évadban is a Vidék Legjobbja címre vezette a dorogiakat. Dorogon mindenki csak Petár bácsinak hívta és kölcsönös tisztelet, egyben megbecsülés volt közte, a csapat és a dorogi szurkolók között. Mint oly sok kiválóságunk, Ő is az emigrációt választotta az 1956-os eseményeket követően. Németországban vállalt még munkát és az általa irányított utolsó labdarúgó csapat az 1. FC Köln volt. 1963-ban, 64 esztendős korában hunyt el, feltehetőleg Németországban. Azonban sem halálának körülménye, sem annak pontos helye nem tisztázott.
A dorogi egyesület a későbbiekben még egy teljes évtizedben tartotta előkelő helyét és elismertségét a labdarúgás élvonalában, közte egy ízben pedig a legkimagaslóbb eredménnyel még túl is lépett az elmúlt két cikkben méltatott káprázatos szereplésén. A megalapozott országos- és nemzetközi hírnevét senki és semmi sem tudja halványítani, noha azokat már többet nem tudta még csak megközelíteni sem. Az országos rangsorban Dorogot jelenleg 21 vidéki csapat előzi meg. Közte a hét első osztályú, valamint 14 NB II-es egyesület. Ezzel együtt is, még a jelenlegi pozíciója sem lebecsülendő, pontosabban fogalmazva, megbecsülendő. Egy kisváros, ráadásul kimagasló anyagi források nélküli csapatához mérten, nem lehetünk elégedetlenek. A dorogi egyesület kimagasló teljesítménye nem csak a helyieknek és Dorog vonzáskörzetében élőknek jelenthet büszkeséget. Jelentősége nagyban hozzájárult a magyar labdarúgás a világ élvonalában betöltött szerepéhez és az ott elfoglalt helyében. Egyben visszafelé hatva elmondható, hogy a dorogi labdarúgás akkor tudott világhírű lenni, amikor az egyetemes magyar labdarúgás világszínvonalú volt. Ezért is hatványozottan felértékelődik a piros-feketék eredményessége.
Borítókép: Az 1954-es Vidék Legjobbja tabló. Sajnálatos módon, az öt cím közül éppen az 1955-ös tabló hiányzik a gyűjteményből, így az egy évvel korábbi tabló képe került illusztrációnak. Azonban mondhatni ez is hiteles, hiszen az ott szereplő játékos állomány és vezetői kar gyakorlatilag megegyezik az 1955-ös állománnyal.
Szabó Gyula
Legutóbbi cikkek
