A középkori magyar könyvkultúra emlékeinek nagyobbik része történeti viszontagságaink miatt megsemmisült. A most előkerült zágrábi töredékek a tatárjárás után újraszerveződő hazai lelki-szellemi élet fontos dokumentumai – írja a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet megtudta, hogy a Missale Notatum Strigoniense, a legreprezentatívabb kottás misekönyvünk pillanatnyilag Pozsonyban van – sajnos ívekre szedve. 1341 előtt készítették Esztergomban, a katedrális céljaira. A Musicalia Danubiana sorozat 1982-ben e kódex fakszimile kiadásával indult. A forrásközlés külföldre is eljutott, és a brünni ferences František Pokorný azonnal észrevette, hogy egy Prágában őrzött középkori breviárium (zsolozsmakódex) kottaírása nagyon hasonlít ehhez a pozsonyiéhoz. Ez a semmi mással nem összetéveszthető, jellegzetes hangjegyírás magyar, esztergomi eredetű. Amikor Pokorný erre rájött, azonnal írt egy latin nyelvű képeslapot a forráskiadványt közlő Szendrei Jankának. Bebizonyosodott a breviárium esztergomi eredete, és hamarosan megindult a tárgyalás, hogy kiadható legyen a középkori kézirat anyaga. A Breviarium Notatum Strigoniense 1998-ban látott napvilágot.
A Prágában őrzött könyv a papi imaórák egyházi évhez kötődő részeit tartalmazza adventtől a pünkösd utáni időszakig. A szentek ünnepeire írt imádságokat tartalmazó második kötet azonban mostanáig hiányzott, ez került elő Zágrábból.
Az egykori méretes kódexpár feltehetően sosem volt liturgikus használatban. Valószínűleg a másolóműhelyben helyezték el, erről írta le minden scriptor, könyvmásoló azt a részt, amelyikre szükség volt. Ez lehetett az eredeti példány, az „etalon”, amely minden szöveget és dallamot tartalmazott a zsolozsmához.
Szoliva Gábriel ferences szerzetes korábban sokat dolgozott a prágai kötettel, így amikor a Horvát Állami Levéltárban őrzött érseki könyvtári letétben kutatott, azonnal feltűnt neki, hogy a korai nyomtatványok könyvkötéséhez használt egyes pergamenlapok hasonlítanak a prágai zsolozsmakódex lapjaihoz. A tüzetesebb analízis után kétség nélkül mondható, hogy a töredékek az eddig elveszettnek hitt második kötetből valók. Összesen 253 töredék került elő, amelyből az egykori kódex nagyobb része rekonstruálható.
Egyelőre sok a bizonytalanság a Zágrábban előkerült kódexszel és történetével kapcsolatban. Valószínűleg a ma Pozsonyban őrzött misekönyvvel és a prágai első kötettel együtt a tatárjárás utáni nagy kulturális föllendülés gyümölcse. Abban az időben sok mindent kellett pótolni, újrafogalmazni.
Szoliva Gábriel elképzelhetőnek tartja, hogy a Szent László által alapított egyházmegye számára a XV. század közepén kérték Esztergomból ezt a liturgikus könyvet, Laki Thúz Osvát zágrábi püspök idejében. E püspöknek, aki a veszprémi egyházmegyéből került Zágrábba 1466-ban, szüksége lehetett az esztergomi rítus reprezentatív összefoglalására, hogy az egyházmegye gyakorlatát ahhoz képest egyéni módon határozhassák meg. Az 1600-as években viszont már nemigen tudták funkciójának megfelelően használni ezt a hatalmas könyvet, ezért pergamenlapjait szétvágták, és könyvkötéshez használták fel, lényegében csomagolóanyagnak. Ez lett a könyv veszte – de a szerencséje is, hiszen a lapok egy része így nem kallódott el.
– Amikor megpillantottam a zágrábi Érseki Könyvtár kottás pergamenkötéseit, azonnal feltűnt a gyönyörű esztergomi kottaírás. Aztán megnéztem, mit tartalmaz a szöveg – mondta Szoliva Gábriel a Magyar Nemzetnek. A kódex igazi jelentősége, hogy ebben található a Szent László-legenda legrégebbi szövege, a Szent István ünnepéhez vett olvasmány legteljesebb szöveganyaga szinte a teljes Hartvik-legendával. Előkerült a Szent András és Szent Benedek zoborhegyi remeték ünnepéhez szerzett énekanyag, amely a legkorábbi – modern értelemben „komponált” – hazai zenemű legrégebbi ismert kottás emléke. Szent Ferenc ünnepének olvasmányrésze pedig az a Celanói Tamás által írt legendaszöveg, amelyet a közelmúltban fedezett fel egy francia kutató, Jacques Dalarun. Ennek a legendának a fontossága az, hogy a könyv előzményének kormeghatározásában is segíthet, ugyanis az 1244-tól 1266-ig volt liturgikus használatban.
Az ideális az lenne, ha könyvrestaurátorok segítségével minden töredéket le lehetne fejteni a könyvekről, és a fragmentumok összeillesztésével hasonmás kiadásban megjelentetni a kódex megmaradt részeit. Sajnos erre nincs lehetőség, viszont már az is forradalmi eredménynek számíthat, ha a 36 legértékesebb töredéket sikerül a közeljövőben a könyvtáblákról lefejteni, és így láthatóvá válik a ragasztott oldalakon lévő tartalom. Ezekkel és a többi töredék látható oldalával már elkészíthető a kódex vizuális rekonstrukciója, és az értékes munka újra helyet foglalhat középkori hazai szellemi kincseink lajstromában.
Forrás: magyarnemzet.hu
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet
