Egy nap alatt két lopás feltételezett elkövetőjét fogták el a dorogi egyenruhások. A rendőrségre 2020. november 5-én délelőtt érkezett bejelentés, miszerint egy dorogi élelmiszerüzlet előtt leparkolt…
Hónap: 2020 november
November 6-án, péntek reggel sínpályára hajtott egy személyautó a piliscsabai vasútállomásnál. Ezért a vonatok jelenleg csak Piliscsaba és Pilisvörösvár, illetve Pilisvörösvár és Budapest között közlekednek. A…
Esztergom város 302,5 millió forint támogatást nyert az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére – írja Hernádi Ádám polgármester a Facebook oldalán. Az összegből 170,5 millió forintot a…
Jogerősen hét hónap fogházbüntetésre ítélték, azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki azért akarta megölni táti nagymamáját, hogy bekerülhessen a börtönbe. A férfi vádlott nagyszüleivel egy…
A Dorogiak Dorogért Alapítvány a település szépítéséért, kulturális és szellemi életének fejlesztéséért, a város hírnevének erősítéséért cselekvő dorogi személyeket, csoportokat kívánja elismerésben részesíteni. Ezzel célja segíteni…
November 4-én, szerdán a Dorogi Rendőrkapitányság járőrei Tokodon ellenőriztek egy személygépkocsit és a benne tartózkodó személyeket. Az iratok ellenőrzése során kiderült, hogy a jármű utasa ellen…
A labdarúgó NB II 15. fordulójában a Gyirmót Hudák fejesével idegenben 1–0-ra legyőzte a Dorogot. A hazai csapat a bekapott gól után ugyan többet támadott, de…
A Budapest-Esztergom vasútvonal fejlesztésének részeként forgalmi rend változásra került sor Dorogon, a Hantken Miksa és a Rákóczi utca csomópontjában. A rendváltozást követően – november 2-től -…
A dorogi színházterem felújítása során, többek között kicserélték a mintegy 40 éves széksorokat. Szabó-Berghauer Zoltán, a Dorog Város Művelődési Ház és Könyvtár főigazgatója elmondta, hogy a…
Pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélték azt a nőt, aki február végén, ittas állapotban a sofőr ölébe ülve vezette a gépjárművet. Az Esztergomi Járási Ügyészség az ittas…
Az esztergomi járőrök Esztergom-Kertvárosban fogtak el egy 36 éves férfit november 3-án, kedden délután, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. A személy körözését az Esztergomi Járásbíróság rendelte…
Orbán Viktor bejelentése után, még éjfél előtt megjelent a Magyar Közlöny 237. száma, amiben részletezik a rendkívüli jogrenddel kapcsolatos rendeletet. Az új jogrend értelmében éjféltől reggel…
Apa és fia ellen emeltek vádat, akik tavaly októberben egy tokodi ház udvaráról tizenegy pár cipőt loptak el. A vádirat szerint a két férfi 2019. október…
Elzárásra és vezetéstől eltiltásra ítélhetik azt a visszaeső férfit, aki júniusban a 11-es úton súlyos fokú ittas állapotban vezetett egy személygépkocsit. A vádirat szerint a férfi…
Csapatunknak zsinórban harmadik bajnokiját is elvesztve, a szerdai folytatásban hazai pályán kellene helytállnia és összekapnia magát a dobogó harmadik fokán álló masszív győri ellenfelével szemben -…
Átadták a 126 férőhelyes Suzuki szállót, így mostantól modern és otthonos szobákban biztosít lakhatási lehetőséget a Magyar Suzuki Zrt. a távoli településekről érkező munkavállalói számára. A…
Az Aranykalász Vadásztársaság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség engedélye alapján egy éven keresztül vaddisznókat ejtenek el Lábatlanon. Az Aranykalász Vadásztársaság Bajót értesíti a lakosságot,…
Mintegy 5 millió forintot nyert Leányvár Község Önkormányzata a Magyar Falu Program keretében, mely összegből a település egykori játszótere születik újjá – írja a község a…
A kormány minden olyan intézkedés ismételt bevezetésének a lehetőségét mérlegeli a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amellyel tavasszal már élt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter…
A dorogi járőrök 2020. november 2-án, hétfőn 20 óra 10 perc körüli időben Kesztölcön, a Klastrom utcában intézkedtek egy budapesti lakossal szemben, aki azt megelőzően az…