Kategóriák: HírekTokodaltáró

Tokodaltárón mutatkozott be a mobilizált kormányablak

A kormány a közigazgatásban 2010-től kezdődően a kiegyezés óta legnagyobb fejlesztést hajtotta végre, melynek legújabb állomásai a kormányablakbuszok – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken, amikor Tokodaltáróra érkezett a mobilizált ügyfélszolgálat.

György István hozzátette, a jó állam jegyében folyó közigazgatási átszervezés eredményeképpen már 304 kormányablak van az országban, amelyekben közel 3000 féle ügyet lehet elindítani. A kormányablakokat egészíti ki a buszos ügyintézés, mellyel mindenhová eljuttathatók az állami szolgáltatások.

Az indulás évében, 2008-ban 12 ezer esetben indítottak eljárást a kormányablakbuszokból, 2019-re 20 ezerre nőtt az esetszám. Mivel 2020 szeptemberétől már 22 busz áll szolgálatban, az ügyfelek száma várhatóan meghaladja majd a 30 ezret – ismertette az államtitkár.

Völner Pál (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, az Esztergomi Járási Hivatal három településen, Esztergomban, Dorogon és Nyergesújfalun működtet kormányablakot. Az újonnan átadott busz a járás többi településén megjelenik és ügyfélfogadást tart.

A mostani alkalmon kívül október utolsó hetében még öt napon keresztül lesz elérhető a busz, ezeken a napokon az ügyintézők 21 településen fogadják az ügyfeleket.

Fotók, forrás: MTI

Megosztás