Kategóriák: CsolnokHírekKesztölc

Kesztölcön és Csolnokon is koncertezett a Sic Transit

Szeptember 13-án Kesztölcön, szeptember 18-án pedig Csolnokon mutatta be a Sic Transit Folk Műhely a Trianon 100 című koncertjét. Az előadások az EMMI támogatásával valósultak meg.

Az esztergomi csapat idei műsora a trianoni békeszerződés századik évfordulójának tiszteleg – alcíme: határtalon magyar népdalok, kicsit másként.

Augusztusban az Esztergomi Várszínházban teltház mellett mutatták be ezt a koncertet, melyet szeptemberben a kesztölci és a csolnoki szépszámú közönséghez is elvittek.

Steindl Balázs, a megyei közgyűlés elnöke mind a két helyszínen elmondta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szervezetétől 20 millió forintos támogatást kapott arra, hogy a megyénkben található kistelepülések kulturális rendezvényeit, valamint a megyében működő előadókat, zenekarokat támogassa. Ez által valósulhatott meg a Sic Transit Folk Műhely koncertje Csolnokon és Kesztölcön. Hozzátette, hogy a Trianon 100. évfordulójának alkalmából a Sic Transit Folk Műhely tematikus műsorában a magyar népdalok iránt érzett határtalan rajongást és tiszteletet láthatjuk.

Felvétel a kesztölci koncertről:

Fotók: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat (a csolnoki koncertről)

 

 

Megosztás