Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében a szlovéniai Predjamski grad-dal ismerkedhetünk meg.
Szlovéniában, Postojnától néhány kilométerre filmdíszletbe illő látvány fogadja az utazót.
Hatalmas sziklafalban, tekintélyes barlangbejárat, benne csodálatos építménnyel. Ez a híres-hírhedt Predjamski grad vagyis „Barlang előtti vár”.
Korábban jó néhányszor megfordultam már a vár tövében (már csak egy fotó kedvéért is érdemes volt feljönni ide a postojnai barlangtúra után) és már az első alkalommal szerettem volna a várkastély mögül kilátszó, messziről árulkodó barlangot felfedezni. Ismeretség hiányában csupán az épületig jutottam, s bár élménynek ez sem volt utolsó, vágyam nem teljesülhetett…
Így volt ez 2011 augusztusáig, amikor is egy szakmai kirándulás keretében végre kielégíthettem kíváncsiságom. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (MKBT), valamint a dorogi Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE) közös programot szervezett a Szlovén-karszt megismerésére. Ennek kapcsán szlovén barlangkutatók vezetésével kerestük fel többek között ezt a különlegességet is.
Száműzetés a várba
A XII. században felépült vár leghíresebb lakója a luegi Erasmus rablólovag volt, aki a XV. században Mátyás király oldalán állt a Habsburgokkal folytatott csatározásokban. S miután egy vita folytán megölte III. Frigyes egyik rokonát, a császár vérdíjat tűzött ki fejére. Erasmus a várba menekült, s majd egy éven át tartotta magát hűséges követőivel együtt az ostromlókkal szemben. Ehhez hozzájárult az is, hogy bár a császáriak a vár népének kiéheztetésére alapozták taktikájukat, nem tudhatták, hogy a várlakók a barlang titkos kijáratán át folyamatosan biztosítani tudták az élelmiszer- és hadianyag-utánpótlást. Legendának tűnik, bár akár igaz is lehet, hogy időnként a várból dobtak le élelmet a kiéhezett katonáknak.
Erasmus vesztét végül egyik szolgájának árulása okozta, aki miután gazdája az árnyékszékre tartott, jelt adott a katonáknak, és ők szétlőtték a latrinát, elpusztítva magát a vár urát is.
A kastély mai képe 1570-ből származik, jóllehet azóta is történtek kisebb-nagyobb változtatások. Első ábrázolása 1601-1605 közötti időkből származik. A vár és környékének ásatása 1922-ben kezdődött, réz- és bronzkori, valamint római kori leletek kerültek felszínre. Magát a barlangot I. Ferenc megbízásából Nagel kutatta meg 1748-ban. Jelenleg feltárt hossza körülbelül 12 km.
Istállón át a barlangrendszerbe
Az augusztusi kánikulában bizony vágytunk már a hűs barlangi levegőre. A parkoló aszfaltján csak a legszükségesebb holmikat kapkodtuk magunkra, a beöltözést a barlang előcsarnokára, az egykori istállóra hagytuk. A 40 Celsius-fok idebent 20 fokra mérséklődött, végre belebújhattunk overálljainkba. Túravezetőnk a szlovén barlangkutató, Jaka volt. Az ember óhatatlanul is analógiákat keres; mi is így tettünk; a járatszelvény és a barlang képződményvilága az aggteleki Baradlát juttatta eszünkbe. A bejárat utáni néhány száz méteren még érezhető volt a külső hőmérséklet hatása. Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor a hatalmas, nagyjából 20 méter magas 10-15 méter széles csarnok hirtelen hozzávetőleg 1 négyzetméteres átbújóra csökkent. Itt a nagy erejű, 80-100 km/órás sebességgel süvítő fagyos huzat az andalgókat tempósabb haladásra késztette. Néhány méteres szintet leküzdve egy hatalmas, 100 méter hosszú, 35 méter széles Nagy-terembe érkeztünk. A légnyomás kiegyenlítődött, a huzat elült és a hőmérséklet is beállt a mérsékelt övi barlangokban megszokott közel 10 Celsius-fokra.
„Agyagos út, ha végig megyek rajtad én”
A Nagy-terem aljára vezetett tovább utunk, mégpedig egy kellemetlen agyaglejtőn át. A csúszós, mállékony üledékben olykor csizmánkat is elhagytuk, miután jó lábszárközépig beleragadtunk.
Voltak, akik nem is vállalták be ezt a tortúrát, s inkább a felső szakasszal ismerkedtek. Tegyük hozzá, volt itt is bőven látnivaló.
Természetesen az alsó, ún. aktív ág tartogatta számunkra az igazi különlegességeket. A vizes részben időszakos patak folyik, ott jártunkkor viszont alig-alig csordogált valami a tisztára mosott mészkőmederben. Itt már nemcsak az óriásira nőtt cseppköveket, hanem szép, kifejlett oldásformákat is megfigyelhettük. Néhol szabályos gömb formájú üstök, másutt inkább kagylószerű bemaródások voltak a jellemzőek, de a borotvaélesre koptatott, tiszta, üledékmentes kőpengékből sem volt hiány. Időben túránk nagy részét ezen a kb. 50 méteres szakaszon töltöttük fotózással, nézelődéssel.
Kisebb-nagyobb pocsolyákban, álló- és függőcseppkövek között bujkálva a hazai Béke-barlangra emlékeztető szakasz következett, majd egy finom homokkal borított emelkedő teteje jelentette túránk végét. A barlang innen még több kilométeren át folytatódik, mi idő hiányában mégis visszafordultunk. A közel három órás lent tartózkodás így is maradandó élményt jelentett, s a visszatérésig újabb – ezúttal remélem, hogy nem hosszú – várakozás kezdetét.
Lieber Tamás
