Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében a dél-norvégiai Trolltungával ismerkedhetünk meg.
Talán nincs még egy ország Európában, ahol olyan sokszínű a természet, mint Norvégiában. Ezernél is több fjord, számtalan vízesés, szédítő sziklafalak, hóval borított hegyek, gleccserek tarkítják az országot és késztetik túrázásra az ide látogatókat. Az interneten túracélpontokat keresve a bőség zavarával küzd az ember, vannak azonban olyan látnivalók, amelyek kétségkívül az ország szimbólumának számítanak. Ezek egyike a dél-norvégiai Hardanger-vidéken található Trollnyelv (Trolltunga).
A sziklanyelv jól jelzett turistaúton közelíthető meg, ám felkeresése komoly kitartás követel. S bár nem igényel magashegyi jártasságot, bizonyos játékszabályokat itt is be kell tartanunk. Ilyen például, hogy szabadon csak június 15-e és augusztus 15-e között lehet felkeresni, ugyanis ebben az időszakban éjszaka sincs teljesen sötét és többnyire hó sem nehezíti a terepet. Ettől eltérő időpontokban csak vezetővel közelíthetjük meg, vagy még vele sem.
Skjeggedalból 14 km-es gyalogtúra vár ránk a híres szikláig (a táv oda-vissza 28 km), ami reggeli indulással egy teljes napot igénybe vesz. Az út többnyire sziklás terepen, az egykori gleccserek által simára csiszolt gránitfelszíneken vezet, néhol kövekből épített lépcsőket kell megmásznunk vagy vizenyős réteket átszelnünk. A sziklamélyedésekben tavacskák vize kéklik, melyeket a még júliusban is meglévő hófoltokból kiolvadó patakok táplálnak.
A híres-hírhedt sziklanyelv megpillantásakor a bátortalanabbak lábai bizony remegni kezdenek. Így voltam ezzel magam is 2018-as túránkon. Nem szeretem a túlzottan kitett helyeket, pontosabban nem szeretek a szakadék szélére állni. Jobban érzem magam, ha biztonságot adó korlát választ el a mélységtől, vagy valamilyen kikötéshez, például kötélhez rögzíthetem magam. Itt ilyenről szó sincs, Norvégiában nem nagyon szokás korláttal rontani a látványt [lásd korábbi írásomat a Szószék-szikláról]. Természetesen nem akartam lemaradni életem fotójáról sem, ezért erőt vettem magamon és kivárva a soromat kisétáltam erre a monumentális „szörfdeszkára”, hogy társaim fotózhassanak. Ugyanígy tettem magam is, felvételemen egyik barátom, Ostyáni Janó tekint le az alatta lévő 700(!) méteres mélységbe.
Voltak persze szemünkben igencsak vakmerőnek tűnő turisták is, akik mindenféle testhelyzetben, így kézen állva is pózoltak a kamerának. Rossz volt nézni. Norvégiában másutt is találkoztunk azzal a figyelmességgel, ami itt is működött, történetesen, hogy mindenkinek lehetősége van a fotóján egyedül vagy éppen társával, társaival szerepelni. Ehhez csak annyit kell tenni, hogy kivárjuk sorunkat.
Lieber Tamás
Kapcsolódó hivatkozások:
Ha szeretnél többet megtudni erről a csodás képződményről, olvasd el túrabeszámolónkat.
Sajnos a sziklára való kimászás halálos áldozatot is követelt. Az ausztrál diáklány néhány évvel ezelőtti tragédiájáról a nemzetközi sajtó is beszámolt.
Ha még ezek után sincs tériszonyod, érdemes végigpörgetned az alábbi videót.
A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!
