Kategóriák: EsztergomHírek

Esztergomba látogattak a felvidéki táborozók

Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Felvidéki Egyházközségek Nyári Táborát, melynek keretében Esztergomba is elutaztak a résztvevők – írja a hidlap.hu

A nagy népszerűségnek örvendő táborban idén valamelyest kevesebben vehettek részt, mint az elmúlt években, sőt – ahogy a szervezők elmondták – kicsit „leredukálták” a programokat a járványügyi helyzet miatt.

Rákos Szabolcs, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke, a tábor szakmai szervezője köszöntötte elsőként a vár melletti árnyékos területen összegyűlt táborozókat, majd Hernádi Ádám mondott beszédet. Felidézte, hogy polgármesterként számtalan értékes és fontos események résztvevője lehet, egyúttal utalt arra, hogy közéjük tartozik a mostani tábor is. Végül azt kívánta, hogy a korábbiakhoz hasonlóan most is élményekkel gazdagodjanak a résztvevők.

A kétszázötven fős csapatot Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője, az IKSZ elnöke is üdvözölte. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy nagy nehézségeket okoz a járvány és az elrendelt korlátozások a nemzeti politikában is. Ugyanakkor örült, hogy idén is rendeztek tábort, mely révén „kereszténységükben, magyarságukban és közösségükben erősödhetnek meg a résztvevők.”

Gyönyör László palásti plébános, tábori lelki vezető és lelkésztársa imádkozott a jelenlévőkért, majd a hagyományokhoz híven elkészült a közös fénykép, igaz a meleg miatt a vár melletti árnyékos helyen állt össze a csapat.

Rákos Szabolcs Teréz anya idézettel és díszes ajándékkal köszönte meg Hernádi Ádámnak, Nacsa Lőrincnek, dr. Völner Pál országgyűlési képviselőnek, hogy hozzájárultak az egy hetes programsorozat megszervezéséhez.

Ezután felkeresték és megkoszorúzták a bazilika altemplomában Mindszenty József bíboros sírják, ahol elénekelték a Himnuszt és a Boldogasszony anyánk című éneket is. Továbbá emlékeztek Palásthy Pál segédpüspökre, aki a felvidéki Palást település templomának építtetője volt, majd a táborozók misén is részt vettek.

Fotó, forrás: hidlap.hu