A polgármester tájékoztatása szerint a község képviselő-testülete csütörtökön rendkívüli ülésen, név szerinti szavazással, hét igen szavazattal, egyhangúlag döntött a feloszlásáról. Réti József Károly alpolgármester augusztus 11-ével távozik tisztségéből.
A közleményben az áll, hogy a döntést a helyi sóder- és homokbánya nyitásával kapcsolatban kialakult helyzettel indokolták. A testület nem kíván a továbbiakban „a bányanyitáshoz szükséges településrendezési terv módosításában semmilyen döntést hozni, vagy falugyűlést összehívni” – írta a polgármester.
Hozzátette, a testület az időközi önkormányzati voksoláson megválasztandó új polgármester és új képviselő-testület „kezébe adja ebben a kérdésben is a döntés jogát és felelősségét”.
Beszámolt arról is, hogy a képviselő-testület a működőképesség fenntartása érdekében „egyedi határozattal kötelezettségvállaló személynek” jelölte ki Balázs Márta jegyzőt.
A pilismarótiak sajtóinformációk szerint nemrégiben népszavazási kezdeményezést nyújtottak be, hogy megállítsák a szerintük jelentősen környezetkárosító bányanyitási beruházást.
Forrás: MTI
Fotó: Google