Lieber Tamás “Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának soron következő részében a Rosim-gleccserrel ismerkedhetünk meg!
Amíg a kárpáti magashegyekben csak közvetett jelét láthatjuk egykori gleccsereknek (cirkuszvölgyek, tengerszemek, morénahalmok), addig az Alpokban – igaz egyre csökkenő kiterjedésben – magukat a jégfolyamokat is megfigyelhetjük. Az Alpesekben napjainkban hozzávetőlegesen 3000 méter környékén húzódik a még meglévő gleccserek alsó határa. Cikkem témájául szolgáló gleccsert, pontosabban annak olvadékvizéből táplálkozó zuhatagot a Keleti-Alpokban, Dél-Tirolban, vagyis Észak-Olaszországban találjuk. A Vertainspitze (3545 m) oldalában terpeszkedő, kb. 0,5 négyzetkilométeres és körülbelül 30 méter átlagos vastagságú Rosim-gleccser látványos eleme, a közel 80 méteres függőleges jégfal, amelyről a nyári időszakban szinte folyamatosan szakadnak le kisebb-nagyobb darabok, amelyek azután csörömpölve hullanak a mélybe. A gleccser alól kipréselődő olvadékvizek kezdetben erekké, majd szélesebb patakká duzzadnak. A 2008-ban készült felvételen is látható zuhatagot, amely a kristályos kőzetben képződött tereplépcsőkön hullik alá, a jégfolyam alsó végétől körülbelül 300 méterre találtuk [Vajon az elmúlt 12 év során mennyit változhatott ez a távolság?].
Mi a furcsa ebben a vízesésben?
Nos, a felvétel szeptember közepén, a kora délelőtti órákban készült, amikor még a napsugarak nem olvasztották ki kellőképpen az éjszakai fagyban „beállt” vizet. A vízhozam mennyisége a délutáni órákban a legnagyobb, a vízesés nyilvánvalóan ilyenkor a leghangosabb, ellenben éjszakára, valamint ősztől tavaszig elnémul a zuhatag.
A gleccsernél három évvel korábban (2005) is jártunk már, arról a túráról egy bővebb beszámoló is készült, ami ide kattintva érhető el!
A sorozathoz kapcsolódó további cikkek ide kattintva érhetők el!
Lieber Tamás
