Térségünkben is megkezdik munkájukat az iskolaőrök

2020 szeptemberében 491 – melyből térségünkben három – állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök.

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre; feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van – olvasható az EMMI közleményében.

„Az iskola nem az erőszak, hanem a tanítás színtere, ezért fel kell lépni az iskolai erőszak ellen” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerdán az M1-en. Az államtitkár kiemelte, hogy pánikgombbal riaszthatják majd a tanárok az iskolaőröket.

A tárca tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.

Az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola amennyiben kéri bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe.

Az Országgyűlés 2020. július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között – emlékeztet a közleményben a minisztérium.

Térségünkben Tokodaltárón a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, Esztergomban a Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában, Pilismaróton pedig a Bozóky Mihály Általános Iskolában szolgálnak majd az iskolaőrök.

A 491 intézményről lista is készült, amely ide kattintva tekinthető meg!

Forrás: EMMI / MTI / hirado.hu

Megosztás