Az indítvány szerint a férfi 2020. március 13. napján 16 óra 49 perc körüli időben a lakóhelyéül szolgáló dorogi ingatlanban benzint locsolt szét, melyből édesapja ruházatára is került. A gyanúsított a lakásban lévő öngyújtót magához vette, leguggolt, közben a benzineskannát a kezében tartotta, és közölte az édesapjával, hogy álljon arrébb, mert most fel fogja gyújtani a házat, hogy az leégjen. Az öngyújtó a próbálkozás ellenére nem gyulladt be, a férfi a cselekményét a ház előtt elhaladó rendőrjárőröktől való félelmében abbahagyta, az ingatlant pedig elhagyta.
Amennyiben a férfi cselekménye folytán tűz keletkezik, úgy fennállt a lehetősége annak, hogy a ház udvarán álló tehergépkocsira és a területet körbevevő lakóingatlanokra a tűz átterjedjen.
Az ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró a férfi letartóztatását 2020. március 16. napján egy hónapra elrendelte, majd 2020. június 16. napjáig meghosszabbította.
Az ügyészség a letartóztatás határidejének újabb három hónappal történő hosszabbítását indítványozta, mert továbbra is megalapozottan feltehető, hogy a férfi szabadlábon a bizonyítást veszélyeztetné, illetve újabb bűncselekményt követne el.
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó