Kategóriák: Hírek

Elmarad a Kinizsi Százas, többen egyénileg teljesíthetik a távot

Hazánk egyik legnépszerűbb teljesítménytúrája a térségünket is átszelő Kinizsi Százas, mely a jelenlegi járványügyi helyzet miatt elmarad. Kovalik András szervezővel többek között arról bészélgetett a Pilsi Sziklák Natúrpark szerkesztője, hogy bepótolják-e idén az elmaradt rendezvényt és hogy hogyan fogadták a szomorú hírt a túrázók.

Az első Kinizsi Százast még a nyolcvanas években, egészen pontosan 1981. szeptember 5-én rendezték meg. Sokan nem is sejtették, hogy ekkora nimbusza lesz egy túrának. A kirándulók közösségének tagjai minden bizonnyal arra számítottak, hogy idén is végig járhatják az útvonalat, ám a koronavírus minden számítást átírt.

A járványügyi helyzet miatt a szervezők ugyanis úgy döntöttek, hogy nem rendezik meg a május 23-24-re tervezett túrát. Ezzel több hónapnyi munka eredménye “veszett oda”, hiszen a jogszabályi előírások, valamint az előző évek gyakorlatának megfelelően már január – február hónapokban elkezdték a májusi túra szervezését (engedélyek beszerzése, megrendelések lebonyolítása).

– A kormány által kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet követően fel kellett mérnünk, hogy mire számíthatunk az év folyamán. Az egyértelműnek látszott, hogy ilyen létszámú esemény megrendezésére az őszi idény előtt semmi esély nem lesz, de egy esetleges második hullám lehetősége sem zárható ki. Rendeléseinket lemondtuk, a zöldhatósági engedélyt módosíttattuk 2021-re – ismertette döntésüket a szervező.

A Kinizsi Természetbarát Egyesület honlapján is tájékoztatták minderről az érdeklődőket. Lépéseiknek köszönhetően nem számítanak jelentős anyagi veszteségekre, de a rendezvény elmaradása miatt az idei évi bevételeik drasztikusan csökkennek, ami kedvezőtlenül befolyásolja a szervezet működését (pl. közhasznúsági feltételek).

– A túrázók – mint a társadalom általában – vegyesen fogadta bejelentésünket. A többség megértette és elfogadta határozatunkat, de számosan biztattak a rendelkezések kijátszására (ehhez ötleteket adva), vagy követelőzve egy nyári – őszi időpont kijelölésére – jegyezte meg Kovalik András.

 

Arra a kérdésre, hogy bepótolják-e az idei túrát, egy határozott nem volt a válasz. Az indok egyszerű: a szervezők a járvány egy esetleges második hullámával is számoltak, így eleve úgy döntöttek, hogy jövőre tartják meg a 40. Kinizsi Százast.

– Egy szeptemberi esemény engedélyezése nehézségekbe ütközne, a vadászati szezon miatt éjszakára többnyire nem adnak ki engedélyt (lásd PPRT). Éves eseménynaptárunkban több hétvégét már lekötöttünk más programmal – tette hozzá a szervező.

Kovalik Andrástól a pilisinaturpark.hu, hogy az elmaradt Kinizsi Százas helyett nem terveznek újabb, rendhagyó rendezvényt. A szabad időpontokra megpróbálják átütemezni a Történelmi emléktúrák sorozatuk, valamint az Encián Emlékek túramozgalmuk elmaradt eseményeit.

A Pilisi Sziklák Natúrpark információja szerint több lelkes túrázó megpróbálja a hétvégén és a közeljövőben öntevékenyen teljesíteni az útvonalat. A szervező ezzel kapcsolatban leszögezte: hallottak róla, hogy többen megpróbálják bejárni a Kinizsi Százas nyomvonalát, ugyanakkor ezeket a bejárásokat – hasonlóan a túra napján feketén indulókhoz – nem tudják elfogadni a túra teljesítéseként.

Forrás: pilisinaturpark.hu
Fotók: Kovács Attila