Kategóriák: DorogHírek

Karanténtáncot mutattak be a dorogi Crazy Dance tagjai

A Crazy Dance TSE táncosai a lakosok szórakoztatására Dorog több pontján mutatták be azt a koreográfiát, amelyet a karanténidőszak alatt online tanultak meg. A kezdeményezésről Bredóka Kozák Annával, az egyesület vezető edzőjével beszélgettünk.

Honnan jött az ötlet, hogy mindenki előtt a városban eddzetek?

Úgy gondoltuk, hogy ezzel majd feldobjuk néhány ember napját. Ami mondhatom sikeres is lett.

A lakosok hogyan vették ezt a kezdeményezést?

Kimondottan örültek az előadásnak, sokan pedig tapssal meg is köszönték a produkciót, amellyel egy kis mosolyt csaltunk az arcukra. Hozzá kell tennem, hogy a táncos lányok is boldogok voltak, hogy megmutathatták a lakosoknak, hogy mit tanultak. Viszont a végén az ölelés sajnos elmaradt, mert nagyon vigyázunk egymásra!

Milyen visszajelzést kaptatok a szabadtéri tánccal kapcsolatban?

Nagyon jókat, folyamatosan jönnek a visszajelzések, hogy ez igazán jó ötlet volt. Sőt voltak olyanok is, akik kérdezték, mikor megyünk feléjük táncolni. Így arra jutottunk, hogy folytatjuk a kezdeményezést.

Milyen helyszíneken táncoltatok május 6-án, szerdán?

A Széchenyi-, Zsigmondy-lakótelepen, a zenepavilonnál, a HIPER-XL előtt, valamint a Baross Gábor-lakótelepen három helyen is megmutattuk mit tanultunk.

Megemlítetted, hogy lesz folytatása az előadásnak. Mikor és hol láthatnak titeket a dorogiak?

Május 7-én, csütörtök délután 17.00-18.30 között a Művelődési Ház előtt tekinthetik meg az érdeklődők az előadásunkat, természetesen szabályosan, a távolságot betartva. Május 8-án pénteken 16 órakor pedig ismét útra indulunk. A Városházánál, a Fő úton, a Jubileum téren és a Hám Kálmán-lakótelepen szórakoztatjuk majd a lakóközönséget.

A most előadott koreográfiát hogyan tanítottad meg a lányokkal a karanténidőszak alatt?

Online, de mondhatom nagyon nehéz volt, hiszen nem tartottam korábban online edzéseket. Először nehézkesen indult a „karanténtánc”, viszont végül sikeresen összehoztuk.

Megosztás