Március 8-án, vasárnap rendezte meg a Fighting Kempo Pokorni Team SE a XV. Esztergom-Kertváros Kupa Nyílt Harcművészeti Bajnokságot. A nemzetközi versenyen 16 csapat (kempo, karate, kick…
Hónap: 2020 március
Pénzbüntetéssel megúszhatja tettét az a férfi, aki tavaly nyáron egy esztergomi szórakozóhelyen az alvó sértettet felkeltette és többször is megütötte. Az Esztergomi Járási Ügyészség a garázdaság…
Adorjányi Norbert ev. a LEADER program keretében egy Bobcat E20 típusú minikotró gép beszerzésére nyújtott be pályázatot, amelyet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága és a Duna-Pilis-Gerecse…
A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. A részekben történő bemutatás, a…
Dorog város főépítészétől, Dankó Kristóftól megtudtuk, hogy a műszaki egyetem hallgatói is részt vesznek a városrehabilitációs tervek kidolgozásában. Dankó Kristóf elmondta, hogy többször felmerült már, hogy…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő ügyben összesen hét gyanúsított letartóztatásának a hosszabbítását indítványozta. Három férfi 2018. évtől kezdve egymás…
Várhatóan idén tavasszal elkezdődhet az 1106-os út csolnoki szakaszán található, beszakadt áteresznek a javítása – válaszolta a hidlap.hu megkeresésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztálya.…
Öt év alatt mintegy négyszázmillió forint kárt okozott 43 sértettnek az a férfi, aki befektetési lehetőséget kínált, viszont a kölcsönök visszafizetése nem állt szándékában. Az Esztergomi…
Március 10-én, kedden reggel Esztergomban a Táti úton és az ipari parknál, valamint a Dorog és Csolnok közötti úton történt baleset. 8 óra körül Esztergomban, az…
Csapatunk egygólos hátrányból várja a továbbjutást eldöntő mérkőzést az MTK vendégeként. Az első találkozón a mutatott játékkal és a támadószellemmel nem volt gond, azonban nem sikerült…
Március 9-én, hétfő délután összehordott szemét és száraz aljnövényzet égett 5000 négyzetméter területen Dorog és Kesztölc határában. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy 15 óra…
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ.…
Elmarad a március 15-ére meghirdetett, 1848-as forradalom és szabadságharcra emlékező ünnepség Dorogon – írja Dr. Tittmann János polgármester, a település hivatalos honlapján. Polgármesteri tájékoztató a március…
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei 2020. március 8-án, vasárnap délelőtt Dorogon, a Bécsi úton anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Megállapították, hogy a balesetet okozó, fehér…
A Szemétirtók csapata rendszeresen szervez szemét- és csikkszedési akciót Dorog és térségében, illetve a Pilisben is. Most egy forradalmian új ötlettel álltak elő, amely ösztönözné a…
Március 8-án, vasárnap a Labdarúgó NB II 27. fordulójában a Dorogi FC vendége a Gyirmót FC Győr volt. Mindkét csapat megemlékezett a nők napjáról, dorogi részről…
Mintegy 30 fő vett részt a március 7-ei Gete-hegyre szervezett szemétszedésen, ezzel a csapat egy éves történetében ez lett a Szemétirtók eddigi legnagyobb létszámú akciója. Igaz…
Március 8-án, vasárnap reggel Dorogon, a Schmidt Sándor-lakótelep 44-es szám alatt, egy első emeleti lakás fürdőszobájában egy mosógép gyulladt ki. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta,…
Dorogon és Piliscséven is ittas vezetőt fogtak el a helyi rendőrök március 7-én, szombaton. A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei 2020. március 7-én, szombat délután ellenőrzés alá vontak…
Csapatunk a szerdai kupamérkőzést követően vasárnap a bajnokságban javíthat. Nem csak a negyeddöntő elveszített első találkozóját, hanem az eddigi finoman szólva is mérsékelt teljesítményét kellene kiköszörülni.…