A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. A részekben történő bemutatás, a Dorogon végbement súlyos harcokat és a vele szorosan összefüggő eseményeket helyezi a középpontba. Ebben a fejezetben a végjáték, az utolsó nehéz hetek, amely során már a háború utáni jövő terveit szőtték, valamint a harcok befejezése és a front elvonulása lesz tárgyalva – Szabó Gyula cikke.
A reguláris csapatok harcai mellett párhuzamosan a háttérben egyéb hadviselés is folyt a felek között a dorogi frontvonalon. Kémek és elhárítók sora tevékenykedett, akik többek között a dezertálók után kutattak. Ugyanis mindkét fél részéről több esetben is előfordult, hogy a katonák megelégelve a háború borzalmait és a kiszámíthatatlan sorsot, ott hagyták állásaikat, alakulatukat és igyekeztek kereketoldani. Nem volt ritka, elsősorban az orosz katonák körében az átállás sem. Minden ilyen irányú tevékenységet szigorúan megtoroltak és azonnali kivégzést vont maga után. A szökevények a bunkerekbe húzódott lakosság soraiban is próbáltak megbújni, vagy átmeneti menedéket keresni. Az elhárítók igyekeztek a nyomukban lenni és gyakoriak voltak a razziák az óvóhelyeken. A menekülni próbáló német katonák közül a legtöbben civil ruhát igyekeztek szerezni, majd a helyi terepviszonyok ismeretében próbáltak kitérni a frontvonal térségéből. Sokaknak sikerült meglépniük, de többet is lefüleltek az elhárítás emberei, s a kézrekerülteket könyörtelenül kivégezték. Ezt a fajta hadviselést jellemezte, hogy maguk az üldözők inkognitóban mutatkoztak és szinte kivétel nélkül civilnek öltözve tevékenykedtek.
A Kövecs család. A felső sorban balról: Imre, József, Gyuri. Elől az anyuka (szül.: Kovács Anna), a kis Anna és Kövecs György.
Az orosz elhárításnak feltűnt, hogy különösen az úgynevezett Senki földjén keresztül kifejezetten sok szökési kísérlet történt. A Szénoltárnál kialakított szovjet állásból többször lettek arra figyelmesek, hogy kétes, vagy ismeretlen személyek jelennek meg az adott szektorban, majd a Dózsa iskola alatti óvóhelynél eltűnnek. Minden valószínűség szerint ez volt a fő indoka annak, hogy március elsején egy feldúlt és barátságtalan szovjet katonai osztag hatolt a pincelakók közé, akik mérgesen az óvóhely azonnali elhagyására kényszerítették az ott tartózkodó valamennyi lakót. Alig pár perc alatt mindenkinek szedelődzködnie kellett és teljesen kiürítették a teljes pincehelyiséget. Így bő két hónapos együttlakást követően az ott élő bunkerlakók közössége feloszlatott. Nagyrészük a bányaalgút felé vette az irányt, hogy új menedékre leljen, míg mások a Petőfi iskola alatti óvóhelyre igyekeztek, köztük a Kövecs család és a hozzájuk tartozó személyek is. Kövecsék az új helyen töltött első éjszakán határoztak úgy, hogy másnap útra kelnek és megpróbálnak eljutni Szegedre, ahol már az előző ősz folyamán befejeződtek a harcok. Dorogtól keletre gyakorlatilag már mindenhonnan kisöpörték a németeket, azonban ahhoz, hogy a háborúmentes övezetbe érjenek, előbb sikeresen ki kellett jutniuk a településről. Március 2-án délelőtt 11 fővel elindultak. A Petőfi iskola pincéjét elhagyva, a legrövidebb úton a vasúti töltésre igyekeztek és a sínpár vonalát követve, karavánszerűen haladtak a vasút nyomvonalának mentén. Szerencséjükre különösebb probléma nélkül hagyták maguk mögött előbb Dorogot, majd a térséget. Bár egyre keletebbre tartva nem zajlottak harcok, mégis igen kalandos, veszélyes és szövevényes út vezetett Szegedig, amely időben is nagyon hosszúra nyúlt. Azonban a család és a velük tartók kerek két hetes zarándoklat után szerencsésen célba értek.
Szovjet haditérkép Dorog és környékének végső hadműveleteiről
Dorog kitartó védelme érthető a település fontosságának tükrében is, ugyanis mind a német, mind az orosz és angol nyelvű forrásokban Dorogot a térség kulcsvárosaként emlegették. Az is érdekes, hogy hivatalosan noha Dorog nagyközség volt, mégis valamennyi fél városnak titulálta, egyes helyeken szószerint a kisváros megnevezést haszálták. Talán éppen ennek a kulcsszerepnek is köszönhető-e, vagy az itt zajlott nagyszabású hadműveletek sajátossága miatt, de tény, hogy Dorogon feltűnően sok tiszt tartózkodott a front idején. A német hadsereg archívumának oldalain sikerült rálelnem több, Dorogon készült háborús fényképre. Közülük az egyik, itt megosztott felvételen látható német tisztek egyik csoportképére, akik a dorogi harcokban vettek részt, illetve irányították azt. Nevük is fennmaradt, egyeseknél a rangot is odaírom, nevezetesen balról:
Kopper, general (tábornok) Koch, major (őrnagy) Magawly, major (őrnagy) Pipo, Kunze, oberst (ezredes) Lorenz, Heymann, Graatz, Boeltzig, generalmajor (vezérőrnagy) Harrendorf / Dorog német városparancsnoka, összekulcsolt kézzel ül / és Burchardt.
Német tisztekről készült csoportkép Dorogon a Villa (a mai Ady Endre) utcában
A főváros már kerek egy hónapja megszabadult a háború poklától, míg Dorogon még mindig dúltak a harcok. A patthelyzet közben egyre elviselhetetlenebbé vált. Miközben a Dorogon rekedt orosz és német csapatok nem bírtak egymással, a lakosság élelemgondja a tűréshatárához érkezett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a helyiek hihetetlenül összetartva igyekeztek egymásnak segíteni, a minimális mennyiségű falatokatok is megosztani egymással. A szűkös időszakban akadtak az átlagtól is kiemelkedőbb személyek, akik oroszlánrészt vállaltak a lakosság élelmezésében. Köztük kiemelten Binder Lajos mészáros, aki posztumusz is megérdemelné a Dorogért valaha kiváló tettet véghez vitt személyeket megillető legmagasabb elismerést. Kétesebb, de kétség kívül megérdemelt hírnevet szerzett városunk legendás tréfamestere, Tramita József is, aki elválaszthatatlan barátjával, Dorog másik hasonlóan nagy nevettetőjével és mókamesterével, Piszkei Rezsővel e szűkös napokon kutyából készült fasírozottal próbált az éhségen úrrá lenni. Elárvult, elhullt jószágok húsát használta étkezési célra és aki nem volt rest és túl finnyás elfogyasztani az ebhúst, azt megkínálta. Már jóval a háború utáni történet is fennmaradt e helyi sajátosságról. Ugyan Tramita úr felhagyott a kutyahús fogyasztással, ám olykor elővette a háborús receptjét és készített kutyából sült fasírtot. Egy Dorog-Ferencváros futball mérkőzésre ilyen fasírtokkal jelent meg és bőszen kínálta a Fradi-drukkereket, aki jóízűen be is lakmároztak a jutalomfalatokból. Csak utána mondta meg nekik, hogy mit ettek, mire a teljes Fradi-tábor ott a lelátókon kidobdta a taccsot. A háború idején egyfajta isteni gondviselésnek tűnt, amikor egy katonai szerelvény tehervagonja jutott a lakosság zsákmányaként közkézre. Hatalmas tartályokban tejporkészlet volt felhalmozva, amelyet igen ízletesnek találtak a helybeliek és ezzel próbálták csillapítani kínzó éhségüket.
A képen lévő németek, köztük két tiszt, major Magawly és major Pipo a Molnár sörözőtől a temető irányában lévő igen közeli ház előtt szemlélődik.
Az állóháború során a város épületei is egyre pusztultak. A Szent József plébániatemplomot hosszú időre megszállták az oroszok és a befészkelt katonák semmilyen tiszteletet nem tanúsítottak az egyházi és műemlékjellegű építményeknek kijáró írott és íratlan szabályoknak. A katonák sportot űztek a templombelsőben folytatott célbalövésből, továbbá gránátokat hajigáltak a szent szobrokra, a padozatra és számos díszítésre. Felfeszítették a kripta tetejét és behatoltak a templomhajó alatt húzódó sírterületre. A plébános jó ideig próbálkozott jobb belátásra téríteni a garázdákat, azonban a végén örülhetett, hogy legalább nem részesült különösebb fizikai bántalmazásba. A templomban tartózkodó szovjet katonák gyakran voltak ittasak, olyankor pedig végképp nem lehetett még meg sem közelíteni őket, nem hogy tárgyalni velük.
A Petőfi iskola épülete a front idején
Bár senki sem tudta, hogy még meddig tart a front, azonban a helyiek már a háború utáni időkre gondolva szervezkedésbe kezdtek, hogy Dorogon mielőbb új és törvényes képviselő-testületet állítsanak fel. Az 1939-ben válaszott legutóbbi testület 1944 végére a háborús viszonyok miatt hatályon kívül került. Az ostrom és egyben a megszállás során így értelemszerűen felfüggesztődött minden törvényes képviselet. Március 14-én a dorogiak összegyűltek és teljesen legális körülmények között határozatképes testületet válaszottak demokratikus keretek között. Az eseményre a Petőfi iskolában került sor a szovjet városparancsnok engedélyével, amelyen a volt képviselők közül is többen részt vettek. Laux Antal főjegyzői minősítésben volt az ülnök és a jegyzőkönyv készítője. Az újító közgyűlés önmagában is történelmi mérföldkő volt, amelynek értékét növelte, hogy az egész megyében Dorogon zajlott le legelsőként. Ráadásul eredményesen is zárult, s mégha csak ideiglenes jelleggel is, de március 14.-i hatállyal városunk döntésképes, törvényes testülettel rendelkezett. Az új testület 21 taggal alkult, amelyben a korábbi testületi tagok közül négy volt képviselőt is beválasztottak. Köztük a már említett Laux Antalt, továbbá Berberich Jánost, dr. Rogrün Jenőt és Stósz Jánost. Valamennyi említett egykori, egyben újjonan beválasztott tag párton kívüli, független képviselő volt. Szintén párton kívüliként került a testületbe Hantos Ferenc, Korompay Lajos és Vörös Lajos. Valamennyien Dorog kiváló és köztiszteletben álló személyei voltak, akik az élet egyéb területén már korábban is bizonyítottak. A függetlenek mellet két párt delegált képviselőket az új testületbe, mégpedig a Szociáldemokrata Párt és a korábban betiltott és illegális Kommunista Párt. Utóbbit a szovjetek jelenléte elismert, így választhatókká váltak tagjai. A szociáldemokraták soraiból Bende Árpád, Huber István, Kovács János, Kovács Simon József, Mosonyi József, Vázsonyi János és Virág Imre, míg a kommunisták közül Dejcző Vince, Korpási András, idősebb Pusenyák Jakab, Szabó Gyula (nem rokonom), Szamos Mihály, Seszták János és Thurn Simon lett megválasztva. A 21 tagból pedig megválasztották a 10 tagú községi előljárókat. Míg az önkormányzat 21 tagja harmónikus eloszlást mutatott, addig az előljárók között a kommunisták kerültek túlsúlyba, miután a 7 rendes tagságukból öten az előljárók közé is lettek delegálva. Ennek alapján bírónak Korpási Andrást választották, aki tolmácsként is működött közvetítőként a dorogiak és a szovjet városparancsnokság között. Helyettes bíró a szociáldemokrata Huber István lett. A pénztáros Dejcző Vince, a rendőrfőnök Pusenyák Jakab, a rendőrfőnök helyettes Szamos Mihály lett, mindhárman a kommunisták soraiból. Ezen felül pedig a II. esküdt pozícióba került még egy kommunista, Thurn Simon. Jegyzőként az egykori jegyző, Laux Antal maradt a hivatalában, továbbá Rogrün Jenő a községi orvos, mindketten a függetlenek közül, valamint szintén a független Berberich János lett a közgyámi méltóság.
Részlet az 1945. március 14-én megtartott dorogi képviselő választás jegyzőkönyvéből
A szovjet hadvezetést bosszantotta, hogy a tervezetnél sokkal lassabban haladtak a magyarországi hadművletek, amelyek a harcok elhúzódásával egyenes arányban érzékeny és hatalmas veszteségeket is okoztak a Vörös Hadseregnek. A helyzetet jól érzékelteti, hogy március közepén a szovjetek már Bécs ostromára készültek, ugyanakkor a térségünkben még mindig áldatlan állapotok uralkodtak. A németek továbbra is erősen tartották Dorog nyugati városrészét, valamint megközelíthetetlenek voltak állásaik a Báger fölötti térségben, valamint a Dorogot övező hegyekben. Március 19-én este a szovjet 5. légihadsereg 312. éjszakai bombázórepülő-hadosztályának kötelékei bombáztak térségünkben. A légitámadás szorosan kapcsolódott a szovjetek által eszközölt nagy támadási tervhez, amelytől térségünk végleges elfoglalását várták. Ennek a támadásnak biztosítására a tengerészgyalogságot is mozgósították, amely a Dunára támaszkodva azt a feladatot kapta, hogy a térségünkben lévő német csapatok hátába kerüljön. A feladatra a szovjet 83. tengerészgyalogos-dandár 144. zászlóalját jelölték, amelynek Dorogtól néhány kilométerre nyugatra a Dunán átkelve kellett hídfőállást létesítenie, majd a Bécs-Dorog-Budapest műutat és vasútvonalat kellett átvágniuk. Az akcióban bevetett tengerészgyalogsági zászlóaljt a 472. rohamszázaddal és egy lövészszázaddal is megerősítették. A légi bombázást követően tüzérségi előkészítés vette kezdetét, amelyet a 83. tengerészgyalogos-dandár tüzérsége és a 492., valamint 502. partvédő ütegek végezték. Az akcióban a dandár két másik zászlóalja, a 46. hadsereg 10. gárda-lövészhadtestével együttműködve egyesülnie kellett a hídfőállást biztosító egységekkel. Ez idő közben 10 páncélos naszád indult el Visegrád térségéből Esztergom irányába a Dunán.
A térségünk elleni utolsó nagy rohamok során a legmodernebb szovjet harckocsikat, a T-44-es tankokat is bevetettek
A naszádok haladását nehezítette a szövetségesek által korábban a folyóba telepített aknák, valamint a magyar és német egységek által felügyelt partszakaszokon lévő partiőrség folyamatos tüzelése. A szovjet naszádok közül többet el is sűllyesztettek. Több naszádot pedig visszarendeltek az oroszok, s mindössze négy naszádnak sikerült elérnie a Tát közelében megadott partszakaszt, ahol így sokkal csekélyebb erők szálhattak partra a tervezetnél. A németek az orosz előrenyomulást sikeresen megállították, sőt március 20-án a 711-es hadosztály 30 darab páncélossal a szovjet hídfőt támadta és igyekezett felmorzsolni. Azonban a német támadás is elakadt és maradt a patthelyzet. Március 22-én azonban a megújuló és mindent elsöprő orosz támadás bontakozott ki, amelyet már képtelenség volt feltartóztatni és ha nagyon lassan is, de végül március 23-án elmozdult a front térségünkből. Ekkora az orosz elfoglalták Esztergomot és március 23-án Dorog lakott részei végleg a szovjetek kezére kerültek. Településszerte néhol még ugyan előfordult egy-egy megbújt német katona, de hamarosan valamennyit kézrekerítettek. Dorog azonban még nem lélegezhetett fel teljesen, mert a Strázsa-hegyen még mindig tartották magukat a németek, ahol hatalmas lövegeikkel szorványosan lőtték a várost. Ezért továbbra is veszélyes volt közlekedni, főleg nappal. A németek mihelyt mozgást észleltek, már lőttek is.
Szovjet haditérkép jól mutatja a Dorogot teljesen kettészelő frontvonalat és annak változásait
Az oroszok próbálták ugyan megrohamozni a hegyet, de olyan heves ellenállásba ütköztek, ami miatt meg sem közelíthették a német állásokat. Felmerült a légi úton való támadás is, kibombázva az ellenséget, azonban ez sem vezetett különösebb eredményre, mert a németek kiváló fedezékekre leltek a hegy barlangjaiban. Így egy darabig maradt a helyzet és a német lövegek továbbra is nagy veszedelmet jelentettek. Csak két példát kiemelve a történtek közül, az egyik esetnél egy orosz katona bámészkodott a X-es utcán egy utcai hírdetőoszlop előtt. Egyszer csak hatalmas süvítés, majd becsapódás, amely széttépte a katonát, darabokra szedve a hírdetőoszlopot is. A lakosság morálja és embersége a teljes ostrom és front ideje során dícséretes volt, egyben külön ki kell emelni a gyerekeket, akik nagy önfegyelemmel viseltettek és nem okoztak külön nyűgött a felnőtteknek. Sokuk egyfajta kalandnak élte meg a helyzetet, olykor még élvezték is az adódó szituációkat, egyes esetekben pedig kissé vakmerő és túlságos kíváncsiskodásuk sodort veszélybe néhányukat. Egykori kiváló labdarúgónk, Prohászka János gyerekfejjel élte állt a frontot és néhány barátjával szétszórt fegyvereket találtak, amelyekkel játszani kezdtek. Szerencséjükre nem katonák látták meg a kezükben, mert abban az esetben beláthatatlan következménnyel járhatott volna. Aggódó, de határozott szülők ráhatására elhajították a hadi eszközöket. Az elhúzódó front közepette közben kitavaszodott. A kellemes napos idő méginkább csalogatta a hónapokig pincébe gubbasztó örökmozgó gyerekeket. Többen egyenesen a Dorogi AC futballpályáját vették célba és hosszú hónapok után végre önfeledt focizásba kezdtek. Játékukat egy orosz katona zavarta meg, aki már messziről üvöltött rájuk kézzel-lábbal mutogatva. A gyerekek nem tudták mire vélni, de az orosz határozottan zavarta le őket a focipályáról, majd valamennyiüket a földre fektette. Abban a pillanatban egy éles süvítést hallottak, majd hatalmas robajjal megremegett a föld is alattuk és fejükre, nyakukba földdarabok hullottak. Ez is egy belövés volt a hegyről és jobb nem belegondolni mi történt volna, ha az orosz katona nem veszi észre a gyerekeket, vagy nem olyan erélyes velük. Így megértették gyorsan, hogy nem lehet még mindig lófrálni közterületen.
Orosz katonák a Kolóniában
Dorogon a háború utolsó mozzanatainak egyike egy német katona tragédiája volt. Orosz katonák vezettek egy foglyul ejtett német katonát a patak hídjára, majd a patakba lőtték. Az esetnek véletlen szemtanúja idősebb B. Gy. volt, aki három napra rá visszatért a helyszínre, s megadva a végtisztességet, eltemette a német katonát. A háború talán utolsó áldozata volt Dorogon ez a katona. A hegyen tartózkodó németek még napokig tartották sakkba a dorogiakat, míg valahára március legvégén kényszerből megadták magukat. Egy szovjet katonanő által vezetett osztag közelítette meg a Strázsa-hegyet és ők vezették le német egységet, akik még bőven rendelkeztek a lövegekhez tartozó munícióval, ám teljesen kifogytak az élelemből és izoláltságukban nem maradt esélyük és értelmetlenné vált bármilyen további ellenállás. A katonák elvadult külsővel, kiéhezve és legyengülve jöttek le a hegyről az oroszok kíséretében. Bevezették őket Dorogra, majd néhány napra rá valamennyit útba indították valamelyik hadifogolytáborba.
Április első napjaiban ezzel véget ért a város több, mint három hónapos frontidőszaka és ostroma. A hivatalos verzió szerint április 4-én fejeződtek be a háború magyarorszsági eseményei, ám ez soha sem volt igaz. Április közepén még heves harcok folytak a nyugati országrészeken, azonban a központi szovjet párt- és hadvezetés előre kijelölte a napot, amire be kellett volna fejeződnie a hazánk területét érintő harcoknak. Ugyan így előre meg volt határozva fentről, hogy mennyi hadifoglyot kell ejteni. Tekintve, hogy a szám jóval alacsonyabb volt a meghatározottól, így a lakosság soraiból pótolták ki a számot. Április 4. csak formális, a szovjet propaganda által kreált évforduló.
Dorogiak ismerkednek a szovjet katonákkal. A kép bal szélén guggolva Pfluger Dezső
Ezt a fejezetet és vele együtt az eddig közzé tett részek lezárását Willi Heinrich Vaskereszt című regényéből merített idézetével zárom. A szerző maga is végigharcolta a háborút, így hiteles és első kézből ad betekintést az akkori időszakról, sok igazságot megfogalmazva, amely a Dorogon végbement harcokhoz is találónak idomul:
” Az egész csak véletlen, a vak véletlen játéka velem és veled. Nincs semmi értelme. Egy szélsőség a másik ellen, de egyik sem győz, nem is fog soha. Itt állunk a semmiben, a senki földjén te, meg én.”
Befejezés következik: A zárófejezetben egyfajta összegzés lesz olvasható a háború Dorogot ért pusztításáról és áldozatairól, valamint a témához kapcsolódó egyéb érdekességekről.
Borítókép: Német löveg a hegyen
Forrás és felhasznált irodalom:
- Csiffári Nándor – Kövecs Imre: Emlékiratok a II. világháború dorogi hónapjairól – Dorogi Füzetek-sorozat 15. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1998.
- Bundeswehr arcivum – Bundesarchiv Internet
- Gönczy Zoltán: Német tábornokok a II. világháborúban – seewolf.ucoz.hu
- Kovács Lajos: Jövevények és vándorok vagyunk – Dorogi füzetek-sorozat 41. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2011.
- HL Szovjet másolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai 1945. – Docplayer.hu
- Nagy Lajos: Jó szerencsét! Pissszkei vagyok… – Dorogi füzetek-sorozat 24. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2001.
- Csiffáry Nándor – Pick József: Dorog a II.világháborúban – A II. világháború áldozatai – Dorogi Füzetek-sorozat 5. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1993.
- Miklós Tamás: Helytörténet a vérgőzös időkről V. – Szeretgom.hu, 2016. március 18.
- Solymár Judit – Kovács Lajos: Dorogi Lexikon – Kiadó: Multi Copy Kft, 2008. ISBN: 963 00 4973 2
- Kovács Lajos: A Dorogi Szent József Plébániatemplom katolikus közösségének története – Dorogi Füzetek- sorozat 47. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2014
- Willi Heinrich: Vaskereszt – magyar kiadása: Budapest-Print, 2003. ISBN: 9636951055
- Szabó Gyuláné /szül: Lang Jolán/, Prohászka János és Vajda Károly (a dorogi ostrom átélői) személyes közléseinek felhasználásával, valamint Bánfalvi Éva közlése apai nagyapja visszaemlékezése alapján
Szabó Gyula
