Kategóriák: Hírek

Rendkívüli intézkedések a Volánbusznál

A koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében a Volánbusz rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain, egyebek között változnak a felszállási és csomagkezelési szabályok – közölte a közúti közlekedési társaság kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az országos, elővárosi és regionális forgalomban közlekedő járatokon a bérletesek a hátsó ajtókat vehetik igénybe, az első ajtón csak azok szállhatnak fel, akiknek menetjegyet kell váltaniuk.

A csomagkezelési rend is változik – közölte a Volánbusz. A járművezető nyitja és zárja a csomagteret, de a csomag be- és kivételét az utasok maguk végzik.

A budapesti Népliget autóbusz-pályaudvaron működő Utazási Centrum kivételével az autóbusz-állomásokon működő menetrendi információs pontok zárva tartanak, telefonon ugyanakkor továbbra is minden információs pont elérhető, a helyszínen az utastájékoztatás más formái – például a kiírás – továbbra is élnek.

A pénztárakban és járatokon a 2019/2020-as tanév első féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat március 31. után is elfogadják, a diákigazolvány-helyettesítő igazolást eredeti aláírás és pecsét nélkül is érvényesnek tekintik – tájékoztatott a Volánbusz.

Fokozottan takarítják az állomásokat és a járműveket, az autóbuszokon vírusölő szerrel tisztítják a padlót és a kapaszkodókat, folyamatosan kézfertőtlenítő szerrel látják el a munkahelyi mosdókat és tisztálkodóhelyiségeket.

A buszvezetőkre a járművek gyakori takarításával, vírusölő szerrel való gyakori kézmosással segítenek minimalizálni a fertőzésveszélyt. A Volánbusz arra kér mindenkit, hogy fokozottan ügyeljen személyes higiéniájára, gyakori kézmosással, zsebkendő használatával igyekezzen megállítani a vírus terjedését, és csak akkor használja a Volánbusz járatait, ha nem áll fenn nála koronavírus-fertőzés gyanúja.

Az autóbusz-közlekedés menetrendje egyelőre változatlan.

A társaság autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a http://volanbusz.hu/koronavirus oldalon tájékoztatják az utasokat az aktuális információkról – közölte a Volánbusz.

Forrás: MTI
Fotó: iho.hu