75 éve történt: Dorog ostroma 1944 –1945 (4. rész)
A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. A részekben történő bemutatás, a Dorogon végbement súlyos harcokat és a vele szorosan összefüggő eseményeket helyezi a középpontba. A folytatásban az 1945 január végéig végbement további folyamatos csatározások elevenednek meg, amelyek során a szovjetek átkaroló ellentámadásai, valamint a németek ellenlökései következtében Dorog gyakran cserélt gazdát – Szabó Gyula cikke.
Dorog körül párhuzamosan folytak a német támadások, melyek során sikeresen visszafoglalták Dobogókőt, másnapra már Piliszentkeresztet szorongatták, majd a 10-én este indított támadást követően másnapra elfoglalták. Egyre fogyott a távolság a német előörsök és Budapest között. A németek annyira megközelítették Budapestet a Pilis felől, hogy már láthatóvá váltak a főváros tornyai és kupolái. A fővárosba való betörésükre Békásmegyer-Csillaghegy térségébe lehetett számítani. Ekkor azonban váratlan fordulat következett. A legfelsőbb német vezérkarból parancs érkezett a visszavonulásra. Az előretolt egységek értetetlenül álltak a parancskihírdetését követően, hiszen már oly közelinek tűnt feladatuk teljesítése. Gille Obergruppenführer, a Budapest felmentéséért felelős hadművelet vezetője azt táviratozta vissza, hogy az előrenyomulás jól halad, a legnagyobb nehézséget csak a hegyi tereppel való küzdelem jelenti. Veszteségeik nincsenek. A vezérkar azonban megerősítette, hogy a visszavonulást végre kell hajtani, s a parancs egyenesen Hitlertől jött. Ez némileg érthetetlennek tűnt, hiszen Hitler könyörtelennek bizonyult minden egyes hasonló esetben. Még akkor sem engedélyezett visszavonulást, amikor az az egyetlen, értelmes lehetőség lett volna. A végsőkig kitartva, egy talpalattnyi földet sem átengedni, volt a rögeszmélye, s most mégis, éppen ő utasította csapatait a visszavonulásra.
Gille tisztjei és katonái bosszankodtak, többen könnyező szemekkel tekintettek az előttük lévő magyar főváros irányában, amelyet már 17 km-nyire közelítettek meg. Mint kiderült, a legfelsőbb vezérkar tisztán látta azt, amit a harcoló egységek mégcsak fel sem tételeztek akkor. A németek közeledését az oroszok nem nézték karbatett kézzel és ellencsapásra készültek. A Budapestet körbezáró ostromgyűrűből jelentős csapatösszevonások voltak észlelhetők. A hírszerzők pontos információi alapján Gille hadtestjei kelepcébe kerülhettek volna és a bekerítés réme fenyegette őket. Ezt akarták a visszavonulással megelőzni, hiszen amennyiben folytatják útjukat a főváros felé, minden bizonnyal nem csak céljuk hiúsul meg, de ki lettek volna kapcsolva a további küzdelmekből. Márpedig ezen alakulatok ütőképes erőt jelentettek és a németek érthetően nem akartak lemondani róluk. Így aztán Gille kénytelen volt végrehajtatni a parancsot és január 14-én a páncélosok megkezdték a visszavonulást a Pilisben Dorog felé, amely még éppen időben történt, ugyanis néhány nappal később, a 711-eseket a frontvonal déli irányából folyamatos orosz támadás kapta oldalba. A német vezérkar bölcsen döntött, így majdnem teljességében sikerült a hadosztályok kivonása, ami viszont azt jelentette, hogy Dorog és térségében a harcok még sokáig elhúzódhatnak.
Több korábbi fejezetben is figyelemmel kísérhettük az egykori kiváló dorogi festőművész, Gáspár Sándor kalandos frontszolgálatát. 1945 januárja számára is nagy fordulatot hozott. Mint ismeretes, a hármashatáron volt beosztva a védelmi vonalakhoz, ahol egészen január közepéig kitartottak. Az egyre keservesebb ellenállás mellett a magyar katonákat folyamatosan sújtotta az odavezényelt nyilas tisztektől elszenvedett embertelen bánásmód. Maga, Gáspár is nem egyszer ellenszegült, amelynek következtében komoly veszélybe került az élete. Még a fél Szovjetunión való csatározások és visszavonulások során sem volt olyan életveszélyben, mint ezekben a napokban. Az egyik nyilas tiszt kiköttette és legközelebb már a főbelövést helyezte kilátásban, amennyiben bármi olyanon kapják, ami a nyilasoknak szemetszúr. Miután letelt a büntetése, visszakerült a lövészárokba, amikor egy lendületes szovjet támadás bontakozott ki a vonalaik ellen. Erre a teljes egységénél visszavonulást rendeltek el, ő azonban a helyén maradt és hamarosan orosz fogságba került. Számos további magyar katonával előbb egy ideiglenes gyűjtőhelyre terelték össze, majd a Donyec-medencében lévő Makejevka városában működő hadifogolytáborba szállították. Számára a haború ebben a formában végetért, azonban kezdetét vette a hosszú és legalább olyan kalandos fogolyélet. További sorsáról a későbbi fejezetekben lesz majd olvasható.
Változatlanul aktív légi ütközettek zajlottak Dorog és térségének légterében. Január 16-án a már említett félelmetes hírű Heinz Ewald hadnagy, a Luftwaffe 6./JG 52 vadászszázad pilótája ezúttal egy szovjet LaG-G5 típúsú repülőgépet lőtt le, amellyel már az 59. légigyőzelmét aratta. Másik részről ugyanakkor, a 150. gárda vadászrepülő-ezredhez tartozó Ivan Nyikitovics Tabakov főhadnagy pedig egy német Me 210-es nehéz vadászbombázót semmisített meg. A mi körzetünkben szolgálatot teljesítő szovjet pilóták közül itt harcolt a Szovjetunió Hőse kitüntetésben részesült Mihail Dmitrijevics Cikin hadnagy, aki a 31. vadászrepülő-ezredhez tartozott és ekkor éppen fölöttünk egy Bf 109-es vadászrepülőt lőtt le. A légiharcokhoz csatlakozott az orosz fél részéről a 189. csatarepülő hadosztály, továbbá a 288. vadászrepülő hadosztály több köteléke is, míg német részről az 52/II. vadászrepülőosztály.
A szárazföldön is heves csatározások folytak. Az ellentámadásba lendült szovjet 46. hadsereg, élén a 99. lövészhadosztállyal, a 182. gárda tüzér-aknavetőezreddel, valamint az 5. gárda lovashadtest és a 11. gárda lovashadosztállyal súlyos veszteségeket okoztak a német erők soraiban. Ádáz harcok zajlottak a Pilis-hegységben, különösen a Dobogókő – Pilisszentlélek – Klastrompuszta kiszögelésben. A hó és a hideg egyaránt nehezítette mindkét fél helyzetét, azonban szakadatlanul feszültek egymásnak a felek. A német 711-es hadosztály katonái közül a térségünkben szolgálatot teljestő és a legnagyobb küzdelmekben aktívan résztvevő egyik katonát, Horst Lange-t névszerint ismerhetjük. Az egykori német katona ötven évvel a háborút követően Dobay Pállal járta be azokat a helyszíneket, ahol a harcok során megfordult. Ennyi időt követően is kiválóan és pontosan emlékezett mindenre. Többek között sikeresen megtalálta azt a fedezéket is a Hoffmann-kunyhó közelében, amelynél a rohamozó szovjet gyalogságot próbálta megállítani gépfegyverével. A nagy túlerőt látva biztos volt a vesztében, de maradék 1400 töltényével, valamint két kézigránáttal a végsőkig igyekezett kitartani. Ekkor nem vált fordulat történt, ugyanis a szovjetek hirtelen visszavonultak, így megmenekült a biztos pusztulástól. Ezt követően igyekezett a darázsfészekből szabadulni és végül sikeresen elhagyta a Pilis térségét. Az utolsó beazonosított objektum, amely mellett menekülése során elhaladt, az a Fekete-hegyen lévő menedékház, vagy ahogy a dorogiak nevezik, a Sasfészek, a dorogi természtjárók bázisa volt.
Párhuzamosan Dorog területén is dúltak a harcok. Január közepén a szovjetek erőteljes rohamra indulva újból elfoglalták városunkat, ám a németek megint ellencsapást indítva visszaszerezték. A hónap során gyakorta cserélt gazdát Dorog és a helybeliek az esetek többségében azzal sem voltak tisztában, hogy aktuálisan éppen melyik fél uralma alá tartoznak. Azonban maguk a küzdő felek is nehezen tudták követni a sűrű változásokat. Előfordult nem is egyszer, hogy egyetlen napon belül többször is el- és visszafoglalták településünket. Szinte minden városrészt egyaránt érintettek a harcok, de a legsúlyosabb csatározások kétségtelenül a városközpont és a Bécsi út teljes hosszán, továbbá Dorog déli részén, az úgynevezett villa-utcákban, valamint a Kálvárián zajlottak. A csatározások hevességét jól mutatja, hogy a mindenre elszánt, végsőkig kitartó dorogi egyházi személyek, élén a lelkészekkel folyamatos lelkiszolgálatot biztostottak a lakosság részére, ám olyan durva összecsapások zajlottak Dorogon, hogy január 5. és 13., majd 15. és 21. között szünetelt az istentisztelet valamennyi templomban. Viszont a plébánosok és a kispapok folyamatosan felválltva járták a város légópincéit. Néhány helyen állandó papi szolgálat működött, mint a kórházban és a Dózsa iskola bunkerében.
Az ostrom egyre brutálisabb és kegyetlenebb formát öltött, amelyet híven igazoltak a településszerte elterülő tetemek. Számos megcsonkított holttest tanuskodott arról, hogy nem egy esetben kézitusában végeztek velük. Ebben pedig egyik fél sem volt különb a másiknál. Egyaránt hevertek agyonvert, kibelezett, lefejezett német, román és orosz katonák tetemei, amely sérülések nem lövedékek, vagy robbanások által keletkeztek. A harc jellege és a körülmények miatt fogolyejtésnek nem sok értelme lett volna, ezért is küzdöttek az egymásnak feszülő felek elkeseredve a végsőkig. Szovjet katonai jelentések alapján, csak január 18-ig városunkban és közvetlen környékén a német személyi veszteség 1805 főre rúgott, bár nem tudni, hogy ebből mekkora volt az elesettek és a sebesültek száma. Mindössze 77 hadifoglyot ejtettek, amelyek minden bizonnyal a hegyi harcok során kerültek ki. Ezen felül 6 tank, 8 lövészpáncélos, 8 löveg, 21 aknavető és 20 golyószóró volt a németek hadifelszerelésében esett kár. Az oroszok veszteségei kissé visszafogottnak tűnnek, azonban ebben az esetben más forrás híján csak a szovjet jelentésre támaszkodhatunk, mely alapján a Vörös Hadsereg személyi vesztesége mintegy 500 fő volt, amelyből a halottak száma száz. Egyetlen kilőtt T-34-est, 2 páncéltörőt és ugyancsak kettő golyószóró elvesztését ismerték el. Mindeközben Dorog egy része pedig fokozatosan romhalmazzá változott.
Esztergomot ezzel szemben stabilan tartották megszállva a németek és árnyékukban kiújult a nyilas uralom. Számos helyit hurcoltak el és végeztek ki, valamint folyamatosan ontották a propaganda anyagaikat is. Míg Dorogon nem ismert konkrét megerősítés, hogy a németek is hurcoltak el embereket kényszermunkára, addig a szomszédvárban ez rendszeresen megtörtént. A lakosság szempontjából bizonyos fokig az nem bírt akkora jelentőséggel, hogy éppen melyik fél dolgoztatja őket, hiszen a kényszermunka és a vele járó veszélyek egyaránt sújtották őket, bármelyik sereg parancsainak is kellett eleget tenniük. Városunkan az oroszok napi szinten dolgoztatták a helyieket, akikkel fedezékeket, lövészárkokat, tankcsapdákat és barrikádokat építettek. A dorogiak zömét a Bágerbe vezényelték munkára és a sátorkői istálókba terelve gyűjtötték össze. A munkálatokat az éjszaka leple alatt végezték, bár ezek sem voltak sokkal veszélytelenebbek, mintha nappal dolgoztak volna. Nem egyszer tüzet nyitottak rájuk a közelben lévő német állásokból. Többször olyan is előfordult, hogy a sáncot ásó kényszermunkások közé vakmerő német katonák téli álcaruházatban sítalpakon ereszkedtek és információkat igyekeztek megtudni tőlük. A munkaszolgálatban résztvevők zöménél úgy jártak el az oroszok, hogy néhány napi munkát követően elengedték, majd helyükre frissítésként újabb összefogdosott elhucoltakat állítottak. Az esetek zömében egy embert többször is elvittek kényszermunkára.
Január közepén a főváros védői kénytelenek voltak a pesti oldalt feladni és a harcok a budai részre koncentrálódtak. Ott azonban masszívan tartották magukat a német-magyar alakulatok. Január 22-én a magyar királyi 2. honvéd kerületi parancsnokság rendeletet adott ki, amelyben utasította az Esztergomi járás területén élő férfiakat a bevonulásra, amelyet január 31-én kellett teljesíteniük az Esztergomban lévő bevonulási központ kirendeltségénél megjelenve. A parancs értelemszerűen a dorogiakra is vonatkozott, akik közül többen is kénytelenek voltak jelentkezni. Minden bizonnyal ekkor került katonai állományba városunkból sokak mellett két egykori kiváló élsportoló, a későbbi világhírű labdarúgó Grosics Gyula és a birkózó Bihari Lajos. Sok más honfitársukkal a kiképzés és eligazítás után nyugatra lettek vezényelve. További sorsukra a későbbi fejezetekben még visszatérek.
Folytatás következik: A front megkövül Dorognál, s meddő állóharc jelleget ölt a hosszú, végtelennek tűnő bunkerélet minden keservével.
Borítókép: Szovjet roham a Bécsi úton a Városháza – akkor még Községháza – irányába (szovjet háborús híradóból származó felvétel)
* Képleírás: A fentiekben megjelenített másik felvétel a Bécsi út – Kálvária utca kereszteződésében támadó orosz harckocsi alakulatot örökítette meg. Jobb szélen, a tank mögött jól kivehető az akkori Eiler vendéglő (a későbbi Tárna étterem, napjainkban pedig bank, valamint a cipőáruház áll itt), míg a bal oldalon a régi háztartási bolt. 75 év elteltével is hasonló képet mutat a környék, beleértve a távolabb látszó házakat is. A Kálvárián német állások voltak, ezeket lövik a kép előterében lévő orosz katonák és a tank is. A felvétel egy korabeli szovjet háborús híradóból került elő. A mozgóképen jól látható a németek ellentüzelései is. A Kálvária oldalán füstgomolyag jelzi a kimenő és a támadó lövedékek becsapódását.
Forrás és felhasznált irodalom:
- Dr. Csiffári Nándor – Kövecs Imre: Emlékiratok a II. világháború dorogi hónapjairól – Dorogi Füzetek-sorozat 15. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1998.
- Dr. Számvéber Norbert: Páncélos-hadviselés a budapesti csatában 1944. október 29. – 1945. február 13. – Puedlo Kiadó, 2011.
- Kovács Lajos: Jövevények és vándorok vagyunk – Dorogi füzetek-sorozat 41. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2011.
- HL Szovjet másolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai 1945. – Docplayer.hu
- Révész Gábor: A Konrád-hadműveletek, 1945 január – Második világháború.hu, Hadszínterek, Európa
- Dr. Csiffáry Nándor – Pick József: Dorog a II.világháborúban – A II. világháború áldozatai – Dorogi Füzetek-sorozat 5. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1993.
- Miklós Tamás: Helytörténet a vérgőzös időkről III-IV. – Szeretgom.hu, 2016. január 6. és 2016. február 15.
- Hadászat, hadtörténelem – Német felmentési kísérlet a Pilisen keresztül, 2004., Doksi.hu
- Paul Kenny: Dorog Days (angol nyelven) – ASL Scenario Archive, Dorog, Hungary – aslscenarioarchive.com, 2019.
- Solymár Judit – Kovács Lajos: Dorogi Lexikon – Kiadó: Multi Copy Kft, 2008. ISBN: 963 00 4973 2
- Kovács Lajos: A Dorogi Szent József Plébániatemplom katolikus közösségének története – Dorogi Füzetek- sorozat 47. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2014.
- Szabó Gyuláné /szül: Lang Jolán/, Prohászka János és Vajda Károly (a dorogi ostrom átélői) személyes közléseinek felhasználásával
Szabó Gyula
