IV. Zenészbál, avagy zenészek újra színpadon

2020 a megújulás éve, ennek fényében az eddigi nagy sikerű rendezvény sorozat ismét lebonyolításra kerül. Az idei évben sok minden változott a megszokottakhoz képest, hiszen újragondolták az eseményt a szervezők.

Az első és legfontosabb változás a korábbi évekhez képest, hogy a Bál idén későbbi időpontban, áprilisban kerül megrendezésre. A rendezvény teljeskörű szervezését ezúttal is a Great Company Show Band tagjai vállalták fel, hogy ismételten egy színvonalas, élőzenés tarkított műsorral szolgáljanak a vendégeknek.

Az időpont mellett újdonság, hogy az elmúlt évekhez képest 2020-ban a Bálnak más helyszín, ezúttal Nyergesújfalu ad otthont, mely város egyben a szervező zenekar „székhelye”.

Ami viszont biztosan ugyanaz lesz, az a szórakoztató műsor, a kiváló hangulat, mely évek óta jellemzi a rendezvényt, a vendégek legnagyobb örömére, akik az egész estés élményt élhetnek zenei utazás formájában, végig táncolhatják és énekelhetik a muzsikusok által előadott nótákat.

…és persze a mottó is változatlan, mely egyben a Bál védjegye: „Zenészbál, nemcsak zenészeknek.”

Komáromi Péter főszervezővel, a Great Company Show Band vezetőjével beszélgettünk.

Kérlek, hogy mond el minek köszönhetőek a változások az eseménnyel kapcsolatban?

Úgy gondoltuk, hogy nyomunk egy újratervezést a Bál szervezésében és lebonyolításában, szakítunk a hagyományokkal, melyek minden bizonnyal új lendületet hoznak az eseményben. A későbbi időpont kijelölése mellett annak okán döntöttünk, hogy azok számára is lehetővé tegyük a részvételt, akik a báli szezonban több eseményre elkötelezettek, és emiatt nem tudtak részt venni a miénken. Ezen kívül fontos érv volt, hogy olyan dátumot találjunk, amely megfelel a németországi testvérvárosunk helyi csapatának, akiktől tavaly is mi is felkérést kaptunk, hogy mindenféleképpen velünk szórakozhassanak.

A helyszínváltozást mi indokolta?

Többek között szeretnénk a térségi zenei életbe sokkal jobban és hatékonyabban bekapcsolódni. Megtisztelő számunkra, hogy a zenekarunk székhelye adhat helyszínt az eseményünknek. A megújulás része az új színhely oly annyira, hogy a következő években szeretnénk a megyei térségben más és más városokat is megkeresni.

Mit gondolsz, hogyan fogadja majd az eddigi közönségetek ezeket az újításokat?

Azon vendégeink, akik a korábbi években is részt vettek, örömmel fogadták és ugyanúgy eljönnek, az új időpont meg kifejezetten tetszik, hiszen Húsvét utánra került.

Minden évben megkérdezzük tőletek, hogy létszám ügyileg mire számíthatunk?

Sok és nagyon jó muzsikus fog érkezni, és egész este szolgáltatja a talpalávalót.

Mire számíthatunk a  Great Company Show Bandtől az este folyamán?

2-3 órányi élvezetes, dalolós, táncolós repertoárra, mely folyamatosan bővül. Otthon vagyunk filmzenékben, mint pl. Grease, Nincs kettő négy nélkül, Ponyvaregény. Emellett a zenei óriások slágereit is, mint például Elvis, Tom Jones, Joe Cocker előadjuk, de felcsendülnek magyar dalok is, mint Cserháti Zsuzsa, Máté Péter vagy Charlie.

Ezúttal is számíthatunk vendégzenekarra?

Természetesen, ezért is kapta az esemény a Zenészbál nevet. Idén a Flying Times csapatával szórakoztatjuk együtt a nagyérdeműt. Róluk azt érdemes tudni, hogy pörgős rock and rollt játszanak, valamint  akusztikus hangszerekkel is sajátos hangulatú és hangzású Garden Roll stílusban is zenélnek.

Az est előadóiról az érdeklődök Facebookon és az Interneten bővebb információt találnak.

Nemcsak zene lesz, mit kínálnak még az érkező közönségnek?

A gasztronómiai élmények ezúttal is szerepet kapnak, színvonalas és finom vacsorával várjuk a vendégeket.

Kérlek, hogy oszd meg velünk mikor lesz a rendezvény és hol vásárolhatók meg a jegyek?

A 4. Zenész Bál 2020. április 18-án, szombaton 18 órakor nyitja kapuit, helyszín pedig Nyergesújfalun, Ady Endre Művelődési Ház csarnoka lesz.

A belépőjegy ára 5.000 Ft, megvásárolni a Great Company Show Band weboldalán online jegyfoglalás formájában lehet, illetve a 06-30-684-6501-es telefonszámon rendelni!

A korábbi évek tapasztalata alapján érdemes a jegyeket mielőbb beszerezni, mivel a terem korlátozott számú vendéget tud befogadni.