Tevékeny megbánás miatt szüntette meg az eljárást az ügyészség

A Tatabányai Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a büntetőeljárás felfüggesztésével egyidejűleg az ügyet közvetítői eljárásra utalta, amelynek eredményes befejezését követően az eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette, ezzel a büntetőeljárás bírósági eljárás nélkül fejeződhetett be.

A férfi elkövető 2018. május 22. napján Nyergesújfalu lakott területén vezette a személygépkocsiból és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvényt. Az úttest menetirány szerinti bal oldala mentén várakozóhelyek és kerékpárút került kialakításra. A férfi közlekedése során a főútról egy ingatlan udvarára kívánt balra kanyarodni, azonban az úttest és a kerékpárút között kialakított várakozó helyen parkoló járművek miatt csak részben látta be a kerékpárút forgalmát. Ennek ellenére manőverét megkezdte, amely során nem észlelte a szemből a kerékpárúton segédmotoros kerékpárral közlekedő  sértettet, nem biztosított számára továbbhaladási elsőbbséget. A férfi behaladt a kerékpársávra, ahol a személygépkocsi elejével a segédmotoros kerékpárnak ütközött, amely hatására a sértett az aszfaltra zuhant.

A sértett a baleset során részben ágyéki csigolyatörést szenvedett, amelynek gyógytartama három hónap.

Az ügyészség az ügyet a sértett nő és a gondatlan férfi egyező indítványa alapján közvetítői eljárásra utalta, ennek lefolytatásához az eljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette.

A közvetítői eljárásban a sértett nő és a férfi megállapodást kötöttek, ennek alapján a férfi 200.000,- Ft megfizetésével tette jóvá a bűncselekménnyel  okozott sérelmet.

Az elkövető tevékeny megbánása alapján az ügyészség az eljárást megszüntette. 

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Sajtó

Megosztás