Kategóriák: HírekPiliscsév

Szociális alapellátó központot avattak Piliscséven

Január 31-én avatták fel a piliscsévi szociális alapellátó központot, mely a régi községháza átépített és felújított épületében kapott helyet.

Az ünnepséget a Piliscsévi Szlovák Asszonykórus műsora nyitotta meg, majd Kosztkáné Rokolya Bernadett polgármester asszony köszöntötte a meghívott vendégeket, köztük dr. Völner Pált a térség országgyűlési képviselőjét (Fidesz-KDNP), Steindl Balázst, a megyei közgyűlés alelnökét (Fidesz-KDNP) és Nunkovics Tibor országgyűlési képviselőt (Jobbik).

Kosztkáné Rokolya Bernadett elmondta, hogy 2017-ben nyújtották be a pályázatukat, melyre a megyei önkormányzat támogatói döntésének köszönhetően a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében mintegy 68 millió forint támogatást nyertek el.

Elmondta, hogy február 3-tól végzik az idősek nappali ellátását, a szociális étkeztetést, a házi segítségnyújtást ugyanabban az épületben, ahol a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat is működik majd. A polgármester asszony felidézte, hogy új homlokzatot kapott az épület, kicserélték a tetőszerkezetet, új nyílászárókat építettek be. Az elektromos hálózatot is teljeskörűen felújították, az épület energiaellátást az új napelemes rendszer is segíti majd. A belső helyiségek is megújultak, ahol új bútorokat helyeztek el. Kialakítottak egy nagyméretű tálalókonyhát és akadálymentesített mosdót is. A dolgozók és az ellátottak közlekedését a pályázat keretében beszerzett 5 és 7 személyes autókkal könnyítik meg.

Dr. Völner Pál szerint Piliscsévet régóta az egyenletes gazdálkodás és hagyományőrzés jellemzi, hiszen ha végigsétálunk a község utcáin, akkor láthatjuk, hogy sorra felújították a régi, értéket jelentő, ám funkció nélküli épületeket. Az országgyűlési képviselő a TOP és Magyar Falu Program sikereiről is beszélt, melynek köszönhetően fontos fejlesztéseket valósíthattak meg a települések.

Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke Popovics György elnök nevében köszöntötte a résztvevőket. Örömét fejezte ki azért, mert az eddig különböző helyszíneken működő szolgáltatásokat immár egy helyen, magas színvonalú környezetben lehet igénybe venni. Örül annak, hogy a megyei önkormányzat is hozzájárult ahhoz, hogy megvalósuljon „a piliscséviek régi álma.”

Az ünnepségen általános iskolás gyermekek, valamint az Őszirózsa Dalkör is fellépett, majd dr. Völner Pál, Kosztkáné Rokolya Bernadett és Steindl Balázs a központ bejárata előtt átvágta a nemzeti színű szalagot. Az épület felszentelése után a jelenlévők megtekintették a megújult épületet.

Megosztás