A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. Ebben a fejezetben Dorog további háborús éveiről, mégpedig az 1941 és 1942 közötti időszakról lesz szó – Szabó Gyula cikke.
Alighogy Jugoszlávia kapitulációjával befejeződött a német-olasz-bolgár észak-balkáni offenzíva és a magyar csapatok délvidéki bevonulása, Dorogot érzékeny személyi veszteség érte. 1941. május 8-án, a Szent József plébánia templomban tartott misézés közben elhunyt városunk nagyra becsült egyházi méltósága, dr. Trinkl Kálmán plébános. A hirtelen tragédiát szélütés okozta, amely szinte azonnal végzett az 55 éves egyházvezetővel. A hittudományok doktori címével is rendelkező plébános 1909-ben történő papi felszentelését követően első szolgálati helye Dorogon volt, ahová 1926-ban már, mint a helyi katolikus hitközösség vezetőjeként tért vissza. 15 évnyi szolgálata során elévülhetetlen érdemeket szerzett a település kimagasló egyházi élete mellett számos korszakalkotó eseményében. Hathatós közbenjárását és munkáját őrizték sokak mellett a mai Hősök terének elődeként létrehozott városközpont rendezése és kialakítása, továbbá a Szent József templom restaurálása, a Szent Borbála templom építése, a bányalelkészség megteremtése, az Eucharisztikus világtalálkozó dorogi eseményei, a Szénoltár, a Kálvária felújítása, valamint a Mária-barlang szentélye. Számos lelkipásztor tanult mellette, akiket a legjobb útravalókkal felvértezve küldhette az önálló papi szolgálatra. Utolsó ilyen tanítványa és közvetlen segítője Tóth János, aki káplánként, Fejér megyéből, 1940 szilveszter napján érkezett a dorogi plébánia épületéhez. Mielőtt kopogtatott volna, nyílt a főbejárati ajtó és leendő főnöke, Trinkl plébános éppen egy nyurga németet mérgesen penderített ki a parókiáról, mert látogatója minden bizonnyal valamit vétett a tisztesség ellen. Haragja még a bemutatkozás során is nehezen oldódott és kissé nyersen jegyezte meg, hogy csak január közepére várta segédjét. Majd közös ebédre invitálta az újdonsült káplánt, akit az étkezést követően el is helyezett a plébánia egyik paplakában.
Az egykori Bányakaszinó épülete.
Az első dorogi civil, akivel Tóth János mindjárt a legelső napján összetalálkozott, az Stoss bácsi, egy meglehetősen tehetős sváb gazda volt. Az idősödő úr szeretettel köszöntötte az ifjú papot, akitől mindjárt ízelítőt kaphatott a dorogiak bölcselkedő, egyben humoros szelleméből. Stoss úr ugyanis megjegyezte, hogy „a kolbászból mindig a hosszú, a beszédből mindig a rövid a jó.” Stoss bácsiról érdemes annyit tudni, hogy annak idején, amikor a dorogi tanács elhatározta a település központjának rendbetételét, akkor nagylelkűen felajánlotta, hogy a munkálatok teljes költségét egymaga kifizeti. Ezt azonban a település elöljárói nem kívánták elfogadni etikai okokra hivatkozva. Egyébként akkora összegről volt szó, amelyből hajdanán a legdrágább berendezett rózsadombi villa is kifutotta volna. Mindjárt az első szolgálati napján, egyben új év napján a Dorogi Legényegylet invitálta meg körükbe köszönteni személyét és a kölcsönös bemutatkozásra.
Tóth János káplán többek között az ifjúság részére tartott hittanfoglalkozásokat. A gyerekek rajongtak az előadásaiért, amely főleg annak volt köszönhető, hogy a fiatal pap a hétköznapi életből és a természetből merített példákkal magyarázta a tanokat. Tanítványai között tudhatta a híres dorogi orvosdinasztia, a Román család gyermekeit is. Dr. Román Sándor korábban a dorogi kórház orvosaként dolgozott, a háborús években pedig már javában a magánrendelőjében, mint körzeti orvos praktizált. Felesége, Morva Izidóra tanítónő, az elmúlt fejezeteben már méltatott dorogi főjegyző, Morva Izidor leánya. A jegyző úrnak volt egy fia is, Morva Máriusz okleveles gépészmérnök, valamint aranyfokozatú újító és feltaláló, aki a harmincas években a dorogi bányavállalatnál előbb gépészként, majd villamosmérnökként dolgozott. Felesége, Heinrich Róza, aki húgával, a fentebb említett Izidórához hasonlóan nem csak tanítónő volt, de a két dorogi asszony egy iskolában is végzett, az Irgalmas Nővérek Érseki Tanítóképző Intézetében.
A kaszinó egyik belső szárnya.
A fiatal pap is gyakori vendége volt a Bányakaszinónak, amelyet jellege és légköre után, akár a dorogi Pilvaxnak is nevezhetnénk. Ugyanis itt adtak egymásnak rendszeres találkát a helyi értelmiség kör tagjai, köztük a neves bányamérnökök, bányatisztek, orvosok művészek és egyházi személyiségek, ekkora már negyedik évtizede. A kaszinó vezetője Pauer Béla volt. A tudományos és művészeti eszmecserék mellett egyéb kikapcsolódási lehetőségek és szolgáltatások tették még élvezetesebbé a benne eltöltött időt. Tóth János személyes feljegyzéseiből képet kaphatunk arról is, hogy miként vélekedtek ezekben az időkben Dorog elit szellemi és társadalmi vezetői. A legtöbben úgy tartották, hogy az Istené és az emberé az energia. „A szeretet, mint az energia szentségi tartaléka, de szentségi a lényege is. Hiszen Isten a szeretet. A lelki evolúció csak szeretetben lehetséges, mert a szeretet mindig győztes, mindig kaland is, mindig örökkévaló. Ebből kikapcsolni a gőgöt és az önzést, amely mindent elront. A szeretet három terminusra, a férfire, nőre és Istenre épül. A tökéletesség is e három harmonikus egyensúlyához köt. Az emberi dráma, ha a testet elválasztom a szellemtől, vagy a lélektől. A szétválasztás vagy erkölcstelenség, vagy tévedések halmaza, vagy ateista embercsonkítás.” A háború ezen szakaszában a kaszinó társasága gyakran vitatkozott a zajló világégéssel kapcsolatban, többen pedig fogadásokat is kötöttek a háború kimenetelére. Bár ekkor úgy tűnt, hogy a német haderő megállíthatatlan és semmi sem állhat ellen neki, mégis a kaszinó számos tagja a németek vereségét jósolta. Köztük is élén Trinkl Kálmán plébánossal. Érkeztek ellenkező érvek és vélemények, mire a plébános továbbra is kötötte magát korábbi kijelentéséhez és megerősítve álláspontját, sétapálcáját a padlóhoz kopogtatva erélyesen kijelentette: „Márpedig Hitler elveszti a háborút, mert a káplánom is mondta, aki okos ember.” Ezt meghallva döbbent rá, hogy elöljárója milyen becsben tartja a fiatal beosztottjának véleményét. Trinkl tisztelendő úr pedig jó emberismerő volt. Az elhangzottakra nem sokkal a plébános halála előtt került sor, aki a már említett májusi mise alkalmán lefordulva a szószékről, jobblétre szenderült. Trinkl tiszteletes temetése társadalmi esemény volt Dorogon, amelyen rengetegen vettek részt, s maga Schmidt Sándor is teljes családjával megjelent Budapestről.
KHD A3000 típusú német tehergépkocsi parkol a mai Pikoló söröző helyén.
Az elhunyt egyházfő után Thaller Istvánt nevezték ki plébánosnak, aki később kerületi esperes, majd protonotárius kanonok és főszékesegyházi plébános is volt. Dorogi tisztjét kerek egy évtizeden át, egészen 1951-ig töltötte be. Tóth János káplán a megboldogult Trinkl Kálmán temetésén ismerhette meg a Schmidt családot, akikről már sokat hallott korábban is. Schmidt volt bányatanácsost és igazgatót, aki akkoriban már a Salgó Kőszénbánya RT vezérigazgató-helyetteseként a fővárosban szolgált igen nagyra tartotta és később szembesült annak emberi nagyságával is. Schmidt úr feleségétől megtudta többek között, hogy az egyik karácsonyon, még a korábbi dorogi évei alatt, éppen gyertyagyújtáshoz készülődött az egész család. Ekkor érte őket a váratlan hír, miszerint vízbetörés történt a bányában. Az igazgató ott hagyott mindent és a teljes karácsony alatt, két nap két éjjel a bányászokkal együtt dolgozott, míg sikerült a problémát elhárítani. A káplán csodálattal írt visszaemlékezéseiben Schmidt Sándorról, amelyből kiderül az is, hogy a bánya igazgatója rendszeresen segítette és támogatta a ruhátlan, cipőtlen gyermekek országos ellátását. Ugyan ilyen mély hatást gyakorolt rá a dorogi értelmiségi kör, amelyet példaként állított a magyar elit elé és megjegyezte, hogy hozzájuk hasonló még Európa-szerte is alig akad.
1941-ben állandósult a német és magyar katonák jelenléte Dorogon. A svábok közül többen örömmel szállásolták be saját otthonaikba a Wehrmacht csapatainak tagjait, a magyar bakák főleg a magyarok otthonaikban kaptak elszállásolást, de sokan akadtak, akiknek nem jutott fedél a fejük fölé. Tóth János káplán megszánva őket, felajánlotta a Szent József plébániát. A legtöbb katona becsületesen viselkedett, ám sajnálatos módon éppen a magyarok soraiból kerültek ki jó néhányan, akik bizony csúnyán visszaéltek a vendégszeretettel. A katonák fosztogattak a plébánián és egyesek a templomba is betörtek. Elvitték a misebor készletet és a perselyt is megdézsmálták. Kispapunk égtelen haragra gerjedve, s nem tartva az esetleges kellemetlen következményektől sem, kizavarta az összes katonát a templomból és a plébániáról is.
Toldi harckocsi és KHD A3000 típusú teherautó. Háttérben a Kandó telep.
A sportrendezvények viszonylag zavartalanul zajlottak, bár az aktív sportolók és sportvezetők is sorra kapták a behívót. Ekkora már katonaszolgálatát töltötte és a frontra került Solymár Károly, a sportegyesület egyik oszlopos tagja. Tavasz végén, a bajnoki szezon közepette a Ferencváros elleni barátságos mérkőzésre összpontosult a figyelem. A Fradi ugyan megnyerte a találkozót, ám a dorogiak teljesítményére sem lehetett panasz, akik derekasan helytállva, végül 4:2 arányban maradtak alul. Az igazi sporttörténelmi eseményre pedig néhány hét múlva, június 2-án került sor. A dorogi csapat bajnokira készült mégpedig a mai Révkomáromba. A dorogiak mindkét kapusa hadkötelezettsége miatt hétközben legtöbbször a laktanyában teljesített szolgálatot és kiképzésen vett részt, de hétvégére rendre elengedték legalább az egyiküket. Ezúttal viszont hiába várták őket a játékostársak, mert egyiket sem engedték vissza a kaszárnyából. Vasárnap reggel már útra készen a teherautó platóján ült a teljes csapat, kapus nélkül. Városunk egyik leghíresebb szülötte, az akkor mindössze 15 éves Grosics Gyula tűnt fel, aki éppen a szokásos istentiszteletre iparkodott a templomba. A játékosok hirtelen ötlettől vezérelve, elhívták magukkal a meccsre. Grosics maga is fanatikus futballrajongó, egyben nagy Dorog-szurkoló volt, valamint évek óta a tagja volt a dorogi kölyökcsapatnak. Így látásból ismerték a felnőtt csapat labdarúgói, ráadásul a kis Grosics nem egyszer labdaszedő volt a meccseken és az edzéseken. Jó mozgású, ügyes fiúnak tartották, ezért jobb híján jött a merész ötlet, hogy őt fogják a kapuba állítani a bajnokin. Már elindult a jármű a csapattal, amikor közölték vele, hogy a mérkőzésen kapusként számítanak rá. Grosics majd’ le esett a platóról a meglepettségében, ráadásul se idő, se mód nem volt arra, hogy legalább szüleit értesítse. Mézner István vezető edző próbálta nyugtatgatni, hogy ne aggójon, mert edzőként, minden felelősséget magára vállal. Az anekdótához egy igazán humoros szállóige is kapcsolódik. A dorogiak egyik legjobbja, egyben gólzsákja és ügyeletes mókamestere, Pfluger Dezső az induláskor megjegezte: „Ha pap nincs, jó a ministráns is.” Ezt úgy értette, hogy a Dorog egyik kapusát Papnak hívták, Grosics pedig a templomban volt ministráns. A meccset a Dorog 2-1-re megnyerte és mindenki Grosicsot ünnepelte (egyébként mindkét dorogi gólt Pfluger lőtte). Ez volt élete legelső felnőttek közötti debütálása, mint hivatalos labdarúgó úgy, hogy négy hónappal korábban töltötte csak a 15. életévét. Otthon az ováció helyett viszont édesapja atyai pofonjai fogadták. Szülei aggódtak érte és nem tudták hová tűnt reggel óta. Mikor elmondta, hogy mi történt, még nagyobb pofont kapott, mert szülei nem hitték, hogy szinte gyerek fiuk védte az akkoriban már hírneves és tekintélyes dorogi csapat kapuját, főleg bajnoki meccsen.
November 10-én rendezték az Actio Catholica tanácsának esperesi közgyűlését, amelyre a Bányakaszinóban került sor. Számos egyházi méltóság volt a résztvevők és előadók között, mint Gregorovits Lipót protonotárius-kanonok, továbbá Sághy Antal, Rády Mihály, Bukor Gyula és Dr. Hóka Imre. Az egyházi témakörhöz és szintén ehhez az évhez kapcsolódik a dorogi Salamon Imre korszakalkotó klasszikus művének, a Dorogi mise című alkotásának a nagyközönség előtti bemutatása. Maga a mű az előző évben készült, de 1941-ben ismerhették meg szélesebb körben.
Az 51. páncélvadászok díszszemléje az Otthon téren. Jól kivehető a Szent Borbála templom tornya és a Szénoltár csúcsa.
1942 áprilisától a számottevően nőtt a hadsereg létszáma. A katonák és a harci járművek jelenléte hozzátartozott a mindennapokhoz. A szomszédos esztergom-kertvárosi laktanyában összpontosult egy komolyabb hadibázis, amely már az oroszországi nyári offenzívára készült. Itt tartózkodott a magyar 1. tábori páncéloshadosztály, amelyből nem sokkal később szerveződött meg a 30. harckocsiezred. Ennek az ezrednek volt az egyik része az 51. páncélvadász-zászlóalj, amely három századból állt. Az ezred fontos alappillére volt a 2. magyar hadseregnek, amely a Don-kanyar környéki harcokban is részt vett. Parancsnokuk Zádor Endre alezredes volt. A harckocsiezred alapvetően négy főtípusú harckocsival rendelkezett. Az egyik ilyen harckocsi a 40M Nimród volt, amely kifejezetten a magyar haderő részére készített saját gyártmánynak minősült. Eredetileg az L-62-es svéd alapváltozatból fejlesztették, amely magyar változtatásokkal a diósgyőri MÁVAG által gyártott légvédelmi és harckocsi-elhárító páncélvadász és légvédelmi gépágyú. Fő fegyverzete a 40 mm-es, magyar gyártmányú, 36M típusú Bofors gépágyú. Tűzgyorsasága 160 lövés/perc, míg legnagyobb menetsebessége 50 km/h. Szintén hazai gyártmányú a 38M Toldi könnyű harckocsi, amellyel az állomány rendelkezett. Eredetileg ez is svéd minta volt, mégpedig az L60-as modelje.
38M Botond gépjárművek és KHD A3000-asok. A kép hátterében a dorogi erőmű.
Az itt állomásozó hadtest folyamatos kiképzésen esett át és egyre nőtt a hadgyakorlatok száma. Bár a háború Dorogtól igen messze tombolt, a helyi lakosság mégis testközelből kaphatott ízelítőt a hadakozással járó vonzatokból. A harckocsizók és gépesített egységek rendszeresen vonultak végig Dorog utcáin és sorozatos katonai parádék is zajlottak. Folyamatosan érkezetek újabb hadifelszerelések, köztük számos német tank, amelynek kezeléséhez a kiképzés szintén helyben történt. Ezen kiképzéseket és gyakorlatozásokat német személyzet irányította. Az egyik ilyen a Pzkpfw. 38 (t) közepes harckocsi, amelyből összesen 108 darabot adtak át a németek, a másik pedig a Pz.IV.F–1-es nehéz harckocsi. Ebből 22 példányt kapott a magyar sereg. Ezen felül számos egyébb jármű tartozott a hadosztályhoz, mint a hazai gyártmányú 38M Botond személy- és teherszállító, amely a Weiss Manfréd Acél- és Fémművekben készült.
Német Pz.IV F1-es páncélosok, háttérben a Koporsó-heggyel.
A páncélosok és a magyar hadtest már a kiérkezett a távoli orosz harcmezőkre és bekapcsolódott a Fall Blue hadműveletbe, amikor 1942. július 31-én egy hatalmas bányakatasztrófa rázta meg a helyieket. A dorogi bányavállalat Erzsébet-aknai üzemében sújtólégrobbanás történt, amely 53 halálos áldozatot követelt. Ez volt a dorogi bányászkodás történetének legsúlyosabb bányaszerencsétlensége. Akkoriban Dorogon élt Avar István, a későbbi közkedvelt színművész, a Nemzet Színésze. Szüleivel költöztek Dorogra korábban. Édesapja bányász volt és jobb megélhetés reményében vállalt itt munkát. Így maga is szemtanúja volt a borzasztó látványnak, amikor a holttesteket szállították ki a bányából. Az üzemi balesetben elhunyt bányászok iránt a legnagyobb kegyelettel viseltettek mindig is a helyiek, s ezúttal is társadalmi ügy és esemény volt a legmélyebb részvéttel megrendezett gyászszertartás és temetés, amelyen Schmidt Sándor is megjelent. Az együttérzés soha sem múlhat el, amely az utódok generációján át ívelve folyamatosan összeköt bennünket elődeink emlékével. Ezért is tartom helyénvalóan, hogy valamennyi áldozatot név szerint is megidézzem (az áldozatok között vannak egyező nevűek, de két különböző embert takar).
Az elhunytak zöme tokodi és mogyorósbányai lakos volt: Babocsai András, Banai Lajos, Bertók István, Cseresznyés József, Cseresznyés József, Dániel Károly, Faragó Ferenc, Gethe József, Grósz Károly, György Rezső, Gyürki József, Hajdú Lajos, Hundzsa Kálmán, Hundzsa Vendel, Karányi Károly, Kondár Ignác, Kyhen Miklós, Lajos Ferenc, Linn Ernő, Lugosi Mihály, Lukács István, Nagy Gergely, Nebehaj Mihály, Papp Lajos, Pálinkás András, Pokornyik Mihály, Pozsonyi Fülöp, Rozsnyó István, Rozsnyó István, Sajtos István, Schuck Imre, Simon Lajos, Süveges János, Süveges József, Süveges Károly, Szabó István, Szabó Márton, Szaller Ferenc, Szedő Nándor, Szekeres Fülöp, Széll Károly, Szomodi Károly, Szorcsik Péter, Tokodi Károly, Trenger István, Vidra Lajos, Zsicsi Lajos, Zicsi Vilmos.
1942-es katasztrófa emlékére készült mű kottája.
A megrázó eseményről Hajdu Sándor, dorogi költő írt verset Bányarobbanás címmel, amelyet később a szintén dorogi Kövecs Imre orgonaművész meg is zenésített. A bányaszerencsétlenségekkel kapcsolatban említeném meg a háború első évei során előfordult további halálos kimenetelű balesetek áldozatait. 1939-ben Kara István, 1940-ben Bartl Péter és Zgyerka Mihály, 1941-ben pedig Farda János, Kara Mihály és Kántor József vesztette életét a bányaüzemben.
Ezt a fejezetet két korabeli filmhíradó bemutatásával zárom. Mindkettő 1941-ben készült. Az első a dorogi Bányászbálról, a másik pedig a szén gőzerővel való kitermeléséről tudósít.
Bányatermelés és a dorogi vasúti pályaudvar 1941-ben>>
Folytatás következik: Benne az 1942-43-as időszak dorogi eseményeivel
Borítókép: 40M Nimród típusú harckocsi gördül az egykori X-es utcán (ma Köztársaság út) 1942 tavaszán, a Művelődési ház és a sportpálya irányában, a jelenlegi orvosi rendelő (dr. Hamvas József, korábban dr. Major Margit rendelője) vonalában. A távolabb látható ház pedig az én szülőházam.
Forrás és felhasznált irodalom:
- Babucs Zoltán: Magyar helytállás a Don-kanyarban- Magyar Hírlap, 2015. január 12.
- Kovács Lajos: Jövevények és vándorok vagyunk – Dorogi füzetek-sorozat 41. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2011.
- Dr. Mujzer Péter: Magyar páncélos csapatok a keleti fronton 1942-43 – Haditechnika, LI. évf. – 2017/4.
- Kovács Lajos: A Dorogi Szent József Plébániatemplom katolikus közösségének története – Dorogi füzetek-sorozat 47. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2014.
- Tóth János: A kegyelem virágszőnyege (dorogi évek) – Kiadó: Papirusz Book, 2003. ISBN: 9789639263116
- Meszes Lajos – Kovács Lajos: Dorogi Sporttörténet, 1. kötet – Dorogi Füzetek sorozat 31. ISSN 1215-7872 (2004).
- Wágner Ferenc – A Dorogi Szénbányák Vállalat Története (1981-2004) – Kiadó: IMI Print nyomda. ISBN: 978-963-06-9567-1 (2004).
- Gun & Fez & Waffle – Bmashine Hungarian (angol nyelven) – tumblr.com – Hadászati és fegyver katalógus, benne Dorogon készült melléklettel
- Háborús album – (orosz nyelven) – waralbum.ru: Benne teljes oldal Dorogról
Szabó Gyula
