75 éve történt: Dorog ostroma 1944–1945 – A háborús évek Dorogon 1.
5 év ezelőtt
A sorozat városunk háborús történetének háromnegyed évszázados évfordulója alkalmából kíván emléket állítani, egyben a II. világháború befejezésének 75. évfordulójáról is megemlékezik. Ezúttal Dorog háborús éveiről, azon belül is az 1939 és 1941 közötti időszakról lesz szó – Szabó Gyula cikke.
Dorog a két világháború közötti időszakban a szomszédvár, Esztergom mellett a térség legmeghatározóbb gazdasági és kulturális központjává vált. Közigazgatásilag ezekben az években Esztergom vármegyéhez tartozott, lakossága pedig megnégyszereződött. Míg a XIX-XX. század fordulóján és a XX. század első évtizedében még a német nemzetiségiek alkották a lakosság nagyobb hányadát, addig a következő két évtized leforgása alatt a magyar népesség került döntő túlsúlyba úgy, hogy a település 8 ezer főt meghaladó lélekszámából a német ajkúak – elterjedt szóhasználattal svábok – 2 ezer főt tettek ki. Mellettük a szlovák nemzetiségűek számítottak még jelentősebb kisebbségnek, ám számuk alig érte el a százas nagyságrendet. Dorogon soha sem volt jellemző és számottevő a zsidó etnikum, amely zömmel inkább Esztergomban és Párkányban alkotott nagyobb hányadot. A statisztikai adatok szerint, a rekordnak számító 24 főt a két világháború között érte el Dorogon, amely a háborús években még faragódott is. A jelentős népességnövekedés részben a helyi lakosság országos viszonylatban is magas születési száma, valamint a tömegével betelepülteknek volt köszönhető, akik zöméből Erdélyből és a Felvidékről költöztek Dorogra. Ezt részben a trianoni végzés indukálta, továbbá a bánya és a köré épült ipar is erősen vonzotta az embereket. A településen három általános iskola és egy népfőiskola működött. Fontos egyházi vidéknek számított mindkét történelmi egyház viszonylatában, a Református egyházközösségnek pedig egyik területi központja is Dorog volt.
A dorogi bányavidék akkoriban az 1868-ban alapított Salgó-Tarjáni Kőszénbánya RT égisze alatt működött. A kőszénbánya rt egy konszern volt, amely olyan vállalatcsoportot jelent, amelyben az anyavállalat a leányvállalatok felett szakmai irányítást is ellát és alapvetően azonos szakmai jelleget mutat. A konszernbe tömörült hazai bányászat adminisztratív központja és a Bányakapitányság Budapesten volt, míg magának, a Kőszénbányának a vállalatai négy központból – a salgótarjáni, a dorogi, a várpalotai és a nagymányoki -, továbbá a mátravidéki és bánvölgyi térség, mint leányvállalataiból állt. A dorogi bánya szerepe Trianon után jelentősen felértékelődött, ráadásul Dorogon a többi bányához képest a jövedelem is a legmagasabb volt. Azonban nem csak a biztos megélhetés miatt lett vonzó, hanem akár komolyabb szakmai előmenetellel is kecsegtetett és reményteli perspektívát kínált hosszú, vagy akár végleges távon egyaránt. Dorogot a lakosság összetartása és a békés egymás mellett élés jellemezte. A többség mélyen vallásos keresztény, rendszerető és hagyománytisztelő, egyben tréfás és jó kedélyű ember hírében állt.
Dorog meghatározó és kiemelkedő egyénisége ebben a korszakban az országos és nemzetközi szinten egyaránt elismert dr. Schmidt Sándor bányafőtanácsos, a dorogi bányaközpont igazgatója, aki mint rendkívül sokoldalú, építő- és teremtő szándékú ember, kiváló feltételeket biztosított. Szakágában páratlan és egyben úttörő is volt. A bányászattal kapcsolatos valamennyi ágazatban és tudományban élen járt, egyben maga volt az első, aki a bányatudomány terén doktori címet szerzett hazánkban. Kimagasló és ambiciózusos szaktekintélye mellett józan gondolkodású, műveszetet és művészeket pártoló, aki igazi emberséges lélekkel is meg volt áldva. Szívén viselte az egyszerű munkások életét, akikért példátlan módon sokat tett, de ugyan így viszonyult magához a településhez is. Munkásságának nagyban köszönhető, hogy Dorog messze kiemelkedett nem csak a hasonló nagyságú és adottságú települések, de számos egyéb városok sorából is. Fáradozásaiban és elképzeléseiben szintén kiváló társai segítették, akik nagy része egyben méltán alkotta a település elől járóit és képviselőit. Schmidt Sándorral az élen nekik is nagyban köszönhető, hogy Dorog abban az időszakban kifejezetten vonzó településsé lett és mai divatos kifejezést használva, élhető város volt. Pontosabban, akkoriban még csak nagyközségi rangban, azonban virágzó, dinamikusan fejlődő életteret jelentett közel tízezer itt élő számára. Az élethez való boldogulást azonban nem kizárólag az akkori hazai viszonylatban jónak mondható munkalehetőségek jelentették, hanem a lakosság részére teljes körű kikapcsolódási és művelődési lehetőség volt biztosítva, ahol a szabadidős tevékenységek fajra, nemre és társadalmi rangra való tekintett nélkül bárki előtt nyitva álltak. Önsegélyző és önképző köröktől, szakköröktől a könyvtáron, mozin, színházi előadásokon, hangversenyeken, bálokon át a sportolási lehetőségig és a sportrendezvényekig megannyi lehetőség adott volt. Továbbá számos lehetőséget nyújtott a színjátszó csoport és a zenetanulás, illetve muzsikálás. Szinte minden dorogi kedvtelése között szerepelt a strandolás és a legvállalkozóbb szelleműeknek adva volt a repülőzés is, főleg a vitorlásgépen, amelyből még a hölgyek közül is akadtak jelentkezők. Ezen felül pedig a szintén valamennyi réteget érintő üdülési lehetőség a mindent kielégítő balatonfenyvesi üdülőtelepen, amely szintén példaértékűnek számított országos viszonylatban is.
A világon egyedülálló kezdeményezésként, Schmidt Sándor szorgalmazásával és javaslatára a bánya vezetősége örkök lakást adományozott a harminc évnyi szolgálati időt letöltött bányászok részére. A kertekkel ellátott komfortos lakások kifejezetten ebből a célból épültek. Ezeknek a házaknak zöme máig is fennmaradt, rajtuk süttői márványból készült emlékemblémák jelölik eredeti küldetésüket. Dorogon rendszeresen rendeztek össznépi ünnepségeket, továbbá valamennyi egyházi és nemzeti évfordulót nagy pompával és méltósággal ülték meg. A település elől járói karöltve a helyi egyházi vezetőkkel, a sportegyesület vezetőivel és a civilszervezetekkel együtt szervezték ezen társadalmi összejöveteleket és ünnepélyeket, amelyeken kivétel nélkül nagy számban vettek részt a helyiek, s amelyek rendszerint kifulladásig tartó táncmulatsággal záródtak. A dorogiak rendezvényeit előszeretettel látogatták a környező települések lakói is, még a szomszédos esztergomiak is tömegesen ruccantak át Dorogra szórakozni, kikapcsolódni. Ezen felül kiváló kapcsolatot ápoltak a dorogi vezetők az Esztergomban székelő érsek és hercegprímással, dr. Serédy Jusztinián és karával, a szalézi renddel – amelynek két kiemelkedő dorogi méltósága, Vándor József és Schmidt Mihály volt akkoriban -, továbbá az esztergomi Irgalmas Nővérek rendjével. A hercegprímás, aki tudós és igazi humanista egyházfő hírében állt, rendszeresen részt vett a dorogi rendezvényeken. Az apácák folyamatos szolgálatot teljesítettek a dorogi kórházban. Kórházunkat országos szinten is mintaintézményként tartották számon, településünk pedig közkedvelt tárgya volt a különböző sajtó- és médiaorgánumoknak, amelyek folyamatosan cikkeztek, vagy riportot közöltek Dorogról, de a korabeli filmhíradó kamerái is gyakran forgattak itt.
Így festett Dorog a háború kirobbanásának évében. Érdemes felidézni ebből az időből településünk vezetésében élenjárókat, amely személyesebbé teszi a visszaemlékezést.
Dorog képviselő-testülete a következő személyekből tevődött össze: Bauer Jakab, Dr. Bélyi Lajos, Berberich János, Dudás Ödön, Gácser János, Heinrich József, Kálos Mátyás, Kompolthy Ödön, Pick Mátyás, Sághy Antal, Schmidt József, Szegvári János, Töldezsán István, Wech Márton.
A kiemelt törvényhatóság – az akkori szóhasználattal, a virilista – tagjai: Berberich Jakab , Muzsik József, Perl József, Remenyik Ernő, Róth Kálmán, Salczinger János, Dr. Schmidt Sándor, Wágensommer Ferenc, Wágensommer Márton.
Főjegyző: Morva Izidor, egyben a dorogi takarékpénztár elnöke is.
Egyházvezetők: Trinkl Kálmán plébános – Szent József plébánia templom, Dr. Hóka Imre plébános – Szent Borbála templom, Zsoldos Gyula tiszteletes – Református templom.
Szintén itt említeném meg a kiemelkedő egyházi méltóságot, dr. Bartl Lőrinc professzor kanonokat, a szeminárium tanárát és igazgatóját, aki nem csak dorogi, de egyben dorogi születésű is volt. 1939-ben Trinkl Kálmán plébános mellett káplánként tevékenykedett a Szent József templomban. Később a papi nyugdíjintézet igazgatójának is kinevezték, valamint az esztergomi bazilika igazgatójává. Ugyancsak kihagyhatatlan szereplő ebből a korszakból Solymár Károly, a Dorogi AC mesteredzője, a sporttelep gondnoka, a település iskolai- és tömegsportjának vezetője, aki aktív sportolóként többszörös magyar gátfutóbajnok és a stokholmi olimpián középdöntős volt. Fáradhatatlan és céltudatos, egyben szeretetteljes sportköri vezetősége mellett kiváló és rendszeres szervezőként vette ki a részét szinte valamennyi dorogi rendezvényből.
Szomorú adalék 1939-hez, hogy Schimdt Sándor ekkor költözött el Dorogról, amelyet valójában sem maga, sem családja nem akart, azonban az indok bizonyos szempontból mindent felülírt. ugyanis Schmidt urat kinevezték a Salgó-Tarjáni Kőszén Rt. vezérigazgató-helyettesének, amelynek szolgálati központja a fővárosban volt. A kinevezés elfogadását magasabb szintű tényezők befolyásolták, mint ahogy emlékirataiban maga is megfogalmazta, miszerint, én magam is szolgálok és a bánya érdeke azt kívánta meg, hogy teljesítsem a feladatot. A feladatát olyannyira maximálisan látta el, hogy pár éven belül már vezérizgatónak nevezték ki. Szoros kapcsolata megmaradt Doroggal, ahová rendszeresen jött látogatóba. Schmidt Sándorral kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy érdemeinek elismeréseként többek között a Nagy Szent Gergely Rend parancsnoki érdemkeresztjével tüntették ki, amelyet személyesen XI. Piusz pápa adományozott, még 1929-ben.
A háború kitörésének éve Dorog életében örömteli pillanatokat is hozott. Ebben az évben ünnepelte ugyanis a dorogi sportklub fennállásának negyedévszázados múltját, amelyet számos megemlékezés, emlékverseny és kézzel fogható relikviák elkészítésése övezett. A dorogi labdarúgó csapat bajnoki címmel ünnepelt, valamint a 25. éves gálamérkőzésen a Tatabányát látták vendégül. Az eseményről egy korábbi cikkemben itt olvasható részletesebben!
A háborús viharfelhők egyre tornyosultak és Dorogon is gyakori beszédtémaként merült fel az emberek körében. Az, hogy a világégés előszobájába lépett az emberiség, nem váratlan és hirtelen bekövetkezett csapás. A harmincas évek második felétől évről-évre nőtt a lehetősége egy háborús konfliktusnak. 1939-ben Dorogon még a megszokott medrében telt az élet, noha egyre baljósabb hírek jöttek. A vezetőség mind kormány-, mind helyi szinten is tisztában volt azzal, hogy egy esetleges újabb háború ezúttal sokkal beláthatatlanabb következményekkel is járhat, amelyet elsősorban a haditechnika, élén a légi hadviselés ugrásszerű fejlődésével prognosztizáltak. Sokan gondolták úgy, hogy a megváltozott viszonyok miatt már nem korlátozódnak az események messze a harcterekre, hanem közvetlenül a civil lakosság is egyre fokozódó mértékben lehet kitéve a hadműveletnek. Ezért az első körben a légicsapások elleni védekezés érdekében tették az első kézzelfogható és látványos előkészületeket. Dorog-szerte légvédelmi szirénákat telepítettek és óvóhelyeket alakítottak ki. Szinte valamennyi intézmény épületének pincéjét átalakították ebből a célból, de létrehoztak teljesen független légoltalmi helyeket is. Időközönként gyakorlatoztak is, szimulálva az esetleges légitámadásokat.
Már az I. világháború idején is bebizonyosodott, hogy annak idején milyen szerencsés ötlet volt egy központi élelemraktár létrehozása. A háborút követően még célirányosabban töltötték fel a készleteket, sőt ki is bővítették ruházattal és minden tartós, vagy hosszú lejáratú élelmiszeripari és egyéb termékekkel. A központi bányaraktár épülete volt hivatott ellátni mindezt, amely a háborús évek, kiemelten a front ideérkezése során kulcsfontosságú mentőövnek bizonyult.
A hatályba lépett zsidótörvények ellenére nem tudni antiszemita megnyilvánulásokról a lakosság egyetlen rétegéből és nemzetisége részéről sem. Igaz, a fentebb bemutatott demográfiai eloszlásnak megfelelően kifejezetten kevés zsidó, vagy zsidó származású élt Dorogon, de velük szemben sem volt különösebb ellenszenv. Az érintettek sorába tartozó néhány kiskereskedőt és sportolót egyforma becsben tartották a helyiek, mint bárki mást. Ezen felül a dorogiak kifejezetten jó szívvel ápolták a zsidó id. dr. Chorin Ferenc emlékét, aki a Kőszénbánya Rt. alapítója és elnöke, egyben országgyűlési képviselő is volt és úgy viszonyultak fiához, egyben szakmai utódához is. Ifjabb dr. Chorin Ferenc egyébként a szintén zsidó és közismert iparmágnás, Weiss Manfréd lányát vette el feleségül. Idősebb Chorin Ferencnek szobrot is állítottak a dorogiak, valamint a már említett nyugdíjas bányászok lakásait is magában foglaló településrészt tiszteletére nevezték el Chorin-telepnek. A háború közvetlen kitörését követően rengeteg lengyel és zsidó menekült Magyarországra a hódító és megszálló német hadsereg elől. Közülük többen is Dorogon találtak menedéket. A helyi lakosság együttérzően fogadta be őket és gondoskodott róluk. Számos menekült Dorogon is telepedett le végleg a háború után.
Ugyancsak a háború szoros velejárója volt az általános mozgósítás és a bevonultatások, továbbá a húszas években létrehozott és minden magyar fiúnak 21 éves koráig kötelező Levente-mozgalom katonai töltete is erősödött. A korábbiakban a rendszeres mozgásra, vallási, erkölcsi nevelésre, rend és fegyelem gyakorlására volt hivatva a hazafias érzelmek erősítése mentén, a háború éveiben azonban egyre tolódott egyfajta katonai kiképzés irányában, a nyilas uralom idején pedig hadba is küldték a növendékeket. A legtöbb jelentősebb településen, így Dorogon is működött Levente központ, amelynek elnöke Morva Izidor volt. A katonai szolgálatra behívottak közül az elsők között városunk nagy becsben tartott kiváló festőművésze, Gáspár Sándor volt érintett, mégpedig a Hatos Határvadász-zászlóaljhoz, Lévára. Katonaideje során többek között Kolozsváron is szolgált. Amerre megfordult, kéznyoma díszített megannyi kaszárnyát, ahol tisztjei előszeretettel bízták meg művészi alkotások elkészítésével. 1941-ben leszerelt és szüleihez tért vissza. A háborús kötelmei ezzel korántsem értek véget, sőt később jött csak a java, így a festőművész – akinek inspirátora és első komoly segítője a szintén dorogi Mór József iparművész volt – és a vele kapcsolatos történetek a későbbi fejezetekben is szerepelnek majd.
Nagyobb változást Magyarország 1941 tavaszán történő hadba lépése jelentett. Innentől kezdve Dorogon rendszeresen haladtak át a frontra induló szerelvények és szállítmányok, előbb a jugoszláviai harctérre, nyártól pedig a keleti arcvonalakhoz. A Jugoszlávia ellen felsorakozott Wehrmacht egységei közül több hadtest is végighaladt Dorogon a Bécsi (akkoriban Petőfi u.) úton. A megváltozott harci helyzet hatására Dorogról egyre többeket hívtak frontszolgálatra. A bánya termelése még fontosabbá vált, ezért sokan katonai szolgálatmentességet élvezhettek, amennyiben földalatti bányamunkában tevékenykedtek.
Folytatás következik: amelyben Dorog további háborús éveire tekinthetünk vissza.
Borítókép: Dorogi látkép a háborút nem sokkal megelőző időszakból.
Képleírás a Dorog közéletének jeles egyházi és világi szereplőinek egy csoportja ebből korszakból címmel fentebb közzé tett felvételről: A fotó a mai Petőfi iskola előtt készült a harmincas évek végén. Az ott látható személyek különböző szakterületek neves képviselői voltak, akik egyenként és együtt is sokat tettek a dorogi közösségért. Munkájukat harmónikusan összehangolva, kölcsönös tiszteletben végezték. A képen a hátsó sorban balról Kövecs György, Láng Lőrinc, Solymár Károly, Orszáh Pál, Rátkay Miklós, Szépe László. A középső sorban Szlávik Mihály, Solymár Károlyné, Ferdinánd István, Kurovszky Sára, Láng Lőrincné. Az ülő sorban pedig Rádly Mihály, Bendéné Anna, dr. Hóka Imre, Trinkl Kálmán, Rákosi Károly, Rádly Mihályné és Bukor Gyuláné.
Forrás és felhasznált irodalom:
- Pick József: Történelmi egyházaink 1945-ig – Dorogi füzetek-sorozat 9. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1994.
- Kovács Lajos: Jövevények és vándorok vagyunk – Dorogi füzetek-sorozat 41. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2011.
- Jenei Károly: A Salgótarjáni Kőszénbánya RT és Konszern vállalatai – Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága, 1968.
- Kovács Lajos: A Dorogi Szent József Plébániatemplom katólikus közösségének története – Dorogi füzetek-sorozat 47. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2014.
- Pick József: A dorogi németség rövid története – Dorogi füzetek-sorozat 3. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 1992.
- Kovács Lajos: Schmidt Sándor emlékkönyv – Dorogi füzetek-sorozat 29. Kiadó: Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2003.
- Dr. Bodó László: Leventék – http://mek.oszk.hu/, 1995.
Szabó Gyula
