Kategóriák: DorogHírek

Energiakövet járt a dorogi Petőfi iskolában

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Energiakövetek programjának keretében rendhagyó Putti Krisztián, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem energetikai mérnök mesterszakos hallgatója tartott különleges tanórát a diákoknak.

Elsőként arról kérdezte őket, hogy ki melyik magyarországi erőművet ismeri. Többen a paksi atomerőművet emlegették, de szóba került a visontai, illetve természetesen a dorogi létesítmény is. Az energiakövet borítékokat is kiosztott a tanulóknak, melyekben cetlik voltak, rajtuk pedig egy-egy energiahordozó neve. A fiataloknak valamilyen szempont szerint csoportosítani kellett azokat, majd megvitatták, hogy jól döntöttek-e vagy sem.

Szóba került az energiahatékonyság is, illetve az, hogy az energiahordozók átalakításakor mennyi energia vész el. A tanóra legérdekesebb része egyértelműen a kolbászsütéses kísérlet volt. Putti Krisztián bemutatta, hogy a hálózatba kötött két kábel és két villa segítségével is meg lehet sütni a kolbászt, közben pedig áramerősséget mérő eszközzel mérték, hogy minderre mennyi energiát használtak fel.

Megosztás