Kissé kesernyésebb szájízzel és némi csalódottsággal várhatjuk az újabb hazai fellépésünket, ezúttal hétköznap. A Tiszakécske elleni vasárnap odahaza elszenvedett vereséget követően, a Szolnok érkezik szerdán Dorogra, amely a hivatalos őszi szezon utolsó otthoni találkozója lesz, amely egyben a korábbról elhalasztott 11. forduló – Szabó Gyula cikke.
Sajnálatosan odahaza szakadt meg az október 6. óta tartó veretlenségi sorozatunk és talán éppen akkor, amikor a legkevésbé számítottunk rá. Azonban tény, hogy ezúttal csapatunk mutatott játéka vajmi keveset tükrözött vissza az előző hetek sikerszériájában látottakból. Talán a szünet és Dlusztus András kiválása a kelleténél is jobban megviselte a legénységet. Leginkább a védelmünk volt a legsebezhetőbb pontunk. A mérkőzés előtt került sor a hagyományos Szezon játékosa címére megválaszott labdarúgónk kihírdetésére. A szurkolók egybehangzó szavazata alapján, az ősz legjobbjának kapusunkat, Mursits Rolandot látták. Rajta nem is múlt sok most sem, hiszen nem egy bravúrral rukkolt ki a hétvégi meccsen, ám még ez sem volt elég egyetlen ponthoz sem. Bár szereztünk egy érvénytelen gól, amely még időben jött volna, de sajnos ezúttal mintha nem is lett volna több a srácokban. Vendégeink rácáfoltak a korábbi fordulóban mutatott formájukra és a tabellán elfoglalt helyükre. Összességében teljesen megérdemelten vitték haza mindhárom bajnoki pontot. Egyedüli dícséretként elmondható a mieinkkel kapcsolatban, hogy nem törődtek bele a csontnélküli vereség tényébe és legalább a hajrá pillanataiban sikerült szépíteni, így 2-1-re hozni a vesztes meccset. Talán a lehető legjobbkor jött ez a pofon és okulva mindebből, szerdára remélhetőleg sikerül a sorokat rendezni.
Nem csak a vereség miatt bánkódhatunk, ugyanis a forduló eredményei sem a kedveztek nekünk. A közvetlenül mögöttünk álló csapatok közül a Vasas 4-2-re nyert Csákváron, míg a Győri ETO 1-1-es döntetlenjével hozott pontot Békéscsabáról. A Szeged otthonában vezetést követően végzett 1-1-re az MTK ellen. A Gyirmót nem bírt otthon a Budafokkal, bár a félidőben még vezetett, de végül ott is 1-1-es eredmény született. A feltámadt Budaörs ezúttal a Kazincbarcika ellen nyert 3-1-re Tatabányán. A Siófok hozta kötelezőt saját pályán a Vác ellen és hosszú nyeretlenségi sorozata szűnt meg a Soroksárnak az Ajka legyőzésével. A mieink visszaestek a 8. helyre, miután mind a Vasas, mind a Győr beelőzött bennünket.
A hétközi fordulóban a szolnokiakat fogadjuk, akik hozzánk hasonlóan otthon véreztek el legutóbb, mégpedig az új edzővel egyre jobban magára találó Nyíregyházával szemben. Ott is egy gól döntött, mégpedig 1-0 formájában, bár a meccs képe alapján fordított eredmény is születhetett volna. A Szolnoki MÁV csapatában egy igazi, klasszikus ősi ellenfelünket köszönthetünk viszont, akiket majdnem pontosan kerek két éve fogadtunk utoljára a Buzánszky stadionban. Ez volt egyben a két csapat legutolsó találkozója is. A szolnokiak elleni vetélkedésünk a régmúltig nyúlik vissza. Egykor Középmagyarország két fényes labdarúgó bástyájaként tartottak bennünket számon már a múlt század húszas éveitől kezdve. A 71 ezer lakosú város az Alföld közepén, a Tisza és a Zagyva találkozásánal elterülő jelentős gazdasági, kulturális és közlekedési központ, egyben csomópont, gazdag történelmi múlttal. Továbbá Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelye, megyei jogú város.
A település egykor három fajsúlyosabb egyesületet is elbírt, közte kiemelten a Szolnoki MÁV együttesével, de ugyancsak kiváló erőt képviselt annak idején a Szolnoki MTE és a Szolnoki AK is. Noha mindhárom kiváló Zagyva-parti csapat ellen többször is játszottunk a múltban, akárcsak a szintén szolnoki illetékességű, de tiszavirágéletű Légierő gárdájával, jelen összefoglalónkban természetesen kizárólag a MÁV elleni mérkőzéseinket idézzük meg.
A Szolnoki MÁV 1910-es alapításával 4 évvel idősebb egyesület a doroginál. 1911-ben rajtolt a bajnokságban és azóta folyamatosan tagja az MLSZ bajnoki rendszerének. 1938-ig töretlenül és stabilan a másodosztályban szerepelt, ahol az egyik legkiválóbb, legerősebb csapat volt. Ez a jól megalapozott előzmény később pedig az élvonalban történő előrelépésnek a záloga is lett. A második világháború utolsó évét leszámítva 1948-ig folyamatosan az első osztály tagja volt. A hosszú és stabil élvonalbeli tagságuk során fennállásuk csúcsa 1940-1941-ben érkezett el, amikor előbb az előkelő 4. helyen végeztek, a rákövetkező évben pedig bajnoki bronzérmesek lettek. Párhuzamosan egy fényes kupagyőzelmet is elkönyvelhettek ekkor, ugyanis megnyerték a Magyar Kupát és mindezt megfejelve ugyanekkor a Corinthian kupát is elhódították. Ebben az időszakban egyértelműen az ország legjobb vidéki csapatának számított. Kiesésüket követően hosszú évekig erős másodosztályú gárdaként küzdött, ám a hatvanas évek első felétől folyamatosan vesztett erejéből és a harmadik osztályig esett vissza. Akkora már a városi rivális, az MTE vette át helyüket és vált a legjobb szolnoki csapattá, bár a másodosztálynál feljebb nem tudott lépni. Változást a közös fúzió hozott 1979-ben, amikor Szolnoki MÁV MTE néven az összevont két egyesület a másodosztályban vitézkedett, a későbbiekben viszont nem ritkán újra a harmadosztályba kényszerült. Az ezredfordulóra megint új lendületet vettek és stabil NB II-es csapatként szerepeltek, egy évad erejéig pedig még egyszer, utoljára az NB I-be is feljutottak a 2010-11-es kiírásban. Az elmúlt közel két évtizedes sikeresnek mondható sorozatukat csak az elmúlt évadbeli NB III-as szereplésük törte meg, miután 2018-ban kiestek a másodosztályból. Egyetlen bajnoki év leforgását követően biztosan jutottak vissza a második vonalba.
Közös történetünk 95 éve kezdődött. Egy kupamérkőzés során kerültünk össze az addigra már félelmetes hírű vetélytársunkkal. A mieink eddigra túl voltak az első bajnoki címükön és kezdték Dorog nevét megismerni a legszélesebb országos körökben is. 1924. május 6-án hazai pályán találkoztunk velük első ízben és óriási meglepetésre, de teljesen megérdemelten, Szloboda és Tonnhauser góljaival 2-1-re nyertünk. 1927-ben került sor a következő összecsapásra, ahol a négy másodosztályú kerületi bajnok körmérkőzését játszották. A tét, Középmagyarország abszolút bajnoka titulus megszerzése volt. Az első körben a másik két bajnokot biztosan verte a Szolnok és a Dorog is, majd jött a mindent eldöntő finálé egymás ellen. Előbb Dorogon 1927. június 6-án mérkőztek meg, ahol biztosan nyert csapatuk 1-0-ra, s mivel nagy csatában a szolnoki visszavágó egy héttel később gólnélküli döntetlen hozott, így veretlenül a Dorog nyerte a területi döntőt, egyben a régió legjobb csapata titulust is elhódította.
Két évvel később ugyancsak ebből az apropóból mérkőztek meg egyással és a szolnokiak revansot vettek. Igaz, ehhez kellett a mi szemszögünkből a szerencsétlenségek egész sora is. Nevezetesen, a Szolnokon játszott első meccsen a dorogiak két legjobbja és alappillére, Szloboda, valamint Prohászka sérülés miatt nem léphetett pályára, majd fokozódva az amúgy is kedvezőtlen kilátásokat, szintén az egyik kiválóságunkat, Fraytot kiállították. Emberhátrányban pedig végkép nem sok esélyünk maradt és végül 4-2-re nyertek a hazaiak. Azonban a két szerzett gól nagy fegyvertény, s bizonyította a csapat erejét és tartását. A dorogi visszavágón pedig sikerült is volna ledolgozni a hátrányt, amellyel a mieinké lehetett volna a végső győzelem is, amellyel másodszor védhették volna meg a területi címüket. Ám 1-0-ás vezetésünket követően, a Szolnokon is eredményes Horváth ezúttal is betalált, de a játékvezető nem adta meg a gólt és maradt az egygólos dorogi győzelem, viszont ezzel az összesítésben a Szolnok lett a területi bajnok. A nyár folyamán, közvetlen az új bajnoki évadot megelőzően, a fővárosban vehettünk részt a Szent István kupában, ahol összekerültünk a Szolnokkal és elégtetelt vettünk a két hónappal korábbi kerületi döntő miatt. Csapatunk ezúttal 2-1-re nyert.
Csak érdekesség képpen említeném, hogy 1932-ben megint szolnoki ellenfelet kaptunk a területi döntőn, akkor viszont a Szolnoki AK személyében, akik hatalmas párharcot követően előzték meg abban az évben a MÁV-ot a tabellán és hódították el a kerületi bajnoki címet. A Dorog viszont magabiztosan verte a MÁV nagy városi ellenlábasát is, visszahódítva a területi bajnoki címmel együtt. Innentől kezdve viszont öt egymás követő évadban lettünk csoporttársak mindkét szolnoki alakulattal, az 1933-34-es évadban pedig hárommal is, ugyanis a MÁV és a AK mellett az MTE is ugyanabba a csoportba került.
Legutóbbi Dorog-Szolnok meccs 2017. december 3-án
Noha az első bajnokin 4-2-re győztek a mieink 1932 őszén, azonban innentől kezdve jó ideig a MÁV dominált. Egymást követő négy bajnokit megnyertek ellenünk, ráadásul az 1933-34-es évadban egy ritkán előforduló 7-0-ás csúfos vereségbe is beleszaladt az akkor meglepően enerváltan játszó csapatunk. 1935-ben sikerült újra pontot szereznünk, bár akkor is kétgólos hátrányt követően tudtak egyenlítve 2-2-re hozni a meccset Szolnokon. A következő esztendőben még oda-vissza vertek bennünket, ám az 1936-37-es idényben nekünk sikerült mindkét mérkőzésen felülkerekedni, nem is akármilyen küzdelemben. Az első 1-0-ra végződött, a visszavágó pedig 4-3-ra, mindez az akkori bajnokcsapattal szemben. Érdekesség, hogy a MÁV ellen elszenvedett mérkőzések esetén legtöbbször a mieink a többi szolnoki csapaton vettek nemes elégtételt.
Legközelebb már az első osztályban láttuk egymást viszont, amelynek első találkozójának korántsem örvendhettek a mieink. Az 1945-46-os évad őszi szezonjában Szolnokon vaskos 6-1-es zakót kaptunk. Annál vígabb volt a tavaszi dorogi forduló, miután 4-2-re visszavágtunk. A következő évben megint Szolnokon maradtak a pontok, bár ezúttal csak egy minimális 1-0-ás vereség lett a vége, Dorogon azonban megintcsak mi bizonyultunk jobbnak, mégpedig 3:1 arányban. Az évad végén sajnos kiestünk az NB I-ből, a következő évben pedig a Szolnok is búcsúzott.
Pontosan ötven év múltán kerültünk össze, mégpedig az NB I/B-ben. Az első mérkőzésen, 1997 augusztusában Szolnokon már a negyvenedik másodpercben vezettünk úgy, hogy a hazaiak kezdték a játékot. Végül azonban fordítottak és 2-1-re kikaptunk. A tavaszi hazai visszavágó sem indult túl jól, miután a vendégek vezettek, aztán viszont a dorogiak ragyogó folytatással előrukkolva 3-1-re nyertek. A bajnokság végén szerencsétlen körülmények között kiestünk és közel két évtizednek kellett eltelnie, hogy újfent csoporttársak legyünk.
A 2016-ban történt feljutásunk alkalmán két egymást követő idényben szerepeltünk együtt, ahol kifejezetten sikeresen alakultak a mérkőzéseink. Ősszel Dorogon minimális egygólos győzelmünk után, egy hétközi fordulóban játszott meccsünkön Szolnokon nyertünk 4-2-re. Mindkét gólt 11-esből kaptuk. A következő évad nyitómeccsét játszottuk egymást ellen Szolnokon, ahol kétgólos hazai vezetést sikerült egalizálni, sőt az utolsó pillanatban kishíján a győztes gólt is megszereztük. Simon egyedül húzhatott kapura, de kimaradt a ziccer. Még ugyan abban az évben a visszavágó is lezajlott, tekintve két fordulót előre hoztak tavaszról. Így került sor eddigi utolsó egymás elleni meccsünkre. Havas időben, de lelket melengető küzdelemben nyertek a mieink 2-0-ra úgy, hogy gólnélküli állásnál az elő két gólunkat meg sem adta a játékvezető.
A felidézett 95 éves múlt során összesen 26 alkalommal csaptak össze a felek, ahol 13 dorogi győzelem, 3 döntetlen és 10 vereség a mérleg, 44:51-es gólaránnyal. Az erősen pozitív mérleg ellenére 7 góllal többet kaptunk, mint rúgtunk. Ez a különbség éppen a fentebb ecsetelt két súlyos vereségünk miatt alakult így.
Hazai mérlegünk: 13 mérkőzésen 10 győzelem, 3 vereség, 27:18-as gólaránnyal. Idegenben 2 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség a mutatónk, 15:32-es gólaránnyal. Egy mérkőzésünk pedig semleges pályán, 2-1-es győzelemmel.
Néhány játékos és szakvezető mindkét csapathoz kötődik. Elsőként az egykor szolnoki Höfflinger József igazolt Dorogra a húszas évek végén és nálunk játszotta pályafutásának hátralévő részét. A hetvenes évek első felében a Dorog játékosa volt Lódi László, aki később a Szolnoki MTE csapatához igazolt, aktív játékos pályafutását követően pedig a Szolnoki MÁV nagy becsben tartott edzője lett. Két éve még nálunk játszó Simon Attila távozott a szolnokiakhoz, akit ezúttal ellenfélként köszönthetünk újra a szerdai mérkőzésen. Jelenlegi szakmai igazgatónk, Balogh Pál közvetlenül a szolnoki egyesületből került Dorogra.
A vasárnapi kisiklást követően feltétlen javítást vár mindenki dorogi részről, amely ugyan nem lehetetlen, de cseppet sem ígérkezik könnyű feladatnak. Tekintve, a szolnokiak jó erőt képviselnek és senki sem biztosra ellenük, továbbá kapaszkodni igyekeznek, hogy minél kedvezőbb és biztosabb pozícióba várhassák a folytatást. Egy sor adalék mellettünk szól, többek között az elmúlt öt egymás elleni meccsből négyet nyertünk egy döntetlen mellett, továbbá 22 éve nem kaptunk ki ellenfelünktől. Dorogon utoljára 1936-ban szereztek pontot, mégpedig győztes meccsen. A teljes hazai mérlegünk alapján is abszolút mi számítunk esélyesnek, ám ezekre most ne építsünk. Sokkal inkább riasztó az ősz folyamán hazai környezetben mutatott eddigi mindössze 50%-os teljesítményünk. Kérdés, hogy melyik formánk fog dominálni szerdán. Ha sikerülne a Békéscsaba elleni lendületet és kiváló összpontosítást, taktikai fegyelmet átmenteni, úgy nem fájna a fejünk és túlléphetnénk a legutóbbi felejthető meccsünkön. Érdekes adalék, hogy eddig sohasem végződött döntetlenre Dorogon az egymás elleni meccsünk.
A vasárnapi fiaskót követően csapatunk nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy két egymást követő hazai bajnokit is elpazaroljon, ezért feltétlen a győzelem az egyetlen igazán elfogadható eredmény. Egy sajnálatos eset miatt, kegyeleti okokból is elvárható a lehető legjobb hozzáállás és eredmény, ugyanis a hétvégén eltávozott közülünk Guzsik György, az egyik legrégebbi kedves szurkolónk. Maga is sportolt a Dorog-színeiben, majd fia, ifjabb Guszik György és unokája, Guzsik Rihárd szintén a labdarúgó csapatunk tagjai voltak. Gyuri bácsi hosszú évtizedeken keresztül az egyik legelszántabb, leghívebb drukker volt. Rá is emlékezünk és érte is kell játszani fiainknak a szerdai mérkőzésen.
Végezetül szokás szerint idézzük fel az eddigi Dorog-Szolnok mérkőzések dorogi gólszerzőit időrendben. Az említett 1929-es Szent István kupa során esett két dorogi gól szerzője nem kerülhet a felsorolásba, tekintve nem maradt fenn a mérkőzésről részletes dokumentum. Így az eddigi 44 gólunk helyett csak 42 találatot tudok prezentálni: Szloboda Rezső (3), Tonnhauser, Horváth I., Höfflinger József, Reizinger László, Pechlov, Berényi (3), Farkas Imre, Prohászka János (2), Sziffert, Gyömbér, Turai Lajos (2), Klausz József (2), Pick, Bártfai, Kőfalvi, Lampert Mátyás (2), Aubéli József, Buzánszky Jenő, Molnár József, Kinczel László, Brandhuber Barna (2), Vajda Gusztáv, Marczinkó Zoltán, Vigh Ádám, Simon Attila (2), Bor Dávid (2), Kővári Róbert, Mészáros Áron (2) és Bora György.
