Kategóriák: HírekTokod

Összefogással készült el a tokodi Temesvári utca

Civil és vállalkozói összefogás eredményeként több mint százötven tonnányi új zúzottkő réteggel látták el a tokodi Temesvári utcát, valamint a hozzá kapcsolódó útszakaszokat. A csapat ismét bizonyította, hogy nincs olyan feladat, amelyet nem lehetne közös erővel megoldani – írja a hidlap.hu

Szeptember elején heves esőzések következtében a hirtelen lezúduló csapadékvíz elöntött egy lakást a Kolónia nevű településrészen. Akkor a tokodi önkéntes tűzoltók a szivattyúzás közben testközelből is megtapasztalták a gépjármű- és gyalogos közlekedést akadályozó nehézkes körülményeket.

A Tokod – Együtt a Faluért csapat tagjai tervezték, hogy addig is megkönnyítenék a lakók közlekedését, amíg nem pormentesítik az útszakaszt. Éppen ezért felmérték, hogy milyen módon lehetne helyreállítani a Temesvári utca és az onnan kiinduló kis utcák zúzottkő-burkolatát.

A civilek felvették a kapcsolatot az építőipari és fuvarozással foglalkozó vállalkozókkal, akik az ott élők érdekében támogatták törekvéseiket. A munkálatokhoz továbbá egy esztergomi vállalkozót is sikerült megnyerniük.

A polgármesteri hivatal műszaki előadójával történt egyeztetést követően a Bridgework Kft. munkagépekkel vonult a területre. Elvégezték a Temesvári utca szintbeli különbségeinek csökkentését, majd a régi burkolat elszállítása után felhordták és elegyengették az új réteget.

A projekt második napján pedig a Resszer-Építő Kft, Válent László egyéni vállalkozó, ifj. Solymosi György ,valamint a Bridgework Kft. munkatársaival a kis mellékutcákat is helyreállították. Az összefogás eredményeként gyakorlatilag másfél műszak alatt sikerült megújítaniuk a Kolónia úthálózatát.

-Tisztában vagyunk a kampányidőszak jelenlétével, ugyanakkor a lakosság részére történő segítségnyújtás a tőlünk telhető módon ettől függetlenül mindenkor szükséges folyamat. A felsorolt vállalkozókkal való jó viszonyunknak köszönhetően sikerült megszervezni a két napos munkafolyamatot, ennélfogva a „köszönet és a vállveregetés” vállalkozóinkat és az ő dolgozóikat illeti. A mi szerepünk a szálak összefogásában nyilvánult meg – mondta Bánhidi László, a csapat vezetője.

Fotók, forrás: hidlap.hu

Megosztás