A bányásztársadalom önmagában is tekintélyparancsoló, tiszteletet övező érzelmeket váltott ki nemzedékek széles köreiben is, a bányaszerencsétlenségek áldozatai pedig osztatlan és kiemelt együttérzést minden emberben. Példájuk és emlékük örök marad, amelyet mind a mai napig híven ápol az utókor. A bányavállalatok minden egyes üzemi balesetet szenvedett dolgozójukat kitüntetett figyelemben és megkülönböztetett kegyeletben részesítették. A Sors mostoha iróniájaként azonban a dorogi bánya egykori áldozatát, MAKAI GYÖRGYÖT megmagyarázhatatlan okokból mindezidáig száműzték a mártír bányászok panteonjából. Az idei Bányásznaphoz kapcsolódan ezúton szeretném megtenni az első lépést a fent említett egykori dorogi bányász rehabilitásáért – Szabó Gyula cikke.
Számtalan névtelen, vagy ahogy hivatalos szóhasználattal illetik, ismeretlen katona emléke kallódik a különböző korok, különböző harcmezein, azonban soha sem merült volna fel bennem, hogy a bányászok soraiban valaha is előforduljon olyan eset, amelyben bármely bányaszerencsétlenségben elhunyt bányászt a feledés homálya takarjon. Sajnálatos, egyben eddig példátlan módon mégis akadt a dorogi bányászat két és negyed évszázados történetében egy ilyen rendkívüli, mondhatni rendhagyó eset. Egyetlen szál és kapaszkodó, az egykori áldozat leszármazottai, akik szívükben megőrizték családtagjuk tragikus emlékét. Közülük az egyik, a néhai Makai György unokája, Kovács János. Tőle értesültem magam is erről az érthetetlen esetről. Kovács Jánost talán sokaknak be sem kell mutatni, hiszen köztiszteletben álló dorogi, aki a város és annak vonzáskörzetében számtalan épületes munkásságot fejtett ki, elsősorban a helyi rádiós- és televíziós tevékenységével. Többek között az egykori PKTV, valamint a Kék-Duna Rádió riportere is volt, de megbecsülten tevékenykedett a Dorogi Bányász SC, majd Dorogi FC stúdiós műsorközlőjeként, hangosítójaként egyaránt. Jancsi személyes jó barátom, kedves családjával egyetemben. Hosszú és közvetlen baráti kapcsolatunk ellenére csak most informált először erről az esetről. Természetesen nem kizárólag a barátságunk miatt azonosultam a felvetett üggyel, ugyanis az igazság és a kegyeletteljes végtisztesség mindenkit egyformán megillet, s ha történetesen egy teljesen ismeretlen emberről lenne szó, akkor is hasonlóan állnék a témához.
Néhai Makai György csillésként dolgozott a dorogi bányatársaság csolnoki üzemében. Azon a számára végzetes, egyben utolsó munkanapján, 1942. december 26-án, Karácsony második napján délutános műszakban teljesített szolgálatot az Auguszta akna „D” bányamezején. Délután fél ötkor rendellenességet észleltek, amelyre a levegőben terjengő mérgesgázok hívták fel a figyelmüket. A műszak felvigyázója, Szóh József magához vette Makai Györgyöt és együtt indultak az ok felderítésére. A bányafelvigyázó hamarosan megállapította, hogy a szomszéd mezőn tűz ütött ki és haladéktalanul a bánya távbeszélőrendszerén keresztül értesítette, egyben riasztotta az ott dolgozókat, továbbá utasítást adott a tűz gócpontjának feltárására és annak eloltására. Ezek után a mellette álló Makai Györgyöt utasította az érintett szektorban lévők figyelmeztetésére, különös tekintettel az egyik mellékégármaban dolgozók értesítésére. Makai ennek eleget is tett és közbenjárásának köszönhetően az ott tartózkodó két bányász sikeresen el is hagyta a veszélyeztetett területet és sikerült biztonságos helyre menniük. Feltételezhető, hogy Makai esetleg további társakat is próbált keresni, vagy legalábbis meggyőződni arról, hogy senki sem tartózkodik a veszélyzónában, majd maga is haladéktalanul igyekezett a legközelebbi biztosnságos ereszkébe. Azonban oda már soha sem ért el, mert a belélegzett mérgező gázok leterítették. Társai közül többen is keresésére indultak, de már csak a tetemét találták meg. Azonnal újraélesztéssel is próbálkoztak, azonban már nem tudtak segíteni rajta.
Makai György életét adta cserébe, hogy két másik társa megmenekülhessen. Az eset bár szomorú, azonban teljesen egyértelmű: Makai György üzemi baleset áldozata lett. Ő lett a tűzeset miatt kialakult gázmérgezés egyetlen halálos áldozata, ám ha előljárójával nem végeznek gyors és szakszerű riasztást, akkor jópár emberélet maradt volna odabent. Makai György azonban nem csak egyszerűen egy üzemi baleset következtében elhunyt áldozat, hanem egyben hős is, hiszen neki köszönhető legalább két ember életben maradása. Ennek pedig a saját élete, közvetve pedig az egész családja – felesége és három gyermeke – is áldozatát követelte. Ugyanis a szerencsétlenség kivizsgálása alapján a balesetet a vétlen szerencsétlenség számlájára írták, pontosabban öngyulladásként állapították meg, s mint ilyen eset, felelős hiányában az ügyet lezártnak tekintették. A kivizsgálás eredményének tükrében az illetékesek úgy határoztak, hogy az áldozat családja semmi nemű kártérítésre és segélyre nem jogosult. Ez eddig példátlan esetnek hat, legalábbis messzemenőkig eltér a mekszokott gyakorlattól. A megözvegyült feleség és a három félárva ott maradt kenyérkereső, egyben szerető férj és apa nélkül. Mindez, a II. világháború idejének kellős közepén.
A család jobb híján beletörődött sanyarú sorsában, azonban a leszármazottak legalább méltó emléket szerettek volna állítani az egykori családfőnek. Erre több alaklmat is igyekeztek megragadni, nem többet kérve, csak hogy Makai György nevét tegyék a bányaszerencsétlenség áldozatainak listájához. Néhány éve, amikor Dorogon, az Otthon téren felállították a bányászok emlékművét, rajta valamennyi bányászmártírt feltüntetve, a család a lehető legjobb, egyben az utolsó alkalmat látta, hogy szerettük neve méltón felkerülhessen bányász-, egyben sorstársai közé. Meglepő módon azonban minden irányból elutasítást kaptak. Kérelmükre ugyanis mind a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete, mind annak dorogi alapszervezete és a Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány elnöksége nemleges döntést hoztak. A hivatalos indoklás semmi másra nem alapoz, csakis az 1943 januárjában keltezett Magyar Királyi Bányakapitányság Határozatára. Ez volt az illetékes szerv, amely Makai György halálával kapcsolatos üzemi balesetet kivizsgálta, ám tekintve, hogy véletlen balesetnek véleményezték, ezzel automatikusan az elhunytat is valamennyi lehetséges kedvezménytől megfosztották.
Bármerről is nézni az ember a helyzetet, ezt nem lehet másként értelmezni, mint igazságtalanság és nagyfokú rövidlátóság. Egy üzemi baleset akkor nem is minősül balesetnek, ha annak oka úgymond a vak véletlen? Ez elképszető és elfogadhatatlan. Nehéz volna az illetékesek fejével gondolkodni, de elképzelhetetlen, hogy bármilyenek is voltak a körülmények, az elhunyt se kellő tiszteletet, családja pedig semminemű kárpótlást ne kapjon. Az is bizonyos, hogy az ilyen esetekben kifizetésre kerülő segély, vagy kárpótlás a bányatársaságnak akkora érvágást nem jelentett volna, különösen egyetlen személy esetén. Furcsa, egyben nagyon szomorú történelmi háttér is kapcsolódik az ügyhöz, hiszen az említett központi bányakapitányság határozatának kiállítása idején sorsfordító időket élt a világ és vele egyetemben hazánk is. Éppen ekkor sokkolta a nemzetet a II. magyar hadsereg doni katasztrófája és a sztálingrádi pokol is végnapjai tomboltak. Sokkal közvetlenebb és legalább akkora sokk volt az 1942 június utolsó napján történt hatalmas bányaszerencsétlenség a dorogi bánya tokodi üzemében. Minden idők egyik legnagyobb bányatragédiája volt a sújtólégrobbanás miatt bekövetkezett és 54 bányász életét követelő szerencsétlenség. Mindez Makai György tragédiája előtt fél évvel. Nehezen képzelhető el, hogy a két üzemi baleset közelsége miatt esetleges anyagi megfontolás, megszorítás miatt ejtették volna Makai ügyét. A bánya sosem volt ilyen kicsinyes, ennyire pitiáner. Nem tudni végül is ki, vagy kik hozták meg akkoriban a családot súlyosan érintő döntést, ezt csak a tények miatt írom le. Sokkal inkább azon van a hangsúly, hogy Makai Györgyöt miért akarják ennyire kirekeszteni abból a közegből, amely méltán megilletné? Mint bányaszerencsétlenség áldozata is soha el nem múlóan ott lenne neve és emléke társai mellett, de Ő egyben hős is volt, aki életet mentett.
Még 76 évvel az esetet követően még sem lehet méltó emléke, az igazán érthetetlen, mint amilyen érthetetlenül olvasom újra és újra a dokumentumokban szereplő elutasítás indoklását, mely szerint azért nem veszik fel nevét a mártírok közé, mert 1943-ban megállapítást nyert, hogy a halálát okozó üzemi baleset a véletlen műve volt. Módomban áll a dorogi bányaszerencsétlenségek elhunytainak listáját tanulmányozni. A lista időrendben, évekre lebontva, pontos dátumokkal és a katasztrófák szintén pontos helyeinek és azok okának feltüntesével valamennyi áldozat neve és lakhelye ott sorakozik. A fentebb említett 1942-es példátlan katasztrófa is két teljes oldalt ölel fel, ám éppen utána kellene következnie ugyan ebben az esztendőben, december 26-i dátumozással Makai György esetének is, ám a soronkövetkező szerencsétlenség 1944-es keltezésű. Sajnálatos, hogy a közelmúltban elhunyt Wágner Ferenc – a bányássz szakszervezet helyi elnöke és fentebb már szintén említésre került kultúrális alapítvány elnöke -, aki rendkívül sokat tehetett volna ez ügyben érthetetlen módon az egyik legnagyobb kerékkötőnek bizonyult, s vele egyetemben a kuratórium valamennyi akkori tagja is nemleges állásfoglalásra helyezkedett. Egyedül Dr. Csuha József, Dorog egykori tanácselnöke és városunk közéleti személyisége, ügyvéd határolódott el a nemet szavazóktól.
Ha csak egy család tragédiájáról lenne szó, vagy maga az áldozat emlékének méltóságtétele lenne a tét, abban az esetben sem lehetne más a cél és az egyetlen tisztességesen járható út, mint Makai György és leszármazottainak megkövetése és a bányászmártír rehabilitálása. Azonban ez annál a bensőségesebb határon is messze túlmutat, hiszen mindez egyben közügy. Dorog város történeti múltjának, monográfiájának, továbbá a dorogi bányászkodás történetének hiteles és teljeskörű feldolgozásának is alaptétele.
Makai György 1890-ben született Lábatlanon. Édesanyja neve Kraszlán Borbála. 1939 szeptember 3-án került csillés beosztásba a dorogi bányavállalat Aguszta telepi üzemébe. Nyilvátartási jegyzékszáma 7006, míg Azonossági száma 2462 volt. Nős, három gyermek édesapja volt. Felesége, Török Anna. A családdal Csolnokon telepedett le. Egyetlen megértő fél bizonyult eddig az ügyben, nevezetesen a dorogi Szent Borbála bányatemplom és annak lelkésze. A templomban helyeztek el egy kegyeleti névtáblát az emlékére.
Minden tőlem telhető módon igyekezni fogok, hogy Makai György elfoglalhassa méltó helyét és rangját a település- és bányatörténet oldalain. Ennek szellemében ajánlom személyét és történetét, valamint az életét követő kálváriát az idei Bányásznap méltóságához, teljességéhez.
Áldott legyen emléke!
