Kategóriák: HírekTokod

Tokodiak a Balatonparton

Az egyik kora tavaszi szalonnasütés alkalmával pattant ki tokodi fiatalok fejéből az ötlet, hogyha már a tavalyi kirándulás elmaradt, idén ezt pótolva menjenek le a Balatonra egy napra fürdeni, természetesen nem kizárva ebből a többi tokodi és környékbeli polgártársaikat.

Napokon belül tanulmányozták a helyi rendezvénynaptár tartalmát, ahol tisztán látszódott, hogy július végén megszakad egy kis időre a helyi falusi fesztiválszezon, tehát augusztus eleje kiváló alkalmat biztosít a tervezett Balaton parti fürdőzésre és közös élményszerzésre.

„Terveink szerint egy 18 személyes kisbusszal utaztunk volna a Zamárdi szabadstrandra, – ha csak egy napra is – lehetőséget biztosítva másoknak fürdőzésre és kikapcsolódásra. A tervezett helyek hamarabb megteltek, mint számítottunk rá, így 45 személyes buszra módosítottuk a foglalásunkat, amit később egy 54 személyes foglalás írt felül.” – mondta el Bánhidi László.

„Öröm volt számunkra, hogy ilyen rövid idő alatt , ekkora érdeklődést váltott ki ez az egy napos kirándulásunk, hiszen 2 hét alatt beteltek a helyek. Összesen 66 személy vett részt a Tokod Helytörténeti Kultúrmisszió és a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata által szervezett eseményen. Külön öröm számunkra, hogy a két húzó tokodi civil szervezethez kapcsolódott egy újonnan alakult formáció is, a TKD RECORDS. Ők tokodi fiatalokból álló stáb, akik fényképezéssel és videófilm készítéssel foglalatoskodnak szabad idöjükben, így a „Tokodiak a Balatonparton” elnevezésű eseményünket is nekik köszönhetően őrizhetjük meg az utókor számára. A jövőben ezzel a „hármas fogattal” fogunk igyekezni, hogy egyetlen helyi és környékbeli lakos se maradjon kikapcsolódás és közös élményszerzés nélkül, mindezt nemtől és kortól függetlenül. Ne feledjétek csak a Tokod.” – tette hozzá Bánhidi László.

Megosztás