Kategóriák: HírekNyergesújfalu

Kiváló hangulat mellett élvezhettük a borokat a Völgyválaszon

Több ezren fordultak meg a Nyergesújfaluban megtartott Völgyválasz Fesztiválon augusztus 2-3. között. A koncertek mellett a szőlősgazdák pincéibe is betekintést nyerhettünk.

Habár pénteken esős idővel indult a Fesztivál, azért elég sokan kilátogattak így is a nyitónapra. A fesztivál kezdetén Szőcs László atya celebrált liturgiát, melyben Szent Donáthoz, a szőlőtermelők védőszentjéhez fohászkodott. A liturgia után Mihelik Magdolna polgármester asszony köszöntötte a résztvevőket. Mihelik Magdolna elmondta, hogy Nyergesújfalu fő jövedelmi forrása az iparból származik, de nagyon fontosnak tartják a turizmust is, hiszen a borkultúra és további értékek népszerűsítésével egyre több vendég érkezik hozzájuk. Polhammer László, a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend nagymestere dícséretesnek nevezte, hogy a város gondosan ápolja a borhagyományokat, amelyeket a rendezvény segítségével számtalan ember ismerhet meg. Dr. Veres Zoltán, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal jegyzője ismertette, hogy idén elindult a megyei önkormányzat „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű megyei identitás pályázata, melynek keretein belül szeretnék megismertetni egymással a Gerecse hegység két oldalán élő lakosokat. Ennek megfelelően páros találkozókat szerveznek, Nyergesújfalu pedig Áccsal alakíthat ki szorosabb kapcsolatot. A Völgyválasz Fesztivál pedig kiváló eleme a helyi és megyei identitásnak.


Dr. Veres Zoltán a megyei identitásról beszélt

A köszöntők után a Nyergesújfalui Német Nemzetiségi Dalkör, a Barátság Kör Egyesület énekkara, valamint a Blahalouisiana együttes lépett a színpadra. De Schoblocher Barbi és az In Diretta koncertjén is jót szórakozhattunk.

A fesztiválon nyitott pincék is voltak, Szűcs Attila borász pincéjéhez érve két hölgy várt minket, finom nedűket kínálva: a borász keresztlánya és mohácsi barátnője, aki még csak most ismerkedett meg térségünk borkultúrájával, de kiválónak tartotta, ezért ő is szívesen fogyasztotta a helyi borokat. Szűcs Attila elmondta, hogy a szőlője a Balaton felvidéken található és egy ritka bort is megkóstolhattunk, méghozzá a Pinot Blac-ot, azaz a fehér burgundit. Azért ritka ez a borfajta, mert a meszes talajt szereti, amely az országban szinte csak a Balaton felvidéken található meg.


Szűcs Attila pincéjénél

A nyitott pincék mellett pincészetek standjai is várták az érdeklődőket. Többek között a kesztölci Szivek Pince nedűit is megkóstolhattuk, közte a nagyarany díjas ZéVé Triológia III. elnevezésű bort is.

A szombati nap a III. Nyergesi Szomszédoló futóversennyel indult. A versenyen 3 táv volt: 6 és 16 km városfutás, valamint 15km terepfutás. Eredmények: 6km-férfi: 1. Teiter Dávid, 2. Horváth Milán, 3. Pokorni Milán. 6km-női: 1. Borkuti Lívia, 2. Varga Vanessza, 3. Saicz Tímea. 16km-férfi: 1. Váradi Ábel, 2. Kasza Endre, 3. Bakó Ferenc. 16km-női: 1. Horváth Ildikó, 2. Velchesz Erzsébet, 3. Király Csilla. 15km-terepfutás-férfi: 1. Jung Péter, 2. Katona Bálint, 3. Erdei András. 15km-terepfutás női: 1. Posztós Kitti, 2. Bruckner Zsófia, 3. Újfalvi Zsóka.


Varga Vanessza a célegyenesben

A futáson részt vett a dorogi Varga Vanessza is, aki második lett 6 kilométeren. Vanessza elmondta, hogy ilyen eredményeket úgy ér el a futóversenyeken, hogy minden hajnalban futással kezdi a napot. Hetente 50 kilométert fut, heti 1-2 pihenőnappal. Most a maratonra készül, ami 42,2 km. Reméljük, hogy ott is szép eredményeket ér majd el, ezzel emelve Dorog hírnevét.


Szép számmal gyűltek össze Király Viktor koncertjére

A fesztivál lecsófőző versennyel és kézműves foglalkozással folytatódott. A délutáni órákban a Megasztárból ismert Király Viktor lépett színpadra, aki saját szerzeményeivel és feldolgozásokkal örvendezte meg a közönségét. Korda György és Balázs Klári, valamint Zalatnay Sarolta koncertjére már hatalmas tömeg gyűlt össze a fesztivál központjában.

Koncertösszefoglaló: